45 a 90-ből

Valamikor augusztusban én is belevágtam. Nem igazán hiszek a csoda fogyókúrás receptekben, de most az egyszer előttem volt a példa: Nej. Szigorúan csinálja és határozottan működik a dolog.

45 napig bírtam. (Nem vagyok olyan profi, mint Jani, aki saját állítása szerint 3 nap alatt pörgette végig a 90 napot.) Bírtam volna tovább is… ha láttam volna az értelmét. A 45 nap alatt ugyanis egész pontosan 1, azaz egy kilót fogytam. Oké, hazudtam. Kettőt. De amikor Zakopaneban – húsnapon! – beküldtem a csülköt zsemlével, akkor az egyik kiló visszajött.
Mindez úgy, hogy egyik szemem folyamatosan Nejen volt, és igyekeztem mindent úgy csinálni, ahogy ő.

Ebből frankón le lehet vonni azt a következtetést, hogy a 90 napos játék van, akinél működik, és van, akinél nem. Ez tökéletesen egybevág a saját elméletemmel: 45 évnyi tapasztalat után azt tudom mondani, hogy én csak akkor fogyok, ha sportolok. A kaja mennyiségével, minőségével nem érdemes játszanom.

És akkor álljanak itt a jegyzeteim ebből a 45 napból.

  • Nej fontos megbeszélésen ül. Egyszer csak csörög a telefonja. Felveszi.
    – Te, figyelj, a tojásos nokedli az szénhidrát? – kérdeztem.
    A túloldalon harsány röhögés. Kórusban.

  • Szénhidrát nap? Akkor berúgunk!

  • Egyik zavaró probléma a nassolás ügye. Apró jutalmazásokra mindig szüksége van az embernek. (Ezt nyújtja a cigaretta is, csak éppen túl nagy az ár érte.) Szénhidrát napon nem is gond, csoki oszt jól van. Gyümölcs napon hasonló a helyzet. Zöldség napon már kell egy kicsit ügyeskedni, de még mindig el lehet rágcsálni egy zsenge répát. Viszont fehérje nap… az gáz. Szopogassak el egy szál kolbászt? Nem vagyok én a Besenyő Pista bácsi.

  • – Azt mondod, hogy alacsony kalóriájú zöldségeket bármelyik nap lehet enni? – kérdeztem Nejt.
    – Azt.
    – Akkor miért nem kilencven napos lecsódiétának hívják?

  • Kombinációk, melyek kiestek:
    • Rántotthús, sült krumpli. Nem hiányzik.
    • Bolognai spagetti, rakott zöldségek. A francba.
    • Mogyoró és sör. Armageddon.

  • Apám, a naív
    – Fiam, anyád küldött nektek meggyes pitét. Ma egyébként milyen napod van?
    – Gyümölcs.
    – Remek! Akkor megkóstolhatod, mert van benne gyümölcs.

6 Comments

  1. Nekem egyetlen dolog segített 30 kilót fogyni. Mivel csokifüggő vagyok, azt tudtam, hogy nincs olyan diéta, amit én meg tudnék tartani, legyen az akármilyen megengedő-akármi, mert úgyis nassolnék. Ergo egyszerűen bevezettem, hogy nem vacsorázok, ha meg nagyon éhes lennék estefelé, megiszom egy forró csokit. Az a meglepő, hogy a dolog működött :-).

  2. Mindenféle fehér kenyérféle és cukor elhagyása sokat segít (nekem -10 kiló 1.5 hónap alatt).

  3. bármitől fogysz, ha azzal kevesebb kalóriát viszel be, mint amnit elégetsz. Ha szétválasztás, ha norbi, ha vega, ha kóser, ha atkins, ha kalóriaszámlálás — bármi működhet. A kérdés csak az, hogy mennyi ideig marad meg a súlyvesztés. A legtöbb ember, akivel beszéltem és 90-ezett, ma több kiló, mint amikor elkezdte. 1-2 év távlatában. Akkor meg minek szenvedni?

  4. tojásosnokedli: most akkor nem tiszta. A nokedlibe kevert tojás nem számít, az még szh. De ha ráütöd — júúúújj, gonosz fehérje. Anyám…

  5. Életmódváltás kell, nem fogyókúra. JoeP, vagy sportolj többet, vagy ne zabálj annyit! ;))

  6. @Adi:

    Pont ez a lényeg. Nej sem fogyókúraszerűen csinálja a 90 napost, hanem kialakított egy kellően változatos étrendet, mely elvekben tartja az eredeti logikát. (Egyébként ő már bőven 200 nap fölött jár és nem is tervezi, hogy abbahagyja.)
    Ilyesmit akartam én is – természetesen kiegészítve sporttal – de nálam nem jött be. Maradt az, hogy eszek, ahogy gondolom és sportolok, ahogy tudok. Szerencsére a kukac rendesen bennem van, az íróasztalmunkáktól meg megszabadultam.

Leave a Reply to Adi Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading