Egy választás margójára

Nem, nem fogok farkast kiáltani. Számomra semmi meglepő nem történt. A Fideszt is és az MSzP-t is ide saccoltam, az MDF-nek örülök (kár lenne Dávid Ibolyáért, messze az egyik legtökösebb politikus a parlamentben) – és sokakkal ellentétben a Jobbik vs SzDSz eltolódás sem lepett meg.
Sajnos.
Sikerült megint valamit elcsesznünk.

Akik követik az írásokat, azok számára feltűnhetett, hogy az utóbbi időben többször is hivatkoztam a Társas Lény című könyvre. Nem véletlenül. Ez pont azért került elő pár héttel ezelőtt a könyvespolcomról, mert emlékeztem rá, hogy kiemelten foglalkozik az előítéletekkel, beleértve a fajgyűlöletet is. Nem kellett hozzá különösebb éleslátás, hogy a cigányhelyzet Magyarországon előbb-utóbb robbanni fog: ráadásul olyan bonyolult szituáció alakult ki, ahol elméletileg mindenkinek igaza van, pontosabban, mindenkinek van egy kis igaza. Saját bőrömön is éreztem a problémát, de nagyon nem tetszettek az egyre durvább megoldási javaslatok, spontán nekibuzdulások. Valahogy éreztem, hogy sem a cigányok rettegésben tartása, sem a putrijukba való kényszerítés, sem a ‘menjetek vissza Indiába’ hozzáállás nem az igazi megoldás. Feszültséglevezetésnek jó, az aljanép cirkuszigényének kielégítésére jó… de a helyzeten nem javít, sőt.
Kiváncsi voltam, hogy mi ezen a területen a tudomány, konkrétan a szociopszichológia álláspontja.
Nos, a helyzet az, hogy az SzDSz-nek van igaza. Integrálni kell, elfogadni kell, kerülni kell a szegregálást. Csak így lehet elérni azt, hogy 20-30 év múlva már csak egyszerű, érzelmektől mentes jelző legyen a cigány szóból.
Csakhogy. Ennek az egésznek van egy szigorú alapfeltétele. Úgy hívják, hogy közbiztonság. A többség nem fog integrálni, nem fog befogadni magába semmit és senkit, akiket tisztán bűnözőnek tart – bármennyire is fogják azt erőltetni mindenféle városi okostojások. Ez egyszerűen önvédelem.

Hogyan lehet ebből a csapdahelyzetből kimászni?
Javítsuk a közbiztonságot. Ugye, nem volt nagyon bonyolult?

Két oldalról szorít a cipő. Egyrészt a rendőrség botrányos. A napokban voltam egy lakossági fórumon, ahol egy rendőrszázados gyakorlatilag végigsírta a beszámolóját: nincs emberük (borzalmasan nincs emberük, el se meri mondani, milyen kevés emberük van), a meglévő emberanyag sem tökéletes (nem szívesen mennek az emberek rendőrnek), a rendőrnek nincs respektje, ráadául akár a trükkös lopásoknál, akár az építkezéseknél, akár a kisértékű lopásoknál nincs elég nyom, amin el tudnának indulni. Komolyan az volt az első gondolatom, hogy szakmát tévesztettem: ha ez ilyen simán megy, akkor ma az egyik legbiztonságosabb megélhetési forma a lopás. Nyilván ezen erősen változtatni kell. Tudomásul kell venni, hogy ez a probléma már kiemelten foglalkoztatja az országot – és ingyen nem lehet megoldani. Pénz kell hozzá, rendbe kell tenni végre a rendőrséget. (És ebbe beletartozik az is, hogy politikai célokból nem zavarjuk össze az állományt.)
Itt hibázott először az SzDSz – és persze az MSzP is: nemhogy erősítettek volna, inkább gyengítettek. (Tudom, az ellenzék rögtön rendőrállamozott volna. De most jobb?)
Csak egy illusztráció az igényekről: tessék elmenni a XVIII. kerület weblapjára. Most, amikor írom ezeket a sorokat, kint van egy kérdőív, hogy milyen célból lenne jó városőrséget felállítani. Vedd magadnak a fáradtságot, jelöld be valamelyik lehetőséget, majd nézd meg a szavazás jelenlegi állapotát. Nem igazán kell túl sokat magyaráznom az eredményen. (Ha esetleg időközben lekerült volna a form a weblapról – hiszen már túl vagyunk a szavazáson – akkor lementettem a június 8-ai állapotot.)

De ez még kevés. Ha látványosan megnöveljük a rendőri állományt és minden faluban megfelelő mennyiségű rendőr járőrözik rendszeresen, plusz polgárőrök, városőrök, és a kis lopásokat is durván büntetik – azaz elérünk egy ideális állapothoz, amikor visszaszorulnak a magántulajdon elleni vétségek és ráadásul még a segélyek osztogatását is megszigorítják… akkor a mostani ún. megélhetési bűnözők éhenhalnak. Lopni nem lehet, munka meg nincs. Gyerek viszont van. Márpedig menekülési útvonal biztosítása nélkül lövöldözni, az mészárlás.
Míg az előző probléma megoldása leginkább pénzkérdés, ez már sokkal nehezebb. Ugyanis munkahely jelenleg úgy általában sincs. Új munkahelyek létrehozásához optimizmus kell és banki hitel. Mindkettő hiánycikk. Mindemellett a megcélzott, felszívandó réteg is elég speciális: hiszen első körben nem lehet az a cél, hogy a megélhetési bűnözőkből jó munkásemberek legyenek (ezt úgyse tudnánk elérni), hanem már az is komoly eredmény lenne, ha életmódot váltanának és megpróbálnának becsületesen dolgozni. Mittudomén… meg lehetne célozni, hogy rattanbútor nagyhatalom leszünk Európában. A nádfonás biztosan menne. Az se biztos, hogy eleinte nyereségesnek kellene lennie egy ilyen rászoktató cégnek. Én például inkább ilyenekbe döntenék állami támogatást, mint a MÁV-ba. De ezek naív ötletek egy kivülállótól – nem igaz, hogy egy országban nincs semmilyen think tank, akik ne találnának ki valamit. És ne lopnák el az erre szánt pénzt.
Ez a második bűne a mostani kormánynak. Tudomásom szerint hihetetlen mennyiségű pénz elment a cigányság felzárkóztatására. Különösebb eredmény nélkül. (Gondolom én – hiszen ha lett volna valami látványos eredmény, akkor a mostani hangulatban biztos lépten-nyomon mutogatnák.)

Kicsit hosszú lett… de szükségem volt rá. Ugyanis most, azaz a fenti két terület rendezése után lehetne csak jönni azzal a liberális gondolkozással, amivel az SzDSz eddig próbálkozott. Addig ugyanis a jónép csak álszent, problémákat eltusoló, megoldás helyett szavakkal vagdalkozó hozzáállásnak fogja tekinteni ezt az egész katyvaszt – és amikor a probléma elér egy bizonyos, immár kellemetlenné váló szintet, akkor a plebs büntet. Illetve felemeli azokat, aki voltak elég bátrak egyáltalán foglalkozni a kérdéssel – még akkor is, ha alapvetően nagyon rossz válaszokat képviselnek.

7 thoughts on “Egy választás margójára

  1. Biztosan van 4-5% Jobbik szavazó aki valósan antiszemita/cigánygyűlő/szimplán hülye.

    És van 10% aki egyszerűen csak annyit mondott most (Horn Gábor után szabadon): Menjen mind a fidesz, mind az mszp a picsába.

  2. A gond az, hogy a ciganygyulolet nem a nepesseg 5%-at erinti, hanem sokkal nagyobbat. Ilytenkeppen a Jobbik szavazoi bazisabol ezek az elemek sokkal nagyobb szazalekot foglalhatnak el (7-8, sot en meg a 9-et is megkockaztatom).

    Osztom JoeP velemenyet, az, hogy kiutaljuk a ciganyokat, nem megoldas (ugye dogoljon meg inkabb a szomszed tehene). Viszont a jelenlegi helyzetben sajnos meg a felzarkoztatas programjat sem tudjuk elinditani, hiszen a valsag kellos kozepen nagyon nagy luxus lenne egy eleve veszteseges ceget beinditani. A rendorsegbe invesztalni megintcsak, hiszen jelenleg mashol sincs penz, nem hogy a kozbiztonsag tamogatasanal. Felreertes ne essek: nem vedem a jelenlegi kormanyzatot, mert eltoltak. Nagyon. De ugyanakkor ehhez fog kelleni eleg sok ido, hogy helyrerazodjunk.

  3. Tisztelt vezetőinknek nem a mi életminőségünk növelése a célfüggfényük, hanem a rájuk adott szavazatok maximalizálása. Márpedig a közbiztonság látványos javítása nélkül a szavazatok a Jobbikhoz vándorolnak át(1). Szerinted találnak rá valahogy pénzt vagy sem?

    (1): Lásd, mely megyékben nyertek nagyokat.

  4. Nagyon egyetértek veled. Sok pici ötletem lenne nekem is, pl. viszahozni azt, ami volt már valamikor a ’90-es évek közepén, cask az kapjon családi pótlékot, akinek a gyereke rendsszeresen jár suliba. Volt akkoriban (cigánykörzetben tanítottam) olyan diákom, aki mindenből megbukott, emt semmit nem tanult, de minden nap emgjelent időben. Ha azt elérjük, hogy lesz egy generáció, aki megszokja, hogy naponta fel kell kelni azonos időben, mosakodni, felöltözni és elmenni valahova, emrtt csak így van pénz, annak a gyerekét már a tanulásra is rá lehet majd venni. nem seik ki a munkába/iskolába járás szociális közegéből.

    Aztán valahogy vissza kéne venni abból, hogy ha romával van valódi gond, mondjuk lopás, és feljelentés érkezik, akkor azt rögtön rasszista indítékúnak kiáltsák ki. Sajnos van ennek a hozzállásnak már negítav hozadéka, játszótéren kb. heti rendszerességgel vagyok tanúja olyan konfliktusnak, amikor mondjuk a virágokat eltaposó gyerekekre rászól egy szülő, és az érintettek közül a roma ygerekek szülei azonnak ott teremnek, hogy “persze azért, emrthogy cigány, mi?” és a cigány Önkormányzattal fenyegetőznek, hogy feljelentést tesznek rasszizmus miatt. Pedig az én gyerekemre is szóltak már rá iylesmi miatt, és máséra is, de sose lett belőle patália. Ha romagyerek is érintett, akkor nem a tett a lényeg, hanem hogy az illető roma.
    És ez nagyon nagy baj, metrt így már a romák elevel védekeznek, a nem romák meg már félnek szólni. És ez a belváros leelegánsabb parkja, és iskolába járó romagyerekek, zenészek stb. Mi lehet vidéken?

  5. Józsi,

    Az SzDSz eltűnésén nincs mit csodálkozni, annyira az MSzP uszályába kerültek, hogy már csak olyan dolgokkal lehet őket megkülönböztetni a nagytestvértől, amit maguk is szégyellnek.

    A Jobbikkal kapcs bMi-nek adok igazat. Tudomásul kell venni, hogy van egy olyan jobbos szavazói réteg az országban, aki nem vevő a kayaibrahimozásra, vegyépszerezésre, rosszabbulélünközésre, de a leisztingeres, klikkpuccsos kispártot is unják. Na, ezek hova szavazhattak?

    Közbiztonsági ügyben úgy is lehetne pénzhez jutni, ha a büntetési tételeken módosítanánk. Ha valaki ellop 1MHUF értékben vasúti síneket, akkor azt ne 2 évre börtönözzük be a társadalom költségén, hanem fizettessünk vele 2M Ft-ot, részletekben.

  6. “Integrálni kell, elfogadni kell, kerülni kell a szegregálást.”

    Ennek az a föltétele, hogy a kisebbség KÖLCSÖNÖSEN képes a többség kulturális normáit elfogadni, aszerint élni. Nem lehet mit elfogadni ott, ahol két kultúra között szakadékszerű különbség van. Csak ezt a roppant egyszerű tényt a politikailag korrekt világában nem szeretik tudomásul venni.

    Pedig szólások is vannak erre, régről, amik ugyanezt fölismerték. Pl. Rómában/Nápolyban tégy úgy, mint a rómaiak/nápolyiak. Vagy – és ez tudtommal arab/muzulmán eredetű -: ha 40 napig élsz egy városban, akkor vedd föl az ottani szokásokat.

    A Társas Lény mellé ajánlom Samuel Huntington könyveit. :)

  7. Adi,

    Pont ez a hozzáállás nem vezet sehova. Amikor nagy a szakadék, akkor mindkét oldalon el kell kezdeni építeni a hidat, és egyszerre. Az nagyon rossz, ha azt mondom, hogy addig nem építek, amíg a másik sem – mert a másik is ugyanezt fogja mondani és nem fog épülni semmi.

    Amikor azt írtam, hogy ‘integrálni’, nem arra gondoltam, hogy az egyik oldalon jámborul tűrni.Egy elfogadott hatalomnak (ajjaj) mindkét oldal számára egyértelművé kell tennie a helyzetet és a megoldást célzó lépéseket – hogy mindenki lássa, hogyan lesz itt híd és kinek mit kell ehhez csinálnia.
    Ehelyett van ma ez a szégyenteljes maszatolás és rasszistázás.

    ha 40 napig élsz egy városban, akkor vedd föl az ottani szokásokat
    Így van. De a szólásnak kell legyen egy másik fele is: Ha egy idegen felvette a szokásaidat, ne éreztesd vele bántóan, hogy idegen.
    Sajnos ez manapság – nemcsak nálunk – egyáltalán nem evidens.

    ps.
    Titeket kellett kerülgetnünk tegnap, kajakkal a kocsitetőn, amikor lábteniszeztetek az utcán? :-))

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *