Horror

A sztori nem mai, kábé 1 hónappal ezelőtt történt – de ma sem tudom, hogyan.

Szombat volt, ültem a szokásos helyemen. (A számítógép előtt. Nagy úr a határidő.) Megjelent egy böszme nagy légy, lefújtam. Erre pár perc múlva megint megjelent. – Nocsak, egy rezisztens fajta? – vontam össze a szemöldökömet és megint lefújtam. Pár perc múlva visszajött.
Ennek fele sem tréfa. Gondosan megnéztem, nem a bútorfényező sprével fújtam-e le véletlenül, de nem: a tapasztalataim szerint leghatékonyabb légyirtó volt a kezemben.
Miaf?
Megint lefújtam, majd elkezdtem követni az útját.

Ekkor fehéredtem le teljesen. Az étkező nagy dupla ablaka mellett vagy 60-70 bazi nagy légy döngött. Mind az ablakon akart kimenni. Sikoltottam egyet, majd gyorsan lefújtam a meccset – utána pedig takarítottam egy nagyot az étkezőben.

Nagyítás

Nagyítás

Nagyítás

De egész egyszerűen elképzelni sem tudom, mi történhetett. Az ajtók, ablakok zárva voltak. Tudomásom szerint a falon nincs lyuk. Körbejártam a lakást, sehol sem volt légy, csak ennél az egy ablaknál.
Már gondoltam arra is, hogy valamelyik macska bevonszolt valami dögöt, befocizta egy szekrény alá – és abban keltek ki a legyek. De láttam én már frissen kikelt legyet, azok ilyen picike, szúnyognál nem nagyobb méretű állatok. Ezek viszont kifejezetten nagyok voltak, nagyobbak a tipikus falusi disznóól környéki legyeknél.
A biztonság kedvéért persze átvizsgáltuk minden szekrény alját, magukat a szekrényeket, a tárolókat, a polcokat – sehol semmi. Meg egy dögnek azért szaga is lenne.

Értetlenül állok az esemény előtt.

7 Comments

  1. Legyekből álló parafenoménes.

  2. Ilyen tavaly vagy tavaly előtt nekem is volt, nálam a redőnytokban “keltek ki” a legyek, dög vagy ilyesmi nem volt, egyszerűen egyik napról a másikra lett 100-150 ilyen dög az egyik szobában… Chemotox, jóllaktak, megpusztultak, azóta sem volt egy sem…

  3. Hát, redőnyünk, az van.

  4. légycsapó. Nem csak jó sport (csuklót, vállat azért melegíts előtte), de kisebb a vegyianyagkibocsátási lábnyomod is :)

  5. Ha nem illeszkedik tökéletesen az ablak meg a keret, akkor szeretnek a résbe húzódni. Én minden ősszel eljátszottam egy hasonlót, mert ott akartak áttelelni. Választhattak: fagyhalál vagy Chemotox. Így megy ez.

  6. A legyek ura.

Leave a Reply to BB Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading