Földszag

A földet túrja nap, mint nap és
Trágyadombon hentereg.

Igen, jól sejted, ma megint kertészkedős nap volt. Annyira azért nem bíztam az időben, hogy bringázzak, annyira viszont igen, hogy földet túrjak. Tegnap a kajaknak csináltam meg a helyet, ma pedig irány a dzsungel. Hónapok óta még csak felé sem néztem.

Első tapasztalat: a fene sem gondolta volna, hogy a Verseny utcai piac egy az egyben ki fog költözni Lőrincre. Akkora tömeg volt, hogy a szomszédos kertészet parkolójába csak akkor engedett be a kertészruhás őr, amikor úttörőbecsszóra megigértem, hogy valami növényt fogok vásárolni.

Úgy döntöttem, hogy most az elárasztással fogok bepróbálkozni a kertészek ellen. A karókat ugye kilopták a hajléktalanok, a kicsi cserjéket lekaszálták a kertészek… hát, most ledugtam egy kupacba 3 ecetfát és 4 japán birset. Erre nem mondhatják, hogy bocs, nem vettük észre. Elültettem még 6 tűztövis bokrot is, mert abból is kigyaktak négyet, amikor a záportározót piszkálták. A borbolyák pótlására esélyem sem volt, az átrendezések után beborították sóderrel azt a területet, ahol eredetileg a 3 borbolya növekedett. Végül kidobtam a rododendront (szüp) és beraktam a helyére egy magyalt.

Nagyítás Nagyítás

Nagyítás

Egy kis büszkeség: megállt egy autró, kiszállt belőle egy férfi és egy kutya. A kutya odacammogott a homoktövis bokromhoz, oldalbapisilte és elindult vissza a kocsihoz. Azért ez nem semmi. A fene tudja, milyen messziről szállították ide ezt a kutyát. Nem hiába, az én homoktövisemnek nincs párja. (Aztán mégsem szálltak be a kocsiba, hanem elindultak a másik irányba.)

5 Comments

  1. A mottó 10/10. :-)

  2. Szurkolok a novenyeknek. De javaslom rakjal ki nagy tablakat hogy “Vigyazat, novenyek!” es valami agressziv noveny sziluettje. Egy masik tablan pedig egy lancfuresz stilizalva, piros athuzott korrel.

  3. Aztán ellopják a táblát.

  4. megkérdezhetem mennyiért vetted a növényeket? olyan különbségek vannak idén a kertészeti árlistákban, hogy nem tudom belőni az árat pedig nekem is kellene vagy 20 méter szúrós sövénynek való

  5. Tűztövisből kétfajtát vettem, az egyik 860 volt (red colum), a másik 920 (orange glow). A magyal elég húzós volt, olyan 5000 – és ahhoz képest elég kicsike. Az ecetfa és a japán birs saját termés.

Leave a Reply to payskin Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading