Szemantika

Olvasom Széchenyi István naplóját.

Thürheim Lulunak: Ha egy isten kimondhatatlan szerelmet kényszerítene ránk büntetésül, egy méltatlan, undorító tárgy iránt – melyet mindenestül látunk és ismérünk, és mégis jobban kell szeretnünk, mint az üdvösségünket – nemde egy regény anyaga volna?
Ő: Általában oly jó ötletei vannak, s kivált oly eredetiek, hogy csodálkozom, még soha nem írt egy kis beszélyt?

Én, aki azért már benne élek egy kissé ebben a nyelvezetben – hiszen az idézett szövegrészlet a 113. oldalon van – nos, én is elolvastam kétszer-háromszor ezt a részletet, mire tiszta lett, miről is van szó.

A korabeli úrhölgy viszont zakkanás nélkül vette az akadályt.

6 thoughts on “Szemantika

  1. @n.b

    Széchenyi gyakorlatilag azt kérdezi egy hölgytől, hogy szerinte lehetne-e regényt írni abból, hogy valakire olyan dolog imádatát kényszerítik, mely dolgot ismer és utál? (Ismerve a körülményeket, itt valószínűleg az osztrák uralkodóházra gondol, akik ekkortájt erősen blokkolták Széchenyi katonai karrierjét.)

    Az előző hozzászólás ne zavarjon, Varánusz ilyen okos fiú.

  2. Okos vagyok. Mivel nekem hiányzott 100 oldalnyi előzmény, ezért a Habsburg-analógia nem esett le. De a mondat maga aligha cikornyásabb, mint 1-2 tekintélyesebb torgyáni körmondat volt. 200 év alatt durva változások nem áltak be a nyelvben.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *