Autós minták

Egy forgalmasabbnak számító kétsávos útról szeretnék felhajtani egy nagyon forgalmas négysávos útra. Közlekedési lámpa… az nincs. Oldjátok meg.
Ez rendszerint úgy szokott történni, hogy várok… és csak várok. Habár nem szoktak mögülem dudálni, de nyakamon érzem a türelmetlenséget. Mindenki menne már dolgozni, nagyon nem mindegy, mennyi időt tököl el egy-egy autós a kereszteződésben. Beengedni… nos, arra ugyan várhatok. A négy sávon folyamatos a forgalom. Aztán egyszer meglátok két autó között egy kicsivel nagyobb rést… koncentrálás… nagy levegő… majd padló gázzal belövök és mint az állat gangolok felfelé. Hogy felvegyem a ritmust, ne kelljen miattam befékeznie az egész sávnak.
Egyáltalán nem ritka, hogy ilyenkor a Bosszúállás Sötét Angyala elé keveredek. Akiben nem a lelkiismeretfurdalás éled fel – mennyi ideje állhat már itt az a szerencsétlen, ha ilyen elkeseredett manőverre szánta el magát? – hanem a düh. Habár már felvettem a sáv ritmusát, de a faszi centikre rámtapad. Igyekszik letolni maga elől. Mondanom sem kell, menekülni nem tudok sehová. Időnként aprókat bele-belerúgok a fékpedálba, hátha észhez tér… de nem szokott működni. A fazon a vörös ködtől nem is lát. Tol tovább, sőt, néha az öklét is rázza.
Majd ötszáz méter múlva lekanyarodik.
De addig is, megmutatta annak a mocsoknak, hogy vele nem lehet kukoricázni.

***********************

Mivel az esik útba, időnként a fóti Corába szoktam belépni bevásárolni. Ma például az a cél vezérelt, hogy a csutkára kiszáradt borhűtőmet feltöltsem. Bevásároltam, kocogtam az M0 felé. Aki ismeri a terepet, az tudja, hogy ezen a környéken a legmagasabb az egy négyzetméterre eső körforgalmak száma. Valami körforgalomfóbiás mérnök tombolhatta ki magát a tervezőasztalnál, nem csodálkoznék rajta, ha a tervezés után a szellemi orgiától több hétig másnapos lett volna. Nyilván, mivel tele volt a csomagtartó borokkal, kifejezetten óvatosan forgolódtam a körforgalmakban. Nem úgy egy Skoda Octavia. Egy ideig tűrte a tempót mögöttem, majd az egyik lehetetlenül pici körforgalomban kövér gázzal elhúzott mellettem.
Ezt most próbáld elképzelni: egy kábé tíz méteres átmérőjű körforgalomról van szó (középen gyepsziget), ahol én, aki becsületesen követtem az út ívét, még én is alig kanyarodtam. Ezen a borzasztóan szűk helyen ment el mellettem a Skoda, úgy, hogy igazából én sem értem, hogyan férhetett el úgy, hogy hozzám sem ért. Jó nagy svunggal.
Nyilván az első gondolatom az volt, hogy: – Huh!! Barátom, nehogy lassíts, már várják a vesédet a kórházban!
És közben haraggal gondoltam rá.

Jó hosszú még onnan az út hazafelé, az angol könyvhöz fáradt voltam, így elkezdtem önelemezni. (Az egyik kedvenc szórakozásom, ajánlom neked is.)
Miért is haragudtam arra a pacákra? Hiszen hozzám sem ért. Sőt, igazából csak egy villanásnyit vett részt az életemben. Akkor? Frusztrált volna, hogy én csak ilyen lassan mehetek? Máskor lehet… de ha tudom, hogy a csomagtartó finom borokkal van tele, frusztrálódik a fene. Akár még rükvercben is hazavezetnék. Fütyörészve. Talán a fazon teljesítménye lepett meg? Melegedik. Meg tudtam volna csinálni én is ezt a mutatványt? Háát… lehet. Tízből nyolcszor. Meg is _merném_ csinálni? Nem. Az a 20% hibalehetőség bizony zavarna. Ez a fazon viszont megcsinálta. Mert annyira jó, hogy nála nincs hibaszázalék. Na, ez bosszanthat. Hogy ennyivel jobb nálam.
Barátom, írigy vagy.

Kitérő:
Aki kicsit is rutinosabb önelemző, az pontosan tudja, hogy _nincs_ olyan tulajdonság, amelytől meg kellene ijedni. Mert akkor bele se vágjunk. Hát magunknak akarunk hazudni?
Ezt Weöres Sándor már szépen leírta:

Legtöbb ember, ha véletlenül megpillantja saját mélységének
valamely szörnyetegét, irtózattal visszalöki a homályba; ezentúl a
szörny még-nyugtalanabb és lassanként megrepeszti a falat. Ha meglátod
egyik-másik szörnyedet, ne irtózz és ne ijedj és ne hazudj önmagadnak,
inkább örülj, hogy felismerted; gondozd, mert könnyen szelidül és
derék háziállat lesz belőle.
Jó és rossz tulajdonságaid alapjában véve nincsenek. Ápolt
tulajdonságaid jók; becézett, vagy elhanyagolt tulajdonságaid rosszak.

Akik régebb óta itt lézengenek a blog körül, ők tudják, hogy ezt a témát már többször is megpendítettem: például itt, vagy itt.
(Egyébként lehet magunknak hazudni – de ekkor lépünk be a játszmák birodalmába. Isten óvjon mindenkit ettől.)

Szóval ott jártam, hogy konstatáltam: kifakadásomat, rosszkedvemet az irigység okozta. Ez jó, ennek örülni illik. Mint rutinos problémamegoldó, mindig örülök, ha rátalálok egy probléma gyökerére. Onnantól ugyanis csak egy döntés – és már el is indultunk a megoldás felé. Például képzeld el, hogy azt gondolod magadról, hogy bátor vagy. Erre éjszaka egy társaság simán kifoszt, úgy, hogy az életedet is csak megalázó szituációkon keresztül mentetted meg. Ilyenkor mi van? Egy rutinos önelemző egyből helyesbíti az énképet: barátom, te nem is vagy olyan bátor, mint azt képzelted. Légyszi, javíts bele a forráskódba. Vagy ha annyira fontos az az önkép, akkor is jó a jelzés: még nem vagy ott, ahol gondoltad, hajrá, lehet rágyúrni a hiányzó tulajdonságra. Ha ez a bátorság, akkor el lehet járni a nyóckerbe belekötni a bennszülöttekbe, vagy lehet illegális tartalmakat letölteni a piratebay-ről.

Jelen esetben persze nem kell ennyire elmélyednünk. Írigy vagyok. Oké, nincs ebben semmi meglepő. Meg fogsz lepődni, mindenki az. Van, aki kimutatja, van, aki elfojtja – szvsz mindkettő rossz. Van, aki ápolja. Ezt nevezik kiegyensúlyozottságnak. Ennyi.

De. Lehetséges, hogy pusztán egy olyan bárgyú érzés, mint az írigység, hozzon ki egy békés emberből egy hangos kifakadást?
Ássunk még egy kicsit.
Hoppá.
Biztos, hogy van mire irigykednem? Biztos, hogy mindenki olyan, mint én, hogy egyáltalán kalkulál hibaszázalékot? Mi van, ha a hapi sokkal rosszabb vezető, mint én – és mondjuk a hibaszázaléka 35%? Csak éppen annyira segg, hogy nem is foglalkozik vele?
Jogos lehet ekkor az ellenséges érzés, a dühös kifakadás? Hát persze. Hiszen az illető a konkrét szituációban nem csak magát és az autóját kockáztatta, hanem az én autómat és az én életemet is. Márpedig egy akkora seggfej, aki nem képes kockázatot felmérni, az ne kockáztassa az életemet.
Melyik a valószínűbb: az illető egy 100%-os Superman vagy egy normális hibaszázalékkal operáló, de egyébként 100%-os seggfej? Nyilván az utóbbi.
Ezt a számítást végezte el az agyam hátterében dübörgő backoffice és adta vissza helyes viselkedésnek a frusztrációt, a káromkodást.

Elégedetten dőltem hátra. Megnyugtató érzés, ha az ember érti önmagát.

3 thoughts on “Autós minták

  1. Istenem. Gyilkosokkal van tele az út. Az egyik a forgalom helyett nehezen érthető hanganyagra koncentrál, a másik bevág, a harmadik szűken előz. Ideje is, hogy elfogyjon az olaj a gecibe, azt mindenki bringázzon max 30-cal, meg várja a vonatot.

  2. Bence:

    Igen, ez az egyik kedvenc módszerem. Direkt elmenni a rossz irányba, majd mielőtt visszatérnénk a jóhoz, megmutatni, hogy a rossz miért is volt rossz.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *