Drezda #01/05

2009.10.26; hétfő

Két órányi alvás után betonkemény ébredés. Éjfélre pakoltunk össze mindent, hajnal négyre húztam az órát – csak éppen a macskát nem kalkuláltam bele. Nej az utóbbi időben az IVAR polc tetején tartja a pehelypaplanokat. Nyilván kiszúrta ezt Picúr is és oda rendezte be a főhadiszállását. Onnét szokott Tarzanként belevetődni az ágyba az esti simogatásokért. Annyira tetszett neki a hely, hogy éjféltől hajnali kettőig egyfolytában fennt dorombolt. Nem tudom, akusztikailag mi rezonált abban a sarokban, de a dorombolás annyira felerősödött, hogy képtelen voltam tőle elaludni. Hozzávágtam a macskához mindent, ami a kezem ügyébe esett. Behoztam a folyosóról a padláslétra egy méteres rúdra szerelt kampóját. Annak már a látványától is fél, többször lett vele kipiszkálva mindenféle sarkokból. Most rá se bagózott, hogy böködtem vele: csak dorombolt rendületlenül. Végül kettő körül könyörült meg, de ahogy elaludtam, egyből csörgött is az óra.

Kezdjük ott, hogy a mosonmagyaróvári MOL kút és a Lajta pihenő az két külön dolog, bármennyire is közel vannak egymáshoz. Másfelől viszont azért lehet bízni a kapitalizmusban. Akármilyen bénácska is, de működik: a mosonmagyaróvári MOL kútnál volt mind pénzváltó, mind matricaárusító bódé.(1)

(1) Nej védekezése: De akkor sem a kút szolgáltatása.

Ez mondjuk, meg is látszott. Se kártyát, se eurót nem fogadtak el. (Egy pénzváltóban! Amikor a Marche-ban simán fizethetek a kolbászért euróval.) Nálam meg forint nem volt. Végül Nejt rángattam elő a klotyiról, nála ugyan volt, de kevés. Így koronát csak annyit váltottam, hogy parkolni tudjak, az ebédhez meg majd veszek ki az automatából.

A szlovákokon gyorsan átrohantunk. Brno-nál ránkszakadt az ég, mindez borzasztó ködben. Eddig sem volt túl jó kedvem, de újból beleszaladni egy átláthatatlan ködbe egy újabb kiránduláson… rángott egy kicsit a szemem sarka. (Egyébként is, gáz van. Én sokszor szoktam érezni, hogy minden baj ellenére jó lesz az a fránya kirándulás. Nyilván ez egy oda-visszaható dolog, a kirándulás nem azért lesz jó, mert megjelenik a jó tündér a varázspálcájával, hanem azért mert van bennem életerő, energia – és kiröhögöm a körülményeket, megpróbálom kihozni a maximumot a csavargásból. Ez most hiányzik. Szellemileg kicsavart citrom vagyok, testileg meg… a többnapos hasmenés után inkább ne is beszéljünk kicsavarásról.)

Prágában váratlanul felszállt a köd, elállt az eső, kisütött a nap. Hoppá. Akkor itt ebédelünk.
Parkolás a belvárosban. Azért nem voltam nyugodt. Volt nálam 1-1 ECMC bankkártya/hitelkártya, 11 kcs fémben, 200 kcs papírban, egy valag euró… de hogy ebből tudok is valamivel esetleg fizetni az automatánál… nem egyszerű. Végül azt találtam ki, hogy amennyiben semmivel nem tudok fizetni, akkor bedobom a 11 kcs-t, az talán elég 10 percre, majd elszaladok, felváltom valahol a papírpénzt… aztán jók vagyunk. Természetesen hitelkártyával nem lehetett fizetni, papírpénzzel nem lehetett fizetni, és amikor már készültem a nagy rohanásra, akkor vettem csak észre, hogy a stilizált ábrán a bedobható pénzek között szerepel az egy, illetve két eurós érme is. Meg voltunk mentve.
Mondjuk annyira azért nem, mert jött a következő feladat: a max parkolásijegy két óra, ez alatt kell leérnünk valamelyik kedvenc éttermünkbe, megkajálnunk, majd vissza is érnünk.

A Jindriska Vezében nem volt üres asztal. És ekkor már eltelt 40 perc. Átszaladtunk a Pinkászba. Ott viszont volt. De minek. Az egykor olyan jó hely borzalmasan megdrágult. Egy hermelin 89 kcs, egy tízcentis sült kolbász tormával, mustárral 99 kcs, egy fokhagymaleves 69 kcs… Úgy, hogy mindenki előételt vagy csak levest evett, plusz fejenként egy háromdecis alkoholmentes sör, így fizettünk 500 koronát. (5500 forint) Azt hiszem, megvolt az utolsó pinkászos látogatásunk. (Ja, jogosan kérdezheted, hogy én, aki akkor már három napja üres pirítóson és főtt krumplin élt, aki alig evett, annál többet fosott, végül melyiket is ettem a listáról? Nos a fűszeres sült kolbászt tormával, mustárral. Egész egyszerűen elegem lett, besokkaltam. Azt mondtam, hogy ha minden benzinkútnál is meg kell állnom és közelharcot vívnom a vécékulcsért, akkor is eszek végre valami normálisat.)

Prágából kifelé eltévedtünk, az utat később elterelték, böszme sok kamionok… idegileg zokni voltam, mire megérkeztünk végre Drezdába. A szállás meglepően jó. A weblap és a Google Earth alapján ez egy négyemeletes panelház tetőtere lehet. Hát, én, legalábbis hallomásból, ismerem valamennyire az NDK panelházakat – van, amelyikben fűtés sincs. De nagyon közel volt a belvároshoz és azt akartam, hogy olyan közelségben legyen az óváros, mint nekünk volt Nápolyban. Az éjszaka hirtelen jött spontán csavargások legfontosabb alkotóeleme ez. Végül kellemes csalódás: itt valahogy a panellakások is mások. Legalábbis az új építésűek.
Drezda gyönyörű. Én ismertem – és szerettem – a régi arcát, de ez a mostani túltesz minden várakozáson. A panelházak folyamatosan tűnnek el, már alig látható belőlük néhány hagyományos, úgynevezett ótvar. Kívülről kapnak valamilyen felújítást – gondolom, belülről is – aztán máris vidám színfoltjai a városnak. Ami különösen tetszett, hogy az itteni építészek tudják, hogy a város nem csak épületekből áll, hanem legalább annyira fontosak a közöttük lévő terek is. (Márpedig Drezdában térből aztán van bőven.) Kiülős teraszok, aprókockás terek, nem is kicsi zöld szigetek. Még a lakótelepi részen is kellemes volt sétálgatni.
Elsőre lehet, hogy zavaró a nagy túrás-fúrás, szinte mindenhol. Én örültem neki. A város él és építi önmagát. Beszéltük is a családdal, hogy pár év múlva visszajövünk és megnézzük, mi nőtt ki azokon a részeken, ahol most a toronydaruk forgolódtak. (Pl. az ablakunk előtt.)

A tulaj megmutatott mindent. Határozottan élvezem, hogy végre alig van nyelvi problémánk külföldön. Nem azt mondom, hogy folyékonyan beszélgetünk, de itt már simán felhívom a tulajt, ha kérdezni akarok tőle valamit.
Felcuccoltunk, a meglepetés bonbont pillanatok alatt széttéptük, egy kis pihenés(2) és irány a város.

(2) A pihenést én kértem, mert egész egyszerűen nem hittem el, hogy az ebédre bevágott sültkolbász még nem óhajtott távozni. Lehet, hogy tényleg megjelent a jótündér a varázspálcával és akaratom ellenére is halálraboldogít?

Pontosabban, először bevásárlás, hazacuccolás – és csak utána. Igaz, a túra neve addigra Drezda by Night-ra változott… de sebaj.

Kereszttemplom (Kreuzkirche), Polgármesteri Hivatal (Rathaus)(3), Asszonyok Temploma (Frauenkirche), Fejedelmek Vonulása, Brühl gróf terasza (Brühlische Terasse), Katedrális (Hofkirche), Királyi Palota (Residenzschloss), Semper Opera (Semperoper), Zwinger. Mindez éjszaka, itt-ott esőben, gyönyörűen kivilágítva. Erősen kezdtünk.

(3) Nem, nem patkányház – vigyorogtam Nej megjegyzésén – még ha nálunk elég sok helyre igaz is.

Nagyítás

Nagyítás Nagyítás

Nagyítás

Nej megjegyzése: nappal biztosan szebb lesz. Hülyeség. Nappal majd máshogyan lesz szép.

Intimitás: sötétben, zuhogó esőben, hidegben mászkáltunk. A kutya nem járt a máskor turistákkal zsúfolt tereken. Olyan hangulata volt az egész sétának, melyet nem lehet szavakkal könnyen visszaadni. Amikor van egy körülrajongott ember, akinek a szabad perceiért riporterek vívnak élet-halálharcot… aztán egyszer csak egy hajótörés után a nagy emberrel találod magad egy lakatlan szigeten, ahol kiderül, hogy a nagy ember egyfelől tényleg nagy lélek, másfelől pedig lehántva róla a külvilág sallangját egy közvetlen, szerethető ember. Így jártunk ma este a kihalt Drezdával. Az összes szépségét nekünk és csak nekünk mutatta. Méghozzá soha nem tapasztalt intimitással. A Zwingerbe egy eldugott hátsó ösvényen mentünk fel, onnan villant meg az a jól ismert udvar a kapukkal – mindez úgy, hogy sehol nem volt senki. Az egész épületegyüttes csont üres volt – és teljesen bejárható. El tudod képzelni? Nem hiszem. Még én se nagyon dolgoztam fel az élményt.

Nagyítás

Nagyítás

Ráadásul az intimitás nemcsak ennyiből állt. A Frauenkirchétől nem messze egy passzázsból zeneszó szűrődött ki. Naná, hogy bementünk. A földszinten egy bőgős/csellós és egy gitáros nyomott egy spontánnak tűnő dzsessz előadást, a tömeg pedig, két emelet magasságig feltekeredve a lépcsőre, felhőtlenül élvezte. Csak úgy.

Nagyítás

Nagyítás

Az első átszerelésig mi is maradtunk, aztán mentünk vissza a barokk épületek közé.

Nagyítás

Nagyítás

Most vettem észre, mi figyel a radiátoron: egy digitális költségmegosztó. Atyavilág. De rég volt, amikor még kapilláris csövekkel szórakoztam a veszprémi Hőforgnál. Szószerint egy másik világ.

Éjjel fél tizenkettő. Nagyon tömény nap. Drezda, mint soha máskor még nem. Szar idő persze, de elmúlt a gyomorbaj.
Lehet, hogy mégis jó kis kirándulás lesz?

ps.
A PDA töltőt otthon felejtettem. Marad a fejben blogolás.

This entry was posted in Utazás.

6 thoughts on “Drezda #01/05

  1. Már többször találkoztam azzal, hogy Mo.-on Brno-zzák a várost, a Felvidékiek és a helyi magyarok viszont Brünnözik. Érdekes, na…

    És én is szeretnék csatlakozni a ha-már-túzok-akkor-legyen-jó-nagy akcióhoz: egyben kérném a nagyobb postokat is, ez így nem kóser :)

  2. _a_fred

    Szerintem meg az a varos magyar neve :) , igaz a német is. A magyar nyelvnek idegen a harom massalhangzo egymas utan. Sokan aztan “Börno”-nak ejtik.

    Egy magyar szamara szinte kimondhatatlan mondat, talan a legismertebb

    Strč prst skrz krk.

    de van tobb is :)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *