Azért bizonyos dolgok már kora gyerekkorban is látszódnak – vontam le a következtetést, amikor kéretlenül eszembe jutott egy nagyon régi emlék.

Olyan hatodikos forma lehettem. A napköziből hamar kivettek a szüleim, akkor is éppen otthon üldögéltem és olvastam valamit. Csengettek. Egy egyetemista formájú csajszi állt az ajtó előtt. Hogy van-e kedvem részt venni egy felmérésben. Bejönne, feltenne néhány kérdést, én meg válaszolnék.
– Persze – nyitottam ki az ajtót. (Akkor még be lehetett engedni idegeneket a lakásba.)
A konyhában ültünk le.
Jöttek a kérdések, én meg próbáltam rájuk értelmesen válaszolni. Aztán jött egy vad:
– Mit kérnél, ha lehetne három kivánságod?
– Ez egy nagyon hülye kérdés – jegyeztem meg – Természetesen azt, hogy legyen korlátlan számú kivánságom.
A csajszinak egyből kigúvadt pár centire a szeme.
– Miért, mások nem ezt mondták? – fogtam gyanút.
– Hát, nem egészen – motyogta – Világbéke, boldogság, matchbox autó… meg ilyenek.
– Ennyi hülyét – csóváltam meg a fejemet.