Cefettül későn érkeztem haza. A héten ez volt az utolsó munkanapom – és természetesen volt egy csomó dolog, melyeket még szigorúan ezen a héten kellett elintéznem.
Itthon belehuppantam a kedvenc fotelomba, Nej szintén ledobta magát a kanapéra… beszélgettünk. Aztán megjelent Picúr. Körbesündörögte a lábamat, nyávogott egy sort, majd felugrott az ölembe és befeszítette magát a kezem alá. Magyarul diszkréten figyelmeztetett, hogy ‘simogassál már meg, te szerencsétlen’. Szórakozottan elkezdtem vakargatni a tarkóját. Szemmel láthatóan élvezte.
Ekkor tévedt rá a szemem Nej ábrázatára. Az álla valahol a padlön kopogott, a szeme pedig plusz dioptriákat nyomott a szemüvegébe.
– Most mit nézel annyira? – érdeklődtem.
– Picúr senkinek sem hagyja magát simogatni, még csak egy pillanatra sem… nemhogy ő kérje a kényeztetést – nyögte ki, miután szóhoz jutott.
– Na, kinek a macskája vagyunk, kinek a macskája vagyunk? – gügyögtem oda a négylábúnak.
Elégedett nyavvintás volt a válasz.

Megbeszéltük a megbeszélnivalókat, aztán kimentem a konyhába vacsorát készíteni. Közben felkiabáltam a lányomnak, mert valami borzasztóan perverz szagok terjengtek a macskaalom környékén. Lejött, kipucolta.
Egy szál gyulai kolbász, újhagyma, paprika, fokhagymás pirítós. Egy üveg olaszrizling. Ezzel ültem le az étkezőasztalhoz. Abban a pillanatban megjelent Picúr és intenzíven elkezdett érdeklődni az alom után.
– Óh, nem – sóhajtottam.
A macskák ugyanis pár hete fedezték fel, hogy kint az udvaron a fenyők alatt remek puha a föld, ott kényelmesen el tudnak ásni mindent, amit kitermeltek. Azóta sem a teraszon, sem a nappaliban lévő alomban nem szokott lenni semmilyen szeretetcsomag sem. Rászoktak a kinti vécére.
De Picúr nem tudott ellenállni a kisértésnek. Hogy ott van a régi helyen egy nagy adag, friss, harmatos, ropogós macskaalom, mely szószerint kiabál a macskák után, hogy gyertek cicuskáim, alig várom, hogy elkaparjatok valamit… ráadásul mindez akkor, amikor éppen vacsorázni kezdek, az alomtól két méterre.
– Dóra! – kiabáltam fel – Szarik a macskád!
– Melyik?
– A Picúr!
– A Picúr? – kezdett értetlenkedni Nej – Hát kinek a macskája is vagyunk? Kinek a macskája is vagyunk?
– Az más – mutattam rá határozottan a kolbásszal – A macska az enyém… de amit kinyom magából, az már a tiétek.
Picúr pedig, mintha értené, roppant értelmesen figyelt ránk. És közben folyamatosan tekercselte kifelé a kábelt.

ps.
Most már csak arra vagyok kiváncsi, mikor jönnek Fisher99 blogján is a tréfás cicás posztok.