Napközben megjelent Kajla. Azt már tudtam, hogy éhesnek nem éhes… csak úgy beugrik, hátha meg tudjuk lepni valamivel.

Sikerült. Adtam neki sonkát.

Ekkor jelent meg Gizi. Ő ugyan életében nem látott még sonkát, de sejtette, hogy ez valami finomság – így rámozdult Kajlára. Aztán ahogy meglátott, eloldalgott.
Mivel nem vagyok annyira szőrösszívű, mint ahogyan kinézek, utánamentem a teraszra és adtam neki is egy vékony szeletet. Nézegette, szagolgatta… majd nekiállt kényelmesen majszolgatni.

Ekkor rohant elő a tuják közül Picúr, a sonkafüggő – és megtámadta Gizit. Mi több, elzavarta a csába, elszedte tőle a sonkát és elvonult vele egy biztonságos sarokba. Közben megjelent Kajla is, de Picúr őt is elhajtotta.

Én meg csak álltam és nem hittem a szememnek. Lehet, hogy teljesen mások az erőviszonyok, mint ahogy eddig képzeltem? Vagy Picúrból a sonka hozza ki a vadállatot?

Besétáltam, kihoztam Gizinek még egy szeletet. De már nem kellett neki: köszöni szépen, de ez túl balhés kaja.