Csapatban

Reggel beugrottam egy bevásárlóközpontba. Végülis, négy napos ünnep jön, otthon meg csak egy üveg sör szomorkodik a hűtőszekrényben. Álltam a pénztár előtti sorban. Előttem pár méterrel – de azért hallótávolságon belül – egy nénike pakolt, fizetett. És reklamált.
– De mi az, hogy 180 forint a liszt, amikor az üzletben 160 forintért van kitéve?
– Nem tudom – válaszolta a pénztáros srác – Időnként előfordul.
– Ilyen a rendszer – fűzte hozzá, amikor látta, hogy a nénikét nem győzte meg – Nem tehetünk róla. Én meg különösen nem, higgyje el.

Sajnos eltelt vagy öt perc, mire sorra kerültem, pedig tudtam volna válaszolni a néni helyében. Valahogy így.

– Barátom, nézzél már a tükörbe: milyen felirat van a pólódon? Milyen kitűző van rászúrva? Tudod, hogy ez nem póló, hanem mez? Azt jelenti, hogy te ebben a csapatban focizol. És konkrétan senkit sem érdekel, hogy te konkrétan mennyire játszol tisztességesen, ha a csapatod – edző által kijelölt – taktikája alattomos és sportszerűtlen. Ha ebben a csapatban focizol, akkor közös a szégyen. Semmilyen formában nem mentesülhetsz alóla.

11 thoughts on “Csapatban

  1. A kérdés valójában nem neked szólt, sőt nem is igazi kérdés, inkább hangos gondolat és a legkevésbé sem kritika rólad!

    Amikor megy a “beetetés” (reklám), akkor mást sem hallasz a médiákban csak Cora, Tesco stb., amikor pedig kiderül valami galádság, akkor bevásárlóközpont.
    A névtelenség nagy előny, könnyű megbújni és újra elkövetni a többi csalást.
    Talán ilyen és hasonló történetekkel segítünk éberebbé tenni a másikat… persze engemet is csaptak már be, de van, amikor figyelek!

    Korábban már máshol megírtam kicsiny siker(?) történetemet, most itt újra felidézem!

    Anno, vasalódeszka + ruhaszárító akciót hirdettek meg. Talán nem meglepő, hogy csak a vasalódeszkák árválkodtak egyedül a hozzájuk társított eszköz csak a szórólapon létezett.
    Kérdés a pénztároshoz és kb. hasonló választ kaptam én is: időnként előfordul, hogy nem tudjuk az akció kezdőnapján kitenni az árucikket. Holnap jöjjön vissza!

    Persze nem hagytam ennyiben a dolgot, áldoztam 30 percet az életemből arra, hogy elmagyaráztam az osztályos főnöknek is mi a teendő ilyen esetekben, majd mellékesen jeleztem, amennyiben most nem kapom meg a csatolt árut, azonnal a Fogyasztóvédelemi Főfelügyelőséghez fordulok.

    Történet vége -röviden, hogy boldogan hagytam el a Cora bevásárlóközpontot.

    Boldogan? Ne hidd!

    A ruhaszárítón valójában csak zoknit lehet szárítani, mert olyan hatalmas. (Végül is a zokni is ruha, nemde!)

    :-)))

  2. Igazabol azert a helyzet egyaltalan nem ennyire szomoru. Volt egyszer ilyen kalandom valamelyik hipermarketben (nem hallgatom el, tenyleg nem emlexem mar, pontosan hol), ahol elohivtak egy eladot, az hatraszaladt, megnezte, visszajott, es engem igazolt.

    Persze, ezt csak ugy lehet megcsinalni, ha epp gyenge a forgalom es az adott aru kozel van, mivel azert minel nagyobb egy ilyen hely, a “megnezi, visszajon” muvelet percekbe is beletelhet.
    Felreertes ne essek: nem kivanom vedeni a hipermarketet, a cikkbeli eset tenyleg szomoru es felhaborito, am mindenkeppen tisztaban kell lenni azzal, hogy a penztaros az adott esetben – a legnagyobb joindulattal is – mit tehet meg es mit nem. Azt semmikepp, hogy egy negyedorara feltartja a sort, 20 forint miatt.

    Egyebkent ezert van az, hogy akinek reklamalnivaloja van, azt elkuldik a minden hipermarketben jelen levo vevoszolgalathoz, ahol lehet reklamalni (termeszetesen a blokkal egyutt), es ahol visszaadhatjak az ember penzet.
    Altalaban a nagyobb hipermarketek a kijarathoz teszik a vevoszolgalatot, igy meg konnyebb is reklamalni (ez alol eddig az Arkad InterSpar volt kivetel, ahol eleg jol betettek a vevoszolg-ot, de ez van).

    Kinottuk mar a kisboltok korat, ahol az egyes ember volt a fontos. Es ezt a sajnalatos tenyt tudatositani kell mindenkiben.

  3. Azert hogy enyhitsem a feltoro negativ hangulatot: a penztaros srac hibazott, mert nem kert elnezest es iranyitotta a nenit a vevoszolgalathoz. Ez ugyanis a _kotelessege_ lenne ilyen vitas esetekben.

  4. Így van, ez volt az egyik hibája. Én viszont egy másik hibájára hívtam fel a figyelmet: hibás az a szemlélet, hogy mivel nem én áraztam rosszul, így nem tehetek róla.

    Ha mi elkefélünk egy projektet XY kollégám jóvoltából, nem megyek oda az ügyfélhez, hogy Gézám, mindnyájan jól dolgoztunk, de sajnos XY béna volt. Az ügyfelet nem érdekli, sőt, még bosszantja is.

  5. Igen, talan tenyleg jobb lett volna, ha ehelyett atiranyitja a vevoszolgalathoz a vevot. Valoszinu, hogy ott nem ezt mondtak volna a neninek – legalabbis remelhetoleg.

    Sajnos a penztarosokat tenyleg az utcarol szedik, es nem feltetlen az intelligencia alapjan valogatnak.

  6. Szerintem ha egy multinal dolgozom, akkor ha a nyolcvan reszleg parezer embere kozul valaki hibazik, akkor eszem agaban sincs valalni a feleloseget erte.

    Egy multi nem csapat.

  7. Egy multi nem csapat.

    Dehogyisnem. Pont a multik mennek rá arra, hogy közösségi tudatot gerjesszenek a cégen belül: valamilyen egyenruha, legyen az egy póló vagy sapka, illetve a “mi” szó sűrű használata (mi eztmegezt gyártjuk – amikor valójában közünk sincs hozzá, mert Kínában csinálják).

    Másfelől az írás nem arról szólt, hogy egyvalaki hibázott. (Az csak az én kommentemben volt egy egyszerűsítés.) Maga a cég hibázik, méghozzá szándékosan. Hiszen a rossz árat kiíró kolléga is védekezhet, hogy nem ő tehet róla, neki ezt az árat mondták, hogy írja ki. És ha továbbmész a láncban, mondjuk megkeresed a főnökét, hogy miért ilyen árat íratott ki, azt fogja mondani, hogy nagyon nyomottak az elvárások, csak ilyen trükkökkel tudja hozni a tervet. És így tovább.
    Ha ilyen helyen dolgozol, akkor két dolgot tehetsz:
    – Elmész máshová dolgozni.
    – Nem mondasz olyat, hogy nem tehetsz róla. Hiszen a céged a felelős, a céged tehet róla – te pedig a céged alkalmazottja vagy.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *