Élj a mának

Péntek délután. Egy olyan hét után, amikor érdemleges dolgot nagyon keveset végeztem a munkahelyen, de szinte végivitatkoztam, végighőbörögtem a hetet. Frusztráló, na. Én alkotni szeretek, nem konfrontálódni.

Vezettem hazafelé… és azon gondolkodtam, hogyan tudnám ezt az egészet levezetni. Konyha! – jött az ötlet. Azt ugyanis nagyon hamar elhatároztam, hogy ma este _nem írok_ semmi szakmait. Az igazi konyhamunkához ugyanis szervesen tartozik hozzá a frissen bontott könnyű bor – az után viszont könyvet írni… csak elsőre tűnik értelmes ötletnek. Ezek a szövegek szoktak másnap egy halk sóhajtás mellett törlődni. Mert bár elég laza vagyok, de néha én sem bírom elviselni magamat.

Hazaértem. Lekezeltem a macskatranszportot. (Egyik be, másik ki, a harmadik meg tentatív.) Gyors körbenézés a konyhában – van minden. Először is egy üveg soproni zöld veltelini. A fokhagymabombához ideális. (Csalános íz, hagymával, fokhagymával – szeretem.)

Lereszeltem egy kiló újkrumplit. (A franc se foglalkozott hámozással.) Utána lereszeltem négy nagy fej vöröshagymát. Na, ez brutális volt. Ilyenkor érzi azt az ember, hogy bazdmeg, _megdolgoztam_ ezért a kajáért. És még csak csalni sem lehet: ha a legdurvább reszelőn nyomom át, két húzás után szétesik. Bármennyire is haladatlan, bármennyire is szétcsípi a szemed-szád, ezt bizony a legapróbb lyukú reszelőn kell végignyomni. (Külön öröm, amikor Nej hazaér és vigyorogva szedi elő egy fiókból a hagymaaprító kézi készüléket. Ezzel ugyanis két perc alatt bőven megfelelőre lehet aprítani a hagymát. Mit lehet erre mondani? Konzervatív vagyok, bakker.)

Nyilván ekkor fogy a legtöbb bor a konyhában. Nem mintha egyébként spórolni kellene vele.
A tálba belement még egy nagy fej fokhagyma, só, bors, egy árnyalatnyi oregano, liszt, amennyi felszívja a vizet, egy tojás, hogy tartása is legyen – és már lehet is kisütni a tócsit. Ez a prémium része a munkának, ilyenkor lehet sűrűbben kortyolgatni, mert nincs más dolgom, mint forgatni a sülő cuccot. (Mosatlan nincs, mindent egyből mosok el.)
Hat vaskos, emberes szelet után elraktam a maradékot, kikaptam a hűtőből egy méretes szál házikolbászt – Nej nemrég volt Szoboszlón – majd a fél üveg borral kivonultam az étkezőbe. Egészségemre.

És a legjobb úgy, hogy a vacsora után még marad egy pohár bor, azzal félre lehet ülni olvasgatni. Elvégre egész héten egy Pratchett hangoskönyvet hallgattam a kocsiban – melyet nem volt időm naponta könyvből is utánaolvasni.

Tökéletes péntek délután. Elvégre a főzés – ha nem kötelesség – az egyik legjobb úri időtöltés.

This entry was posted in Gasztro.

2 thoughts on “Élj a mának

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *