Lassú víz partot mos, azaz szorgos népünk győzni fog

Ma megint megérintett egyike azoknak a ritka pillanatoknak, amikor az ember azt érzi, hogy jól működik a világ.

Van ez a könyv. Meglehetősen fogékony időszakomban talált meg, emlékszem, időnként fejcsóválva tettem le olvasás közben: ‘ilyen nincs… de mégis lennie kell’ cöcögések mellett. Ha van könyv, amelyikre igaz a shakespeare-i “őrült beszéd, de van benne rendszer – akkor ez az.
(Már a könyvhöz jutás sem volt egyszerű. Akkoriban az egyetem tudósotthonában laktam, és egy volt, illetve jövendőbeli, de akkor éppen nem oktatóm (Mónika) mesélt lelkendezve róla. Hogy ő mindenképpen meg fogja szerezni. Információi szerint négy példány fog érkezni Veszprémbe, ezért már jó előre elment az összes könyvesboltba, felkereste az összes utcai könyvárust és mindenhol szólt, hogy rakjanak el neki egy példányt. Meg is lett neki. Tőle kértem kölcsön.)

Meglehetősen régóta van egy hosszú listám leadva az antikvarium.hu-nál. Nyilván ez a könyv is rajta van. Ma írtak vissza, hogy mehetek érte, valaki bevitt belőle egy példányt.
Gondolhatod, hogy tekertem be. Most itt van a könyv, olvasni még nem olvasom, még csak nézegetem, barátkozok vele. 25 év. Kiváncsi vagyok, mennyire lesz ismerős, mennyire köszönnek vissza olyan gondolatok, melyek mára mélyen épültek bele a gondolkodásomba.

ps.
Jól működik, jól működik… de működik ez jobban is. Kiváncsiságból ránéztem a Bookline keresőjével – és három példány is kapható belőle. Raktárról. Várakozás nélkül.

6 Comments

  1. update: és kettő példány is kapható belőle. :)

    Már régóta szerettem volna elolvasni, de aztán elfelejtődött más könyvek miatt. Na de most !

  2. A shakespeare idezetnel nem zartad be az idezojelet… :-)

  3. Goosnargh:
    Ezek szerint éjszaka megvették az egyiket.:)

  4. hrongyorgy:
    És lefagyott tőle a böngésződ? ;)

  5. már csak egy van, kettőt eladtál. Szerintem az sem marad meg sokáig. Enyém holnapra itt lesz :)

  6. Ez jó. Az antikváriumban meg nem tudják, mi ez a hirtelen roham. :-)

Leave a Reply to JoeP Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading