Tábornok

Alapkiképzés. Rögtön az elején.
Gyakorlatilag közvetlenül az érkezésünk (és 280 kilométer vasúti zötykölődés + 4 átszállás) után, erősen este, álldogáltunk az EÜ épület előtt. Ott kapta meg mindenki a felszerelését meg a beosztását. Ideális táptalaja volt ez a pletykáknak, ravaszul megszerzett tizedinformációk burjánoztak buja esőerdőkké.
– Hallottad? – sustorgás.
– Állítólag van egy nagyon durva faszi, valami Kovács főtörzs.
– Hajjaj. Én is hallottam. A Kokó.
– Azt mondják, fegyverbuzi.
– És mesterlövész.
– Azt is mondják, reggelire előfelvételist eszik.
– Nyersen.
– Ő lesz az egyik kiképző szakasznak a parancsnoka.
– Hallottam. Azoknak állítólag már a ma esti EÜ vizsgálatnál fel is adják az utolsó kenetet.
– A DDT seggbepumpálása előtt, vagy utána?
– Hülye. Az már megszűnt.
De azért odabent igyekezett mindenki falhoz szorulva mozogni.

Én éppen örvendtem – 45-ös lábam lévén nem tudtak új surranót adni, így egy puha, már jócskán betört példányt kaptam – emiatt elsőre nem is esett le, melyik szakaszba kerültem. Naná, a Kokóhoz.
– Ennek is két füle van, valahogy majd csak elboldogulok vele – vontam meg a vállam. Balsorsom olyan középiskolai körülmenyek közé vitt, hogy ahhoz képest a sereg bizonyos területeken határozottan még jobbnak is tűnt.

Felvonultunk a körletbe. Ekkor már jócskán ordas későn volt, a belógó villanykörték alig világították be a hatalmas hodályt. Fáradtak voltunk, ingerlékenyek… és veszélyesen civilek. Éppen pakolásztunk, amikor berongyolt valami baka, elordította magát, hogy ‘Szakasz, vigyázz!’… majd besétált egy vörös karszalagos tisztszerűség. Kokó főtörzs volt, éppen, mint ÜTI. Nem bízta a véletlenre, rögtön kibaszta a töltött pisztolyát az asztalra.
– Katona mi ez? – dörrent rá a legközelebbi pacákra.
– Stukker – válaszolta az illető ijedten. Még jó, hogy nem slukkert mondott.
– Stukker??!! – ordított fel dühösen a fegyverbuzi főtörzs.
Ekkor mászott ki Gábor a szekrényéből, ahol eddig pakolászgatott.
– Ki a fasz ez a tábornok, és miért ordít? – sétált elő az ágyak közül.

Az Aegüh elsápadt. Ilyen a laktanya történetében még nem fordult elő, hogy a legvadabb tiszthelyettest, amikor éppen ÜTI is, egy egynapos kopasz flegmán letábornokozza.

Az ordítást még a paksi szeizmológiai laborban is regisztrálták.
– Tábornok???!!
– Jól van na, még nem ismerem a rangjelzéseket – vonta meg a vállát Gábor.

Kokót a guta kerülgette. Nem elég, hogy tönkretették a hatásosnak szánt belépőjét, de még a respektje is kockán forgott.

– Katona, hasra! – ordított rá.
Gábor lefeküdt.
– Száz fekvőtámasz! Most!

Aztán Gábor lendületesen lenyomta a száz fekvőtámaszt, majd felállt.

Meglepő dolog történt. A vaddisznó főtörzs elmosolyodott.

– Tábornokom, ember vagy – dicsérte meg Gábort.
Majd immár lenyugodva tartott egy lelkesítő szózatot, hogy ő és mi, és milyen jó lesz nekünk együtt.
Nos, annyira nem lett jó, de utólag is azt mondom, nem jártunk rosszul sem vele. A durva külső korrekt embert takart.

Gábor pedig egész életére megnyerte a Tábornok becenevet.

This entry was posted in Sztori.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *