Drezda #03/05

2009.10.28; szerda

Hajnal ötkor ébresztő. Pirítós kenyér, tea. A kölykök még aludtak, amikor Nej társaságában megpróbáltam összeszedni a gondolataimat. Melyek leginkább akörül forogtak, hogy kell-e nekünk ez a mai napi kirándulás. A célpont Wartburg vára lett volna Eisenach mellett, egy jó nagy weimari megállással. A helyszínekkel nem is lett volna gond… a távolsággal annál inkább. Tegnapelőtt jöttünk 700 kilométert, tegnap is autókáztunk rendesen (ha sokat nem is, de szinte végig városokban tekeregtünk, egyirányú utcácskákban, parkolóhelyek után nyomulva), szóval egyáltalán nem biztos, hogy nekem most jól fog esni 300 kilométer vezetés, erdőn, hegyen, falvakon keresztül. Oda. Meg ugyanannyi később vissza. Tegnap szóba került még Berlin is, de a helyzet ugyanaz: 220 kilométer oda, igaz, sztrádán, de utána bemenni egy nagyvárosba, aztán kijönni, na meg a drezdai közlekedés sem túl egyszerű egy kivülállónak… ráadásul Berlinre nem is készültem, nincsenek célpontok, nincsenek Google Earth alapján kinézett parkolóhelyek, nincs semmi elképzelésünk azon kívül, hogy Alexanderplatz, Unter dem Linden meg Brandenburger Tor.
Végül addig filózgattam itt a tea mellett, hogy Nejt visszaküldtem aludni. Nem igaz, hogy nem tudok kitalálni Drezdában plusz egy napnyi programot. Mi a francnak autóznánk el 300 kilométert, amikor itt lakunk 300 méterre a Zwingertől? Hát ennyire hülyék lennénk?

Költői kérdés volt.

Internet van, be is írtam, hogy ‘Drezda, vasút'(1) – és máris volt egy csomó ötlet.

(1) Ne röhögj, a múzeumokat fejből tudom.

Baromi furcsa, hogy reggelizel (kávét iszol, olvasod a feed-eket) és mozgást látsz magad előtt: az üvegasztalon tükröződik az ablak előtt forgó toronydaru képe.

Kinézek a konyhaablakból és még csak a fejemet sem kell elforgatnom, látom a Rathaus, a Kreuzkirche, a Frauenkirche és a Hofkirche tornyait. Meg azt, hogy még mindig szakad az eső. Árulja már el valaki, ennyi kib@szott eső mellett, hogyan tudott kiszáradni a moritzburgi tó?

Mindenesetre ma jön az, amit csütörtökre terveztünk. Csütörtökön meg… majd meglátjuk.

Nagyítás Nagyítás

Nagyítás

Azaz ma majdnem ugyanaz, mint tegnapelőtt, csak most világosban és úgy, hogy mindenhová bementünk. Ratskeller: zárva. Kreuzkirche: belülről fröcskölt beton. Pedig valamikor szép volt a belseje is – lásd itt és itt – de aztán lebombázták, az újjáépítésnél viszont már nem dolgozták ki annyira a belsejét. Most körülötte zajlanak őrült nagy építkezések: szálloda fogja elzárni az öreg piactértől.

Nagyítás

Nagyítás Nagyítás

Nagyítás

Megint körbejártuk a Frauenkirche-t. Félelmetesek ezek a vonzások, taszítások az építészetben. Régen, amikor egy sivár betonplacc volt itt a templom romjaival, teljesen illett hozzá a környező sivár, szocialista jellegű lakótelep. Most, hogy a templom fel lett újítva, így megkivánta, hogy ő legyen valami nagyszerűnek a központja. Emiatt lebontották a panelházat és egy kicsi Brugge-t álmodtak köré: szép házak, rengeteg kiülős terasz, szobrok, díszburkolat, konflisok, turisták. Öröm a környéken sétálni. Miközben persze igyekszünk vakfoltra navigálni a környező építkezéseket és a kultúrcentrumot.
Természetesen a templomba is bementünk. Maradjunk annyiban, hogy kívülről impozánsabb. Odabent egy kicsit… hellokitty-s.

Nagyítás

A következő célpont az új zsinagóga volt. Ez nem csak eszmerendszerben más, hanem hangulatban is. Maradjunk annyiban, hogy elképzelésem sincs, a zsidók miért éppen a ‘két cipősdoboz’ formát találták adekvátnak istenhitük kifejezésére Drezda barokk belvárosának szélén. Talán dacból?
De hagyjuk, ez már messzire vezet.
Miközben nem lehet nem észrevenni, hogy az ablakok formája, színe olyan hatást kelt a falakon, mint ahogy a Frauenkirche-t pöttyözik a régi romokból átemelt, gyújtóbombáktól megfeketedett öreg kövek.

Nagyítás Nagyítás

Nagyítás

Nagyítás Nagyítás

Innen felsétáltunk Brühl gróf kertjébe (Brühlischer Garten), majd ugyanennek a grófnak a teraszára. Európa terasza… írják a bedekkerek – és fogalmam sincs, miért. Valamikor valamilyen marketinges kitalálta, a többi lilaagyú meg ismételgeti. Félre ne értsd, imádom a helyet. A nap egyetlen veszekedése(2) pont azért zajlott itt, mert én még álltam volna és gyönyörködtem volna, miközben a család már határozottan továbbindult. Hiába értem utól őket és hiába nyomatékosítottam, ma ki a főnök… a gyönyörű helyről már eljöttünk.
De Európa terasza… értelmetlen f@szság.

(2) Mely azért már elő lett készítve, ugyanis éppen lecsesztem a lányomat amiatt, hogy pont belelépett egy soha vissza nem térő kompozícióba, erre odajött egy német faszi és elkezdett kioktatni, hogy így nem bánunk egy lánnyal, majd pár perc múlva megint mellém sodródott és egy elbai fürdést kockáztatva folytatta a prédikációt, hogy így tényleg nem bánunk egy nővel, miközben csak annyit mondtam a csajszinak, hogy basszus, beleléptél a képbe, igaz, ezt elég indulatosan.

Nagyítás Nagyítás

Nagyítás

Az istálló zárva volt, így visszasétáltunk a Frauenkirche-hez és becsűrtünk a közlekedési múzeumba. Az interaktív elemektől és a hajózási részlegtől eltekintve tök ugyanaz volt, mint 30 évvel ezelőtt. Nekem akkor is tetszett, a kölyköknek most is. Jó választás volt.

Nagyítás

Ráadásul az ablakból meg tudtuk nézni az egyébként lezárt Stallhof-ot is.

A következő elem a Grünes Gewölbe (Zöld Kincstár) lett volna, de időt kértünk. Ekkor már délután kettő felé járt, éhesek voltunk és fáradtak. Maximálisan kihasználtuk, hogy a belvárosban lakunk, 5 perc alatt hazasétáltunk, a grillsütősnél vettünk sült tarjákat, kolbászokat, fent bekaptuk, ittunk hozzá sört, teát, vizet, pihentünk egy fél órát, ittunk egy kávét – és folytattuk.

Volna. A Grünes Gewölbe óriási csalódás volt. Délután 3-kor már nem volt jegy. Megkérdeztem az információnál, hogy holnap nyitva lesznek-e. Igen volt a válasz. De valahogy nem állt össze a dolog. Nem igazán értettük, miért nem adtak jegyet, mikor lehet bemenni és egyáltalán, hogyan is van ez. Kiírva nem volt semmi – pedig a lehetőség meg lett volna rá, hiszen kint lógott négy nagy lcd tévé a váróban. Végül egy órával később visszamentünk, álcázásképpen most Dóra próbált meg információt kiszedni az I betű mögött ülő hölgytől, aki persze angolul nem tudott. Végül egy lelkes – és angolul valamit gagyogó – helybéli segítségével derítette ki a csajszi, hogy reggel kilencre kell menni, akkor adják a jegyeket, ezek viszont konkrét időpontra szólnak. (Nyilván érkezési sorrendben lehet válogatni.) Aztán ha elfogytak a jegyek, akkor elfogytak.
Hangsúlyozom, erről a rendszerről sehol sem volt kirakva írott anyag, az egyetlen információs pult mögött ülő nő nem beszélt angolul és hiába volt tanuja annak, hogy hová akartam jegyet váltani, a későbbi nyitvatartási kérdésemre csak annyit válaszolt, hogy igen, nyitva lesz holnap. Magát a rendszert magától már nem mondta el, ahhoz a lányomnak kellett odamennie és konkrétan rákérdeznie.
Innentől persze már más a helyzet, ha holnap reggel nem tudunk egyből bemenni, akkor hanyagoljuk. Nem fogjuk az egész napot erre a gyüjteményre várva tölteni.

Nagyítás

Nagyítás Nagyítás

Nagyítás

Átsétáltunk szembe, a Zwingerbe. Köröztünk néhányat, megnéztük a kedvenc eldugott medencés sarkomat, aztán bementünk a fegyvertárba.

Nagyítás Nagyítás

Nagyítás

Lovagok, páncélok, egykezes és kétkezes kardok, nyílpuskák, lándzsák, pisztolyok és muskéták. (A helyszínen lányos zavaromban simán muskotályoknak neveztem őket.) Ez a barangolás sem volt rossz.

Nagyítás

Kezdett sötétedni, így adta magát, hogy korzózzunk egyet a sétálóutcán. Prága utca, a főpályaudvarig. Ez is sokat fejlődött: az én időmben még csak unalmas beton/üveg/aluminiumtenger volt, szökőkutak… na és persze a Centrum áruház. Mára a kapitalizmus ide is betette díszpapírba csomagolt szőrös lábát, gyakorlatilag pláza lett az utcából. A csajok láncszemekként fűzték fel az egyes üzleteket, míg mi Barnával fontos dolgokról beszélgettünk az utcán. (És persze gondosan őrizgettem a nálam lévő összes pénzt.)

Meglehetősen sötétben értünk haza, persze előtte beléptünk a boltba (sörért, meg tormáért, mert anélkül a csülök csak félkarú óriás), aztán a grillezős, ahol Nej végre megkapta az egész nap vágyva remegett csülkét, mi többiek inkább a csirke mellett döntöttünk. Fent vacsi, sörrel bőven megöntözve(3).

(3) Eszméletlen, mi van itt sör terén. Csak kisérletezéssel el tudnék tölteni heteket. A porter sör mellett szakmányban nyomom a mindenféle schwarz, dunkel, bock, urbock, dunkel bock söröket, hol simán, hol egy kevés gyümölccsel megbolondítva – és egyik jobb, mint a másik(4). Legszivesebben mindegyikből vinnék haza egy-egy rekesszel. Árak? A legdrágább is 0,75 euró, az annyi, mint 200 forint. Csak gondolj bele, ennyiért mit kapsz otthon. A Wernesgrüner is ennyi, de nem veszek, hiába 450 otthon – annyi itt az ismeretlen és nagyon finom sör, hogy nem nyerészkedni akarok, hanem tobzódni az élvezetekben.

(4) Illetve mégsem. Ma este belefutottam olyan ismeretlen kisvárosi sörökbe, melyek azért nem jöttek be annyira. De ilyen a kisérletezés(5).

(5)Apropó, kisérletezés. Gondoltam, veszek valami egzotikus rágcsálnivalót a sör mellé. Elsőre leemeltem egy zacskó wasabis mogyorót. Khm. Talán túl egzotikus. Másodikra kezembe akadt egy zacskó szalonnás földimogyoró. Izé. Oké, németek, meg kalóriamámor… de azt hiszem, maradok a goldfislinél.

Este itthon már semmi érdekes. Kaja után óriási punnyadás, képnézegetés, olvasgatás.
No meg blogolás, sör mellett.

This entry was posted in Utazás.

3 thoughts on “Drezda #03/05

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *