Szúnyogháló.

Ránézésre nem tűnik olyan nagy dolognak – de ha belegondolsz, hogy a kereszthuzattal sokszázezer forintos klímaberendezést spórolsz meg, nem beszélve a nem elfogyasztott árammennyiségről – akkor azért nem is olyan nagy hülyeség.

Az első akadály: az emeleti szobák. Mert lent még csak-csak elbohóckodik az emberfia, de olyan magasra, kívülről bármit is szerelni… elég necces. Most vegyek egy húszméteres létrát? (Oké, nem lenne hülyeség, de egy ekkora létra nem olcsó dolog, meg egyébként is, hova tenném?)

Az első akadály leküzdése: olyan 1000 forint körül lehet kapni előrecsomagolt szettet dobozban, benne egy ragasztós tépőzárral, meg méretreszabott szúnyoghálóval. Az egész úgy van kitalálva, hogy belülről lehessen felrakni az ablakra – létra balfenéken el. (Tudom, lehetne külön is venni tépőzárat… de próbáltál már barkácsboltban méretre vágatni szúnyoghálót? Az eladó inkább kilép a cégtől, mint odamenjen hálót szabni. Ráadásul az árkülönbség sem jelentős, egy-kétszáz forint.)

No, tehát a végén ott álltok, szemtől szembe: az ablak meg te. A szél ördögszekeret görget a háttérben. Meredten nézitek egymást, egyikőtök sem mer még csak pislantani sem. Végül előkapsz egy ollót, villámgyorsan előrántod a dobozból a tépőzárat és nekiállsz beszabni az ablakhoz.
Ne kapkodj. Egy száraz ronggyal töröld át előtte alaposan a keretet, figyelj arra, hogy pókháló se legyen a környéken. Harc közben bármikor beleakadhatsz, még akkor is, ha egyébként nem lenne útban.

Fel van ragasztva a tépőzár a keretre. Elégedetten nézed. Tulajdonképpen már túlvagy a felén, gondolod. A francokat. Most jön a cuclis rész. Például ki kell szabni a szúnyoghálót.
Ez egy rémálom. Az ablakkeretet már lemérted, a szúnyogháló ott fekszik kiterítve a parkettán… de mivel jelölöd be, hol is kell vágni? Nej szabókrétája remekül bejelölte… a padlót. Magán a hálón nem maradt semmi. Szemre vágni? Egyenesen? De nem volt más, kiszabtuk így. Végülis felraktuk az ablakra, de egy hét után kiszakadt a közepe. Nagyon meg lett feszítve.

Aztán egyik éjszaka megálmodtam a megoldást: nem kell annyit szarakodni a szabással, egész egyszerűen szorosan feltekerem a hálót, lemérem a felesleget – és csak egy nyisszantás. Utána kitekerem, elfordítom 90 fokkal, feltekerem, majd újból nyisszantok. Tökéletes is lett.

Meg kicsi. Egészen egyszerűen hiába pontos centire a háló, nem tudod rendesen felrakni. Lesz, ahol laza lesz, lesz, ahol megfeszül. Márpedig ahol feszül, ott egy hét múlva szakadni is fog.
Újabb háló a kukába.

A következő szabásnál bátran rászámoltam 10-10 centit. A feltekerés helyett meg hajtogattam – hiszen így bármekkora hálóval el lehet bánni, a tekeréshez meg egyszerre kellene mindkét oldalon tevékenykedni.

És ez lett a jó megoldás. A nagyobb hálót kényelmesen fel tudtam rakni, nem feszült sehol. A felesleget meg vagy ott hagytam, vagy ha nagyon zavart, akkor pengével, dekorszikével minden további nélkül le tudtam kapni.

Innentől kezdve a maradék tizet a fiammal együtt pillanatok alatt dobtuk fel, még ilyen viharos szélben is.
Mindehhez két garnitúrát kellett elcsesznünk. Nem egy nagy tétel – de neked ez után az írás után még ennyi tanulópénzt sem kell fizetned.