Month: September 2009

Nem sokan merik megközelíteni

A Pokoli torony

Hah. Nemhogy megközelítenem kellett, hanem két évig dolgoztam az épület tövében. Nagyjából a rendszerváltás idején, amikor a cikk szerint az épületben is beindultak a durva folyamatok, a munkahelyem ott volt közvetlenül a tízemeletes mellett. Gyakorlatilag kint volt a blokk a körgyűrűn túl, állt egy irodaépületből, ebből a bizonyos munkásszállóból és egy lepény alakú étkezdéből.

Vadromantika.

Kész

Lehet azt mondani, hogy kemény vagyok, nem pihenek. Lehet nyomni folyamatosan, megállás nélkül.

Csak éppen szarul érzed magad a bőrödben.

Márpedig az életnek pont az a lényege, hogy igyekezzünk benne minél többször jól érezni magunkat.

Sonka balhé

Napközben megjelent Kajla. Azt már tudtam, hogy éhesnek nem éhes… csak úgy beugrik, hátha meg tudjuk lepni valamivel.

Sikerült. Adtam neki sonkát.

Ekkor jelent meg Gizi. Ő ugyan életében nem látott még sonkát, de sejtette, hogy ez valami finomság – így rámozdult Kajlára. Aztán ahogy meglátott, eloldalgott.
Mivel nem vagyok annyira szőrösszívű, mint ahogyan kinézek, utánamentem a teraszra és adtam neki is egy vékony szeletet. Nézegette, szagolgatta… majd nekiállt kényelmesen majszolgatni.

Ekkor rohant elő a tuják közül Picúr, a sonkafüggő – és megtámadta Gizit. Mi több, elzavarta a csába, elszedte tőle a sonkát és elvonult vele egy biztonságos sarokba. Közben megjelent Kajla is, de Picúr őt is elhajtotta.

Én meg csak álltam és nem hittem a szememnek. Lehet, hogy teljesen mások az erőviszonyok, mint ahogy eddig képzeltem? Vagy Picúrból a sonka hozza ki a vadállatot?

Besétáltam, kihoztam Gizinek még egy szeletet. De már nem kellett neki: köszöni szépen, de ez túl balhés kaja.

A megismerés rögös útja

Ha valaki annyit és olyan intenzitással foglalkozik számítógépekkel, mint mondjuk én, egy idő után biztosan felmerül a fejében, hogy tulajdonképpen mennyire hasonlóan is működnek a számítógépek az emberekhez. Csak érteni kell hozzájuk: pontosan tudom, hogy egyes ismerőseimet milyen témákkal, ad absurdum milyen szavakkal lehet kiakasztani. Tudom, milyen szavakat, testbeszédet kell használni egy dühös ember megszelídítéséhez. Tudom, hogy egy bók mosolyt eredményez, tudom, hogy nincs olyan hízelgés, amit ne hinnének el. Pontosan tudom, hogyan fog viselkedni X, ha megtámadom – és tudom, hol kell biztosítani számára a menekülési útvonalat, hogy méltósággal tudjon visszavonulni. Természetesen tudom, hogy sohasem szabad teljesen győzni.
Miért ne lenne egy “lécci hagyd már abba a siránkozást” megjegyzés teljesen egyenértékű a “net stop beep” parancs kiadásával?

Aztán ránézek az asztal lábához dörgölőző macskára és csak legyintek egyet. Hogyan is gondolhattam arra, hogy kiismerhetem az emberi természetet, ha még a macskámon sem tudok eligazodni?

Dógozunk

Egész nap dolgozunk,
S ha bárki otthon keres, mi dolgozunk, óó.
És hogy mit dolgozunk?
Hát érd be annyival, hogy dolgozunk, óó!

– Padödö: Munkadal –

Én a teraszon, apám pedig a nagylány szobájában.

Nagyítás Nagyítás

Nagyítás Nagyítás

Nagyítás

Nagyítás

Nagyítás Nagyítás