Továbbra is olvasgatok

Részlet az írás folytatásából.

A hagyományos felosztó-kirovó társadalombiztosítási nyugdíjrendszernek két alapvető szerkezeti problémája van. Az egyik az, hogy mind a járulékok, mind a járadékok mértékét rögzíteni akarja. Márpedig ez elvileg lehetetlen úgy, hogy közben a rendszer pénzügyi egyensúlya is biztosítva legyen. A második probléma abból fakad, hogy a felosztó-kirovó társadalombiztosítás az államháztartás része, így a politikai osztály részéről óriási a kísértés arra, hogy durván beleavatkozzon a kényes rendszer működésébe, és egyoldalú intézkedésekkel emelje a nyugdíjakat politikai előnyszerzés végett.

Az első pillér paradigmatikus reformja azt jelenti, hogy minimum erre a két problémára tartósan megnyugtató megoldást találunk.

Az első problémát illetően el kell dönteni, hogy a járulékokat, vagy a járadékokat rögzítjük-e. A svéd névleges járulék-meghatározottságú modell, ahogyan neve is jelzi, a járulékok rögzítése mellett teszi le a garast. Ennek az a logikája, hogy a nyugdíjjárulék jelentősége messze túlmutat magának a nyugdíjrendszernek a fenntarthatóságán. A nyugdíjjárulék, ami szerves része a munkaerő költségének, döntő tényezője a nemzetközi versenyképességnek. Kicsi, nyitott, kiviteltől és beruházásoktól függő gazdaságban ezt emelni csak azért, hogy a nyugdíjkassza egyensúlyban legyen, szinte lehetetlen, de nem is célravezető. Tovagyűrűző hatásainál fogva tehát fontosabb a járulék rögzítése, mint a járadéké. Ezzel együtt viszont el kell fogadni, hogy a járadékok reálértéke egyik évről a másikra akár némileg csökkenhet is, ha és amennyiben a nyugdíjrendszer pénzügyi egyensúlyát rossz üzletmenet, magas munkanélküliség, vagy népmozgalmi apály esetén is meg kívánjuk őrizni. A reform tehát tudatosan arra épít, hogy a társadalom felismeri: az állami nyugdíjrendszer pénzügyi stabilitása, fenntarthatósága fontosabb közpolitikai cél, mint az egyes nyugdíjak reálértékének megőrzése.

Ha ez a felismerés beépül a társadalmi köztudatba és a politikai osztály is képes elfogadni, netán értékként hirdetni, akkor szinte magától megoldódik a másik probléma is, sikerül kivenni a nyugdíjat a politika homokozójából. A svéd rendszerben nincs választási indítékú nyugdíjemelés, tizenharmadik, netán tizennegyedik havi nyugdíj. Aki ilyet meghirdetne, abban a pillanatban nevetségessé válna. A társadalom tudja, hogy a nyugdíjrendszer hitelessége elsősorban annak fenntarthatóságától függ. Aki ezt kikezdi, azt elutasítják. Bízvást meg lehetne ezt tanulni Magyarországon is. Látjuk tehát, hogy a reformok valóban és elsősorban magatartás- és értékformáló eszközök, és pontosan emiatt, hazánk gazdasági hanyatlást előidéző, de önmagában is romló viselkedéskultúrájának megváltoztatása miatt van rájuk szükség.

Hanyatló kultúránknak az egyik legkórosabb eleme a járandósági felfogás (entitlement culture) ami szerint az állampolgárnak jár minden, az is, amiért soha életében nem fizetett. Nos, ez ellen kell ma leginkább küzdeni.

5 Comments

  1. Erre csak azt tudom mondani, +1.
    Az az igazsag, hogy a fejtol buzlik mindig is a hal. Kepviseloink is ugy gondoljak, minden jar nekik, meg az is, amert eletukben semmit nem tettek, vagy nem is vettek igenybe a koltsegteritett szolgaltatast.
    Tessek mondani, ha 365 embert nem kepesek gatyaba razni, mibol gondoljak, hogy tizmilliot sikerul?

    Lehet azt kellene csinalni mint a fociban: importalni politikusokat.

  2. Akkor már inkább szólni valami nyugatabbra fekvő országnak, hogy bácsi kérem, tessenek minket elfoglalni.

  3. Hat igen, ez is egy megoldas lenne… :) vegulis…

  4. Lehetne kerni internetes peticioban is, a’la Lettorszag. Kar, hogy itt az EU.

  5. Miről beszélsz egy olyan országban, ahol kb a népesség 10%-a fizet elfogadható mértékben TB-t és szja-t? A maradék 25% töredéket, a többi azt sem. Mindenki tartja a markát állami pénzekért.

Leave a Reply to JoeP Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading