Én és a főnököm – 2

Innentől kezdve furcsa viszony alakult ki közöttünk. A faszi kiemelt figyelmet szentelt nekem, én meg itt gyakoroltam be a naívan őszinte nézést egy-egy hülyeség után.

Mit értek ez alatt? Nos, egy teljesen apró történet.

Utáltam reggeli tornára járni. Viszonylag hamar rájöttem, hogy ha bebújok a sarokban álló dupla ágy alá, teljesen a falig, ember nincs, aki meglátna – és még aludni is tudok. Ez teljesen jól működött is. Szerencsére a szobánk pont a lépcsőház mellett volt, így tudtam mindent.
– Század vigyázz! – kiáltotta el magát az alegűhá. Ebből tudtam, hogy megérkezett a századparancsnok. Aztán meghallottam a futó lábak dobolását a lépcsőházban. Ah, jönnek a többiek, itt az ideje kimásznom, ne lássák meg hol voltam – gondoltam és elkezdtem négykézláb kifarolni az ágy alól.
Ekkor lépett be a szobába a századparancsnok.
– Katona, mit csinál az ágy alatt! – kiáltott rám.
Óvatosan kitolattam, megfordultam.
– Petrényi! – csapott a homlokára.
– Jelentem, igen.
– Mit csinált maga szerencsétlen az ágy alatt?
– Jelentem, elgurult a gombom.
Szó bentszakadt. Erre nem számított – de gyorsan feltalálta magát.
– Mutassa, hol van!
Belenéztem először az egyik kezembe, majd a másikba.
– Hát nem megint kiesett a kezemből? – néztem fel rá, őszinte bociszemekkel.
– Egyszer agyonütöm magát – viharzott ki a szobából.

Ez persze ártatlan dolog volt, akadt ennél durvább is.

Letelt egy időszak, a kopaszokból gumik lettek, az öregek meg leszereltek. Én ekkortájt elég sokszor voltam alegűhá, mert a leszerelőzászlók rajzolásához ez a szolgálat volt az ideális.
Egyszer szóltak, hogy ma nagyon észnél kell lenni, mert az anyalaktanyánkból jön le a laktanyaparancsnok, P. ezredes látogatóba. Hát, nem felette a fene a mi szintünkre is? Pont, amikor én őriztem a bútort?

Nyílt az üvegezett ajtó velem szemben, felpattantam, elordítottam magam, hogy ‘század, vigyázz!’, miközben tisztelegtem egy keményet. Elől jött az óbester, mögötte meg a laktanyánk sleppje, köztük a századparancsnok. Amikor meglátta, hogy én fogadom a nagy embert, egyből elsötétedett az arca.
Pedig nem indult rosszul. Pattogóan leadtam a hivatalos jelentést (kit, hol esz a fene), feszesen álltam, határozottan – úgy, ahogy kellett.

Aztán egyszer csak az ezredes elkezdte mereven nézni a geometriai központomat. Magyarul a tökömet. Megmondom őszintén, nem igazán tudtam hová tenni a hirtelen érdeklődésváltást. Ráadásul a fazonnak szemmel láthatóan elment a hangja, csak hörgés jött belőle.
Majd odanyújtotta a jobb kezét. – Hoppá – éledt fel bennem a szociálpszichológus. A nagy ember látszólagos megalázkodása. Hogy megmutassa, mennyire közvetlen ember is ő. Az emberi oldal a nagy vezérben. Az ilyet visszautasítani halálos vétek.
Ergo én is kinyújtottam a jobb kezem. Rázzunk egy nagy demokratikus ötujjast. Úgy kapta el a sajátját, mintha egy leprás leszakadt kezét nyújtottam volna oda. A hörgése teljesen halálossá vált, a feje sötéten bevörösödött. Istenbizony, azt vártam, mikor ugrik elő a két testőr fekete bőrkabátban és viszik el a faszit, mint Bástya elvtársat az uszodából.
Így álltunk egy ideig. Ő próbált levegőt venni, én meg vártam, mi lesz ebből. A századparancsnok lába belegyökerezett a kőlapokba.
Végül eljutott az artikulálásig.
– Katona! – ordította – Mi az ott!
És megint rámutatott a tökömre.
Ha el tudod képzelni az abszolút zavarodottságot, akkor nagyjából sejtheted, mit éreztem. Ferdére húzott szájjal ránéztem, majd egy kicsit előrehajolva elkezdtem vizsgálni a sliccemet.
– Nem ott, maga marha! – dörögte – Az mi az az övén?
Ránéztem. Bakker. Az időszakjelző. Teljesen kiment a fejemből.
Kihúztam, beledobtam a kukába. Rámosolyogtam. Ennyi erővel a tornádóra is mosolyoghattam volna. Ordítozott egy ideig, majd elviharzott. A századszint nem is érdekelte.

Akkor egy kis magyarázat. A 18 hónapos sorkatonai szolgálat három időszakra oszlott. Ezek a klasszikus kopasz, gumi, öreg felosztások. Ez a felosztás nem öncélú. A seregben ugyanis nincs két egyforma ember. Szigorú hierarchiák vannak, ha két ember összefut a büfé előtt, az egyik mindig előljárója a másiknak. Ilyen rendezési szempont a bevonulás időpontja, azaz az időszak is. Ennek ellenére minden beazonosításra szolgáló jelzés szigorúan tiltva volt. Például tiltva volt a centi is, de gumikorától kezdve mindenkinek volt. Ugyanígy tiltva volt az időszakjelző is. Ez egy pici műanyag bigyó volt, melynek hegyesebbik végét pont át lehetett dugni az öv valamelyik lyukán, elől pedig egy szám mutatta, hogy a viselője melyik időszakban van. Az extra gáz az volt, hogy ilyenhez csak úgy lehetett hozzájutni, ha az emberfia egy konkrét harci technikáról (már nem emlékszem, honnan) levágta. Azaz megrongálta az MN vagyonát. Az ilyen isten háta mögötti lazább laktanyákban szemet hunytak felette – de az anyalaktanyánk ezredesét szemmel láthatóan majdnem megütötte tőle a guta.

Jó egy óra múlva jött fel a századparancsnok. Mit jött, vánszorgott.
– Század vigyázz! – kiáltottam el magamat.
– Petrényi – nézett rám elgyötörten.
– Igen?
– Vallja be, hogy direkt csinálja!
– Hová gondol, Főhadnagy elvtárs! Hol lenne már nekem ennyi fantáziám?

Bociszem. Pislogás.

– folyt. köv. –