1984 – azaz tudják a leckét

Valaki, vagy valakik nekiálltak sorozatban romákat gyilkolni. Nem az első és nem az utolsó eset a történelemben, hogy egy messianisztikus pszichopata úgy gondolja, igazságot kell osztania. Sorozatgyilkosok voltak és lesznek is. Ez egy bűnügy, melyet a rendőrségnek kell -a társadalmi béke szempontjából minél hamarabb – felgöngyölítenie.

De nem tudom, feltűnt-e, hogy mennyire rászállt az esetre a politika? Nem telik el úgy nap, hogy ne jelenne meg a sajtóban valami nyilatkozat egy űbertapló szlovák politikustól, melyben úgy sommásan mindenfélének lehordja a magyarokat a cigányokkal kapcsolatban. (Pedig emlékezhetünk rá, pár évvel ezelőtt ők a katonaságot küldték rá az éhséglázadó romákra.)

De nem ez a lényeg.

Tényleg nem tartod furcsának, hogy ilyen nyilatkozatok minden nap megjelennek a magyar sajtóban? Mintha alig várnánk, hogy valahol egy noname megyei elnök megint felmondja a leckét és kirakhassuk a címlapra az újabb szlovák faszságot.
Emberek, vegyük észre, hogy ez ugyanaz a kártyajáték a határ mindkét oldalán: a szlovák politikusok azért nyomják ezeket a dumákat, mert uszítani akarnak a magyarok ellen – nálunk pedig azért jelentetnek meg főhírnek mindenféle szájon keresztüli fingást, hogy uszítsanak a szlovákok ellen. Itt kérem ellenségképzés történik, módszeresen, figyelemelterelési célzattal. Itt is választás előtt állunk, ott is választás előtt állnak – mindkét politikusi gárdának jó az, ha az országa fogcsikorgatva összezár valaki ellen. És elfelejti, mennyire szarban is van a saját országa.

7 Comments

  1. Nem egészen értem, mire akarsz kilyukadni, de szerintem csak a vak nem látja, hogy cigánymaffia-leszámolások vannak és nem a magyar gyilkolássza őket.

    Amúgy lehet, hogy ettől rasszistának számítok, de tőlem aztán az utolsó szálig kiirthatják egymást, nem fogok felháborodni. Fogyjanak csak.

  2. Az ilyen hozzászólások után bizonytalanodok el: lehet, hogy mégis a szlovákoknak van igazuk?

  3. Reader megszólalása után hosszasan gyötrődtem, hogy írjak-e ide valamit, vagy sem. Jól tudom, hogy őt semmi sem győzheti meg állítása képtelen voltáról, sőt arról sem, hogy ha már ennyire szélsőségesen rasszista, legalább ne hangoztassa, jelenleg még(?) nem szalonképes igazán.

    De aztán eszembe jutott, hogy mi volt a második világháború legnagyobb tanulsága: ha a jó szándékú, normális gondolkodású emberek nem tesznek semmit a kirekesztő, rasszista, szélsőséges emberekkel/csoportokkal szemben, akkor egyszer csak azon veszik észre magukat, hogy már őket is elvitték messzire.

    Úgyhogy reader: igen, rasszista vagy, de nagyon! Ha neked egyértelmű, hogy a csak a területi elhelyezkedés (úm. falu széle, megközelíthető földúton, van menekülési lehetőség) alapján kiválasztott, egyebekben vétlen áldozatok (könyörgöm: gyerekeket ölnek!) nem rasszista leszámolás áldozatai, akkor végtelenül sajnállak, és mélyen el is ítéllek. Kívánom neked, hogy egyszer csak találd magad olyan helyzetben, amikor te leszel a kisebbség, ráadásul üldözött, külső jegyek alapján megkülönböztetett, vétlen kisebbség. Rád férne.

  4. @meow:

    Ez egy jólfejlett példája a kognitív disszonancián alapuló racionalizálásnak. Hogyan is gondolkodik reader?
    – Mi, fehér emberek, kultúremberek vagyunk, nem öldösünk lesből védtelen nőket, gyerekeket.
    – Valaki mégis ezt teszi.
    A feloldás nyilván a leggyengébb irányban történik meg: ‘De hiszen mindenki tudja, hogy ezek a cigányok kivétel nélkül degenerált anyabaszók degenerált leszármazottai, nyilvánvaló, hogy csak ők gyilkolászhatják egymást ilyen alattomos módon’. Az, hogy egy csomó rendőr pörög az ügyön, az nem zavarja, ő már most tudja a megoldást. Az, hogy az első kitétel nem igaz – lásd az amstetteni rém, vagy az az osztrák fazon, aki szexrabszolgaként zárta be a gyereket a pincébe – az a feloldás nehezebb változata, hiszen akkor be kellene ismernie maga előtt, hogy az a csoport, amelyikbe ő is tartozik, szintén nem csak ártatlan angyalok gyülekezete. (Nem mintha ez olyan nagyon nehéz feloldás lenne, hiszen természetes dolog, hogy minden csoportban lehetnek megzakkant emberek – de a mostani magyar légkörben sokkal kellemesebben bizsergő megoldás az, ha mindent az utáltakra kenünk rá. Itt kezdek félni attól, hogy valahol a szlovákoknak mégis igaza van.)

    De nem is ez baj. Ez az agynak egy védekező mechanizmusa arra az esetre, ha túl nagy feszültség éri. Sokkal nagyobb baj az, hogy a politikusaink és az ő tanácsadóik – akik nagyon is pontosan tisztában vannak ezekkel a szociológiai fogalmakkal, mechanizmusokkal – szándékosan gerjesztik a feszültséget. Minél nagyobb az általános feszültség, annál egyszerűbb racionalizálások születnek. Az emberek annál kevésbbé használják a józan eszüket. Mifélék… másfélék… tálcán kínálják az egyszerű megoldások híveinek a hamis fogalmi sémákat. Majd az ilyen önálló gondolkodásra képtelen reader-ek hátán igyekeznek minél magasabb hatalmi pozíciókba mászni.

  5. Ezek mind szép és nemes gondolatok… egészen addig, amíg a Te apádat verik meg, rabolják ki, fenyegetik meg halálosan. Onnantól kicsit megváltozik az ember világképe. Kérdezz meg 100 embert és 98 azt fogja mondani, hogy nem szívesen lakna cigány család szomszédságában. És ez nem előítélet, hanem _tapasztalat_.

  6. re: 4

    Józsi, ugye nem azt akarod mondani, hogyha roma az elkövető, akkor a rendőrségnek nem kell nyomozni? Csak mert a szerencsétlenre sikerült mondatod ezt sugallja.

    Egyébként pedig hol és melyik nyom alapján ki sejti már a gyilkosság(ok) indokait? Mert én úgy tudom, mindenki csak találgat.

  7. @JoeP:
    Az a baj, hogy az előítélet nem sima attitűd, amire a kognitív disszonanciát kitalálták, mert sokkal erősebb benne az érzelmi elem, emiatt a racionalizáláson túl egy csomó más védekező mechanizmust is képes megmozgatni. És sajnos, nem csak én tanultam pszichológiát, hanem a politikusok tanácsadóinak nagy része is… tudják, mit és hogyan kell mondani, ld. jobbik előretörése.

    @reader: ha valóban a te édesapáddal történt ilyesmi, azt nagyon sajnálom, de szeretném, ha elgondolkoznál azon: vajon ebben mennyi a jelentősége annak, hogy milyen nemzetiségű az elkövető? Én ismerek egy csomó magyart, aki kirabol, megerőszakol, megkésel másokat, mégsem gondolom, hogy nem akarok magyar mellett élni, mint ahogy ismerek egy csomó rendes, normális romát is. Biztos vagy abban, hogy el kell ítélned az összes romát azért, mert Kolompár Jakab ártott valakidnek? Nem lehetne ezért csak az adott Kolompárt utálni? És ha teszem azt, Kovács Józsinak hívták volna, fehér bőrű lett volna, akkor most kit utálnál?

Leave a Reply to meow Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading