Kegyelemdöfés

Ezt írtam nemrég.

Ja, és a legjobb. Ahonnan kilopták a torzsás ecetfát, bentfelejtettek egy kis darab gyökeret. Most vettem észre, hogy a gyökér nem hagyta magát és új hajtást eresztett.
Torzsás ecetfa forever.

Hja.

Ma reggel, amikor indultam munkába, feltűnt, hogy megint betolattak egy dög teherautóval a megmaradt pár négyzetméternyi gyepre. (Sódert szórnak le oda, ahol betömörítették a földet. Hogy ott már biztosan ne nőjön fű.) Megnéztem, az ecetfa hajtása megúszta. Ott virított délcegen, mind a teljes 5 centi magasságában kihúzva magát. – Lehet, karót kellene mellé ütni délután – futott át a fejemben.

Aztán amikor hazaértem, láttam, hogy megint borítottak le sódert. Odamentem, kerestem az ecetfát – nem találtam sehol. Pedig azt a részt, ahol reggel is volt, azt nem bántották. Majd szétnéztem alaposabban. Nos, nem a melósok voltak. Megjött a másik ősellenség: az önkormányzati fűkaszás ember. Lenyírták a mellettünk lévő parkot, aztán gondolom észrevették, hogy van még ott egy fél négyzetméternyi zöld a sóderes mellett. Nyess.

Egy dologban persze lehet még bízni. Az udvaron belül van egy gyönyörű nagy ecetfánk, egyszerűen annyira virulens, hogy agyonütni nem lehet. Rendszeresen huzigáljuk ki a földből – a fa törzsétől akár 5-10 méterre is – a friss hajtásait.
Ha a kinti csak tizedennyire erőszakos, akkor lesz ott még kint átjárhatatlan ecetfa liget.

9 Comments

  1. Te Józsi, szórj már körbe mindent üvegcseréppel. Akkor senki sem fog odaparkolni, behajtogatni. Ha harc, legyen harc.

  2. Közterület. Semmi jogom teleszemetelni. Még csak nem is tiltakozhatok, ha valami sutyerák melós ráparkol az általam ültetett cserjére.

  3. Akkor inkább hagyd, hogy ez történjen és néha sírj a blogon. Mindenki jobban jár.

  4. Ezt most nem értem. De nem is akarom.

  5. Én nem féltem azt a fát. Már Anna doktor is megmondta, hogy “a mély udvarokban csak ecetfa nő”.

  6. Meg lehet próbálkozninémi trombitafolyondárral is. Szintén kiirthatatlan kategória.

    Esetleg egy kis piracantát (tűztövis) nekik! “kerítés” gyanánt megteszi mert kellően távol tartja a betolakodót. :)

  7. Hát… tavaly volt kint egy korhadt, élettelen fa. Arra futtattam fel trombitafolyondárt. A kertészek fával együtt nyesték ki.
    Azon a részen, melyet most vágtak tönkre, 5 tűztövis bokor volt. Azt a kettőt, melyek útban voltak, tövestől nyesték ki. (A betonkerítés mellett találtam meg a darabjait.)

    Az a baj, hogy bármit erőlködök, ezek friss telepítések. Harcolnom kell az időjárással, a gombával, a különféle tetvekkel, a melósokkal, no meg a “kertészekkel” – és amíg nem erősödik meg a növény, addig az ellenfél van előnyben.

  8. @zoltansz:
    Csak az a baj, hogy a barázdáról ráugrik az indián. :-)

  9. Tábla ki: vigyazz, itt ecetfak nonek. :-)

Leave a Reply to JoeP Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading