Közlekedési dinamika

Azaz hogyan leszel elsőből utolsó – egy, számodra rosszkor érkező autó és a magyar közlekedési morál következtében.

Nagyítás

Ez a pálya, ahol játszunk. Te vagy a csillaggal jelölt gépkocsiban, éppen egy hosszú sor elején szeretnél besorolni az autósztrádára. Előtted 2-300 méterrel egy teherautó pöfög.

Amikor felérsz a besorolási pontra, pont akkor érkezik melléd az 1-es jelű autó. A sofőr – habár bemehetne a belső sávba, beengedve téged – de nem megy be. Fizet neki ezért valaki? Ugye nem.
Mindketten elég gyorsan mentek, legalábbis pont annyira, hogy nem tudsz mellette kilőni és jobbról előzve besorolni, még azelőtt, hogy utolérnéd a teherautót.

Nyilván megvárod, amíg az 1-es elmegy melletted balról. Igenám, de ahogy megy el melletted, úgy fog bejönni melléd az addig mögötted haladó 2-es autó. Hiába indexelsz balra, a melleted lévő 1-es autótól nem tudsz sávot váltani. Ellenben a mögötted lévő autó mellett nincs senki, tehát ő be tud menni a középső sávba. Be is megy. Nem, nem fog a legbelső sávba sorolni.

Aztán ugyanezt eljátssza a 3-as, a 4-es… és az összes mögötted lévő autó. Ráadásul utoléred a teherautót is. Le kell lassulnod, ezáltal végképp lecsökkent az esélye, hogy egy huszáros kiugrással besorolj a középső sávba. Ott rohadsz meg a teherautó mögött, míg az egész sor el nem megy melletted – beleértve a Velorexeket és a 10 köbcentis Suzukikat is.

Nyilván ekkor már annyira dühös vagy, hogy amikor végre szabad a pálya, visszaváltasz és padló gázzal végigelőzöd az egész baromarcú sort. Muszáj, mert egyébként egész úton cipelnéd magaddal a frusztrációt.

Azt hiszed, ez egy ritka kiragadott eset. Nos, nem. Én majdnem naponta játszom ezt el, amikor felhajtok az M0 új szakaszára.
Ez van.

6 thoughts on “Közlekedési dinamika

  1. Ezt velem is szinte minden nap megtörténik, én is erre járok (M0+M3).
    Én azokat sem értem, akik egyből bevágják az autójukat a középső sávba kb 70-80-al, holott a külső sáv ha üres, kb 2 kilóméter hosszú és szépen fel lehet gyorsulni.
    A csillaggal jelzett autó vezetője pedig ha teheti legközelebb vegyen legalább egy kétezres dízelt, hogy az 1-es jármű mellett jobbról be tudjon vágódni.

  2. Józsi, ez nem is csak morál kérdése, szerintem a lakosság 70%-a nemes egyszerűséggel hülye a szituáció felismeréséhez.
    Gondolj bele hányszor látod járdán, üzletben, bárhol, hogy két ember megáll (lehetőleg valami szűk kereszteződés közepén) és nekiáll elmélyülten beszélgetni.
    Akár 20 ember préselődik be mellettük sűrű bocsánatkérés közben, akár én lököm fel “véletlenül” őket, észre nem vennék, hogy milyen bunkók.
    Sajnos hülyék hozzá.

  3. CsasZ-nak igaza van: autós és gyalogos közlekedésnél is sokszor egészen egyszerűen nem bunkó az “elkövető”, hanem figyelmetlen. Nem tanították meg a szülei, erre szocializálta mindenki a környezetében.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *