Matekóra

2007 tavaszán vettünk fel durván 90000 CHF kölcsönt a lakásvásárláshoz. Akkoriban 160 forint körül mérték a svájci frankot.
Fizettük becsülettel. Jelenleg 78291 CHF a tartozásunk – viszont manapság már 200 a váltószám. Ha osztok-szorzok, akkor kijön, hogy jelenleg 1,258.200 forinttal _több_ a tartozásunk, mint amikor elkezdtünk törlesztgetni. Miközben eddig visszafizettünk durván 3,5 millió forintot. (Tőke, kamat, kezelési kültség.)
Jó biznisz.

Pusztán csak azért nem megyek a Dunának, mert már edzett vagyok.

Az első lakásunkhoz szintén jelentős mennyiségű kölcsönre volt szükségünk. Akkor még sehol sem volt a devizahitel, mint olyan. Jó magyar hitelek voltak. 33%-os kamattal. Úgy, hogy az állam átvállalta a törlesztőrészlet egy részét, úgy jött ki a havi törlesztőrészletünk a nettó fizetésem 166%-ára. De átvállalni csak az első öt évben vállalt át az állam komolyabb összeget, utána már szinte semmit. El is adtuk a házat 7 év után.

Ahogy a kínai átok mondja, éljél meg változatos időket.

Most lehet filózni, melyik a jobb? Felvenni olyan magas kamatra lakáskölcsönt, mely egyből agyonb@sz… vagy felvenni olyan kölcsönt, ami talán nem b@sz agyon, de aztán mégis?

Hát hogy legyen így középosztály az emberfia?

Nemrég olvastam egy jó hasonlatot. Azt írták, hogy az én generációm sivatagban lakik, ahol tízszeres árat kell fizetni azért a vízért, melyet máshol majdnem ingyen kapnak – mások. De tényleg: 1989-ben kezdtük az önálló életet. Mi is… meg az ország is. Csakhogy míg mi 20 év alatt foggal-körömmel összekapartunk magunknak valami egzisztenciát, ezzel szemben az ország… kis híján államcsőd az Antall kormány idején, aztán Bokros-csomag, 98-tól sorozatos elkúrások, végül megint kis híján államcsőd, világgazdasági válság, sebezhető, védtelen ország.
Mi meg úszunk a higanyban.

11 Comments

  1. Nálam ugyanez kb. a helyzet, másfélszeresére nőtt a törlesztőrészletem, és már több a tartozásom a lakáson, mint amennyit az egyáltalán ér – még csak ki se tudok szállni ebből a játékból (eladni a lakást pl), mert akkor még a semmiért kéne pár milliót fizetnek a banknak utána extrának, azon túl, hogy az elmúlt másfél év minden költségét is bebukom (illeték – első, használt lakás volt; másfél évnyi részletek; a teljes önrész; az összes hitelfelvételi/ügyvédi díg).

    Szóval az a helyzet, hogy minél jobban felmegy a frank, annál jobban ki kéne szállni a lakásból. De minél jobban felmegy a frank, annál kevésbé van lehetőség kiszállni. Akár fel is akaszthatnám magam, ha nem lenne mondjuk családom :)

  2. Ha laksz benne, akkor a lakás nem olyan, mint egy befektetés, hogy kiszállhatsz belőle. Ilyenkor nem lehet mást csinálni, mint hogy az ember fogcsikorgatva kifizeti a normális ár 3-4szeresét. (A kisebbre cserélésen is buksz, ráadásul kényelmetlenebbül is élsz.)

  3. Lásd:

    1) http://hitelvalsag.blogter.hu/
    2) http://hitelvalsag.blogter.hu/317631/chf_hitel_-_atvaltas_forint_hitelre

    Évek óta nem merek hitelt felvenni, és most örülnem kellene! De nem! Állóvíz, mert céljaimhoz pénz kellene…

    Igen-igen rendesen úszunk a “higanyban”, ki így, ki úgy, :-(

    Az emberfia NE középosztály legyen, hanem politikus “osztály”! :-) Talán kérni egy kis adományt, a kedves minisztereinktől és államtitkárainktól… hiszen nekik aztán van rendesen a “közösből”. :-(

  4. Ugyanebben a higanyban úszom, csak az a szerencsém, hogy nem az egész lakásra kellett hitelt felvennem, csak a 1/4-ére. Így is a 33%-ot nőtt a havi részlet… :(

  5. Ezért nem (csak) a THM-et nézzük, hanem a tortlesztőrészletet! Mivel forintban kapom a fizetésem, ezért néztem csak a forint hiteleket. Én az átkos Orbán-kormány idején született lakáshitelt vettem fel, és a bank hiába mondta, hogy mennyire jó az egy éves kamatperiódus, öt éves valasztottam (kamat jelenleg 4,35% még 4 évig). Így a bank nem változtatgathat kénye-kedve szerint, cserébe én is csak büntető-kamattal (nem vicc, ez a hivatalos megnevezés a szerződésben) előtörleszthetek. (Ez viszont úgyis csak akkor lesz lehetséges, ha beüt a lottóötös.)

  6. Én az átkos Orbán-kormány idején született lakáshitelt vettem fel

    A-ha! Szóval miattad van csődben az ország! :-))

  7. Mi meg 2007 nyaran vettunk fel szinten ilyen nagysagrendben, de akkor 148 volt az arfolyam…
    Rakerdeztem a banknal, nem javasoltak az atterest mas valutara sem (HUF, EUR), mivel az egesz procedura kezdodne elolrol…

  8. Ja, emlékszem. Mi úgy vettük fel a kölcsönt, hogy tudtuk, innen már csaak gyengülhet a forint, azaz emelkedni fog a törlesztőrészletünk. Aztán teljesen meglepődtünk nyáron, hogy még tovább erősödött.

  9. Üdvözlöm kedves klubtársaimat:)
    Sajna, szinte mindannyian ebben a cipőben járunk. Neszeneked, középosztály…
    A 2006. nyarán felvett 58.880 CHF-ből mára 49.247 CHF lett, de a befizetett 2,5 milla ellenére is több mint 10 millióval tartozunk a banknak. És váltani már/még nem érdemes.
    Selaví, mondja a művelt angol.

  10. A középosztályról jut eszembe, valahol olvastam egy igen egyszerű, de jó definíciót erre. A középosztály ismérve az, hogy van anyagi tartaléka (félre tud tenni, nem fizetéstől fizetésig él). A “fölső” osztályé meg az, hogy nem csak, hogy tartaléka van, de már elég nagy ahhoz, hogy ezt be is tudja fektetni.

  11. De ugye tudtátok a hitel felvételekor, hogy van egy kis árfolyamkitettségetek? Volt idő, amikor kedvezőbb volt a CHF-hitel, most kedvezőtlenebb.

    Tetszettek volna árfolyambiztosítást kötni, persze plusz költségért.

Leave a Reply to bobek68 Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading