Mindez egy festőben.
Kábé egy hete érkezett meg az American Surreal album. Azóta esténként ezt nézegetem levezetésként. Egyszerűen félelmetes. Túlzottan nem is mennék bele, aki festményeket akar szavakkal leírni, az hülye. Ha ráadásul szürreális festményekről van szó, akkor meg nagyon hülye.
Nem is ezért akartam írni. Ahogy nézegettem az Ape Worship című munkát, valami már elkezdett motoszkálni bennem. Aztán amikor elolvastam, hogy készítettek egy életnagyságú, aranyszínű gorillacsontvázat a múzeumba, palettát adtak a kezébe és szembeállították a festménnyel, akkor már nagyon ismerős volt valami – csak nem tudtam, hogy mi.
Aztán beugrott: Böbe. A veszprémi állatkert valamikori csimpánza. Neki volt az egyik kedvenc szórakozása a festés, a látogatók nagy örömére. A csajszi már sok-sok éve meghalt. De most jön a kapcsolat része a történetnek: Böbét nem temették el, a csontváza ma is ki van állítva a budapesti állatkertben. (Az elmúlás részlegben.) Hogy szorosabb legyen az asszociáció, a csontváz mellé tették egyik egykori festményét is. Innen már csak egy lépés elképzelni a palettát a kezébe.
Ma már gyakorlatilag nincsenek távolságok, én se vacakoltam sokat, megírtam a történetet Schorrnak. Tetszett neki.
ps1.
Azért… olyan furcsa belegondolni. Vannak a világnak részei, ahol működik a meccénás modell. Két festménye is úgy készült el, hogy valakivel megbeszélte, az illető megrendelte, majd Todd dolgozott rajta egy-egy évet. Szeretnék így élni.
ps2.
Ja, tudtátok, hogy egy ideig a MAD-ba rajzolt karikatúrákat? Aztán benőtt a feje lágya.
2009. August 29. Saturday at 17:07
“Túlzottan nem is mennék bele, aki festményeket akar szavakkal leírni, az hülye. Ha ráadásul szürreális festményekről van szó, akkor meg nagyon hülye.”
Aha. Nem is tudom ki írt egy csomót néhány hónapja Magritte kapcsán. :)
Szóval nem. Épp ellenkezőleg. Le kell írni szavakkal, aztán lesz, ami lesz.
2009. August 29. Saturday at 17:33
Látom, kedvenc sportod a hóhér akasztása. :-DDD (Illetve, a második kedvenc.:)
Meg tudom magyarázni.
Óriási különbség van aközött, hogy leírod, mit látsz – és aközött, hogy leírod, milyen gondolataid támadnak nézés közben. Az első az, amire a fenti idézet vonatkozik. Tényleg semmi értelme sincs elkezdeni írni, hogy ‘akkor ott van egy nagy majom a képen, meg mellette a vízben egy gépmajom, aztán a függönyön meg egy Magilla Gorilla…’ – hiszen ezt mindenki láthatja, aki megveszi az albumot. Itt szorultam meg egy kicsit, mert aki viszont nem veszi meg – és valószínűleg ebben az országban ők lesznek többen – annak nem fog mondani semmit a kép címe. Ekkor kisértett meg, hogy írok pár szót arról, hogy tulajdonképpen mi is van a képen – de rövid gondolkodás után lemondtam róla, a fent idézett mondat kiséretében.
A második, tehát az, hogy elkezded értelmezni a képet (pl. mit is akart mondani a szerző azzal, hogy a kép központi jelenete – King Kong és a T-Rex verekedése visszatükröződik a tévé képernyőjén és a gorillacsontváz által festett képen is), az már egy teljesen szubjektív dolog, arról lehet írni, lehet vitatkozni. De ahhoz az kell, hogy az emberek ismerjék a képet – és ez jelenleg nem működik, mert az a pici kép, amelyik a neten van, az nem mutat meg semmit.