Vibrátor

Ma megint elmentem orvoshoz, mert tegnap este borzasztó vacakul éreztem magam. Ehhez az akcióhoz csak a fekete műbőr autóstáskámat vittem. Amint beértem a váróterembe, elővettem a mobiltelefont, hogy elnémítsam: és egy pillanatra elgondolkoztam, rajta hagyjam-e a vibrálást vagy sem?

Majd elkezdtem szélesen vigyorogni.

Eszembe jutott egy régi sztori. 2002 nyarán éppen állásinterjúra mentem egy közvetítőhöz. Az ajtó előtt gyorsan elnémítottam a telefont és betettem az autóstáskába. A hölggyel bementünk egy tárgyalóba, én az autóstáskát letettem az asztal szélére.
Beszélgettünk.
Éppen arról akartam meggyőzni a leányzót, hogy miért is engem kellene ajánlaniuk az összes létező informatikai állásukra – amikor megszólalt a telefonom. Pontosabban nekiállt vibrálni az autóstáskában. Na most ez egy békebeli masszív mobiltelefon volt, ha vibrálnia kellett, akkor nem aprózta el: a táska egy-két centis ugrásokkal nekiindult az asztal széle felé. Én nem zavartattam magamat, nyomtam tovább az önmarketinget, aztán mint Gizike az írógépnél, ha a sor végére ért – kling – odafigyelés nélkül mindig visszapofoztam a táskát az asztal széléről.
A legszebb az volt persze az egészben, hogy mind a ketten maximális faarccal próbáltunk úgy csinálni, mintha semmi rendkívüli nem lenne a helyzetben. A csajszi nyomta a kérdéseket, én lelkesen válaszolgattam rájuk – a táska meg makacsul tette, mit érzése szerint tennie kellett.

Ja, az állást nem kaptam meg.

This entry was posted in Sztori.

3 thoughts on “Vibrátor

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *