Magyarok Istene

Ma este fejeztem be Hunfalvy Pál 1848-49-es naplóját. Az illető tudós nyelvész volt, de ebben az időben a népképviseleti országgyűlés választott képviselője.

Mondhatni, döbbenetes a napló. Az ember csak olvassa… és nem érti. Ha a magyarok már százötven évvel ezelőtt is ugyanilyen szűk látókörűek, önzőek és arrogánsak voltak, mint ma is… akkor hogyan tudott ez az állam több, mint ezer éve fentmaradni?
Vagy…?
Lehet, hogy most verem ki néhány embernél a biztosítékot, de nekem egyre inkább úgy tűnik, hogy az ország azért maradt fenn, mert mindig volt, aki elnyomta. Ha saját magunk irányíthattuk volna valaha is huzamosabb ideig a sorsunkat, már rég ezerfelé szakadt volna az ország – és mind az ezer háborúban állna a többivel.

15 thoughts on “Magyarok Istene

  1. varanusz, Mohács előtt is ezerfelé volt az ország, az Árpád-ház alatt is volt egy csomó belviszály, amikor épp nem volt külső ellenség, Károly Róbert is alig tudott hatalomra vergődni, Mátyás sem csak a törökkel harcolt…

  2. Konkrétan elnyomó nem volt, csak folytonos külső ellenség, aki el óhajtott volna nyomni. Más kérdés, hogy akkor még – Mohácsig – nem sikerült.
    Nem vitatkozni szeretnék veled, ahhoz ismereteim túlzottan csekélyek. Csupán érzés szinten közelebb áll hozzám JoeP véleménye, hogy ennek a népnek mindig is kellett valami külső nyomás, hogy népként funkcionáljon, mert egyébként ketten háromfelé húztak.

  3. Varánusz,

    Már vártam ezt a kérdést, mert nyilván bennem is felmerült, amikor írtam. Csak ott nem akartam ennyit magyarázkodni.

    A magam részéről úgy vélem, hogy akkoriban azzal a viszálykodó, széthúzó hozzáállással nagyon jól elvoltunk Európában, hiszen mindenki azt csinálta. Óriási nagy különbség, hogy mi még akkor is egymást gyapáltuk, amikor az ország puszta léte volt a tét: a tatárokat még mázliból megúsztuk, a törököket – és ebből következően az osztrákokat már nem. (Tudom, hogy nem illik a történelemben feltételes módot használni, de ha megúsztuk volna a törököket, szvsz ugyanezzel az ország fennmaradását is semmibe vevő önzéssel, mint ami akkor jellemezte az országot, csak idő kérdése lett volna, melyik másik hódító foglalja el. Ezt úsztuk meg azzal, hogy már korábban elfoglaltak.)

    Aztán amíg a többi országban az elkövetkezendő párszáz évben a belviszályok lenyugodtak, mi, amikor visszakaptuk a szabadságunkat, ugyanott folytattuk, ahol Mohácsnál abbahagytuk. Érvényes ez 1848-ra és a mostani időkre is.

    Kicsit olyan ez, mint nekem az öcsémmel való kapcsolatom. Amíg kicsik voltunk, öltük egymást. Én voltam az idősebb és az erősebb, ebből kifolyólag rendszeresen elvertem. Ő mindezt alattomos trükkök sokaságával kompenzálta.
    Aztán mindkettőnknek benőtt a feje lágya, ma már csak vigyorgunk az egészen.
    Pedig lehettünk volna olyanok is, hogy a mai napig utáljuk egymást és ott bántjuk a másikat, ahol tudjuk. De kinőttük ezt a mentalitást.

    A magyar társadalom viszont nem. Mi még ott tartunk, hogy ha a gyűlöletet rá tudjuk fókuszálni valami külső hatalomra, akkor egész jól elvagyunk. De ha magunk maradtunk, akkor muszáj egymást gyűlölnünk, mert gyűlölet nélkül nem megy.

  4. Akkor sem osztom a véleményedet. Egy átmeneti időszakból kiindulni és azt rávetíteni az évezredes történelmünkre bornírtság. Most a pénz- és pártárdek az első. Miért, Rómánál nem találsz ilyet? Bizáncnál? A németeknél? Hiszen még csak egyesülni sem voltak képesek, az egykori Habsburg-uralom alatti német tartományok ma Ausztria néven külön ország.

  5. Teljesen igaza van varanusznak.

    Én abba a szerencsés/szerencsétlen helyzetben vagyok, hogy két (három) országot is belülről láttam/látok. Kísértetiesen ugyanzok a jelenetek ismétlődnek, néha időben eltolva, néha egyezve. Már játszottam a gondolattal, hogy egy összehasonlító-megfeleltető történelmet kellene barkácsolni a régiónak. Hátha legalább egymást elfelejtenék gyűlölni.
    Aztán mindig rájövök, hogy az emberek nagy része normális és nincs szüksége ilyenre. Csak azt a fránya kisebbséget kellene már félreáléítani.

  6. Nem akartam már felvenni ezt a szálat, de akkor elmondom még egyszer. Van itt egy dokumentum erősségű könyv, melyet nemrég fejeztem be. Ebben pontosan leírja az egyik résztvevő, hogy konkrétan hogyan is zajlott az 1848-49-es évek története a politika oldaláról.
    Na most, ha szerintetek teljesen természetes dolog az, hogy a sereg fővezérét majdhogynem havonta cserélik, hogy az országgyűlésben senkinek – még Mészáros Lázárnak sem – sincs fogalma arról, melyik sereg merrefelé csámborog, de ez úgyis mindegy, mert egyik sereg vezére sem hajlandó engedelmeskedni sem a többi sereg vezérének, sem a fővezérnek és legfőképpen az országgyűlésnek nem – miközben az országot 5 oldalról támadják különböző nációk, akkor oké, akkor igazatok van. Én viszont azt állítom, hogy ennyire szuicid nép, akik a legnagyobb vészben is csak egymást ölik, pitiáner önzésből, ilyen kevés van.

    bMi,
    Írod, hogy belülről látsz több országot is. De áruld már el, hogy ezek közül melyiknek a választott vezetői voltak még annyira felelőtlenek, hogy képesek voltak szakadékba lökni az országukat, pusztán hatalomvágyból? (Mert gazdaságilag már bent vagyunk a szakadékban… csak éppen egy sziklafalon növő csenevész kóróba kapaszkodunk.)
    Elhiszem, hogy mindenhol megy a széthúzás, a gusztustalan adok-kapok… de máshol van egy határ, ahol azt mondják, most már kapjuk össze magunkat, mert tényleg nagy a baj.

    Nálunk ilyen nincs. Nem volt 1848-ban és nincs most sem.

  7. Hiszen még csak egyesülni sem voltak képesek, az egykori Habsburg-uralom alatti német tartományok ma Ausztria néven külön ország.

    Amikor ez egyáltalán szóbakerült, akkor az Osztrák Császárság még egy meglehetősen erős birodalom volt, hozzátartozott Magyarország, Horvátország, Csehország és Olaszország északi része. Poroszország pedig egy feltörekvő militarista birodalom volt. Ami biztos volt, az az, hogy egyik sem lesz képes uralni a másikat – de azt, hogy melyik lesz képes megalapítani a nagy német államot – azaz bekebelezni a sok kis német fejedelemséget, azt háborúban döntötték el. Tudomásom szerint az Osztrák Császárságnak nem volt tagja egyik német fejedelemség sem, maximum szövetségesi viszony volt köztük. Aztán volt egy gyors osztrák-porosz háború, majd a felek megegyeztek, abban, hogy a poroszok nem bántják az osztrákokat, az osztrákok meg nem szólnak bele abba, hogy a poroszok fogják egységbe kovácsolni a német birodalmat.
    Annak az esélye, hogy egy felvilágosodott, modern, meglehetősen tisztán német állam (poroszok) egyáltalán egyesülni tudna egy atavisztikus, nagyképű, meglehetősen soknemzetiségű császársággal, gyakorlatilag nulla volt. Ezt mindkét fél tudta, tehát az ifjonc pofánvágta a nagyképűt, majd nem sarcolta meg, nem üldözte halálra, egyszerűen csak rászólt, hogy a továbbiakban ne szóljon bele a dolgaiba.

    Ez egy teljesen logikus folyamat volt, mindkét fél részéről érthetőek voltak a szándékok, elfogadhatóak a lépések, aztán az erősebb győzött. Egyik fél részéről sem volt meg benne az az önző, acsargó, szuicid vonal, mint amit én jellegzetességnek említettem.

  8. Bizánc? Az meg hogy jön ide? A római birodalom nem azért szakadt szét, mert volt két dudás, akik nem fértek meg egy csárdában. A római birodalom túl nagyra nőtt, emiatt kellett több központot is létrehozni. Aztán amikor Rómát elnyomták a sorozatos barbár betörések, Bizánc vette át a szerepét. De még utána is folyamatosan próbálták újra egyesíteni a birodalmat – csak éppen az állandó perzsa háborúskodások miatt ez nem sikerült.

  9. Joep,

    Természetesen a Habsburg birodalomnak sok német fejedelemség volt a tagja: Alsó- és Felső-Ausztria, Stájerország, miazmás. Poroszország nem volt egységes, ugye a szétcincált Lengyelország harmada tartozott hozzá, bazi sok lengyel és litván valamint szorb élt a területén. De te ezt nem látod, mert a mát vetíted ki a múltra, Stájerország neked osztrák és nem “német”, nem úgy gondolsz rá, mint német tartományra.

    Ha Königgraetznél történetesen Ferenc Jóska nyer, akkor a nagy német egység valósul meg, és akkor a porosz-osztrák ellentét nem marad meg jelentősebbnek, mint mondjuk a porosz-bajor.

  10. Azért Hunsdorfer minden szavát se vegyük objektív szentírásnak. :)

    És nem az elnyomás hiányzott, hiányzik, hanem az olyan nagyformátumú, előrelátó politikusok, mint Szt.István, Könyves Kálmán, Szt.László, Károly Róbert, Mátyás, Széchenyi, Deák Ferenc stb.

    Ha már az elnyomásról van szó: részben azért vagyunk itt, és nem ott, ahol Ausztria, mert ~45 évig az oroszok a vérünket szívták. Ne felejtsük már el, hogy a 2. VH környékén közel hasonló szinten voltunk gazdasági fejlettségben.

  11. re 8:
    “melyiknek a választott vezetői voltak még annyira felelőtlenek, hogy képesek voltak szakadékba lökni az országukat, pusztán hatalomvágyból? (Mert gazdaságilag már bent vagyunk a szakadékban”

    Ugye a szakadék az nagyon relatív. A mostani válság lófasz a 30-as évekhez. Éhezik valaki? Nem. Sokan vannak fedél nélkül? Most anélkül, hogy feszegetnénk, meg belemennénk a részletekbe, önhibájukon kívül nagyon kevesen. Bezártak 3 gyárat meg 20Ft-tal drágul a kenyér? Ez lófasz, ez nem szakadék. Ennél még a ’80-asok végén is szarabbul álltunk.

    Persze lehet kelteni a hisztériát. Meg pláne nagyon divatos dolog ostorozni magunkat, hogy mi vagyunk a világegyetem gecijei. Csak ezek közül egyik sem vezet sehova. Olvass némi irodalmat az 1500-1600-as évekből? Tudod, mit hittek akkor, miért van bent a török? A katolikusok szerint a protestánsok miatt, a protestánsok szerint a katolikusok miatt büntette így az Úr az országot.

  12. Szentírásnak nem vettem, de nem volt nehéz kiismerni az öreget:
    – Volt egy olyan szokása, hogy ha valamiről utólag kiderült, hogy nem úgy történt (mert újabb hírek jöttek távolról, melyek cáfolták az előző értesüléseket), akkor fogta, és megírta, hogy bocs, mégsem úgy történt. Én az ilyen emberekben azért tudok bízni.
    – Azt látni kellett, hogy a fazon meglehetősen konzervatív volt, így nyilván nagyon kritikusan viszonyult a Kossuth-féle radikális vonalhoz. Ezt nyilván bekalkuláltam az olvasásba.

    Nem tudom, az eredeti nevével erre céloztál-e, de ez a napló szigorúan az 1848-48-es országgyűlési tevékenységéről szól. Szvsz nem érdemes ebbe belekeverni a nyelvészeti tevékenységét a fazonnak.

    Igen, az értelmes vezérekben nagy a hiánycikk, azt elismerem. Az viszont egy érdekes vitatéma lehet, hogy egy nagyformátumú vezér kialakulása mennyire függ a társadalomtól, a néptől… vagy pusztán csak szerencse kérdése?
    (Megjegyzem, most éppen Széchenyi naplóját olvasom. Rengeteg jót el lehet mondani róla… de politikusnak pont nem volt túl jó.)

    Azért a hasonló fejlettésgben én annyira nem lennék biztos. Már a monarchiában is mi tisztán agrár ország voltunk, Ausztriának pedig az ipara volt fejlett. Amikor a magyar politikusok kiverekedték, hogy a négy nagy hadihajóból egyet mi gyárthassunk le, azon nem csak az osztrák iparosok kattantak ki, hanem a magyarok is.
    Azt meg gondolom nem kell részleteznem, mennyire prosperáló dolog modern korunkban mezőgazdaságból megélni.

  13. #13:
    Azért egy államcsőd már eléggé szakadék, nem? Mert ettől egyelőre csak az IMF gyorskölcsön mentette meg az országot. (Bár politikusaink már a következő kölcsönre célozgatnak.)

    Ha a jelenlegi helyzet nálad csak a 20 forinttal drágább kenyér formájában jelentkezett, akkor örülj neki.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *