Gőz van

Érdekesen drágítottak árat a kispesti uszodában. Amikor legutóbb arra jártam, egy ezres volt a jegy. Ez egész napra szólt, ha szaunázni is akart valaki, azért külön kellett fizetnie.
Most 1280 a jegy, 3 órára szól – de benne van a szauna.

Öntudatos magyar fogyasztóként nyilván nem hagyhatom, hogy fizessek egy szolgáltatásért, de aztán ne vegyem igénybe. A gond csak az, hogy fogalmam sincs, mit lehet kezdeni ezekkel a pár négyzetméteres fabódékkal, melyeket a medencék mellé tettek.

Félre ne értsd, tudom, mi az a szauna. Iceberg Sörensen estére begőzöli a kerti sufnit, beül, időnként kátránykrémet ken a gőzölgő kőre, aztán kirohan, nyírfaágakkal csapkodja a hátát, végül belecsobban az abszolút nulla fok környékén didergő kacsaúsztatóba és elégedetten gyönyörködik a csillagos égben, miközben kedvenc jávorszarvasa vállához nyomja puha orrát. Aztán félóra múlva Hilda Sörensen kőműveskalapáccsal kifaragja férjét a tóból.

De mi az, amit egy uszodai faházban szaunának hívnak? Betettek egy elektromos hőlégfúvót? Hogyan lesz ott hideg? Egyáltalán, lehet viselni odabent úszógatyát… vagy tilos? Ha az utóbbi, akkor létezik koedukált faház is? Mert ebben az esetben mondjuk már érdekelne…

22 Comments

  1. Már elég régóta ennyi sajnos! Nekem egy ideig kedvenc helyem volt, most már máshová járok feleannyiért.
    Ezekkel a szaunákkal az a gond, hogy ha sokan használják akkor kétpercenként nyitogatják az ajtót, és így sose lesz benne 80-90 fok. Ezért kell baromi korán menni, akkor még nincsenek annyian!

  2. Ha nem titok, elárulnád, hová is jársz? Úgy tudom, nem lakunk messze egymástól, én pedig már körbejártam a szóba jöhető helyeket, de végül maradt a kispesti.

  3. Nem titok, bár neked egy kicsit kiesik! A hely a monori uszoda. 2003-ban épült, és nagyon frankó!

  4. bár neked egy kicsit kiesik!

    Ahogy azt te hiszed. :-) Mivel Újpest szélén dolgozom és Pestlőrinc szélén lakom, így minden nap az M0-án járok haza. Márpedig ahogy néztem, a vecsési körgyűrűtől az uszoda csak 3 kilométer.

    Szóval, mesélj. :-) Mekkora a medence, mekkora a tömeg és mennyi a belépő?

  5. Nos! A belépő hétköznap 06:00-08:00 között 510 ft. Utána 740 ft 3 órára és egy ezres egész napra.
    Hétvégén 09:00-kor nyitnak, a jegy 3 órára 740 ft. utána egy ezres egész napra. A szauna benne van az árakban.
    Van egy 25 méteres feszített vizű úszómedence, és egy kis oktatómedence. Egy finn szauna van. Az ötöző kultúrált és tágas, igényes vizesblokkal, a hajszárító ingyenes.
    Hétköznap reggel nincs tumi, én eddig mindig egyedül használtam egy sávot. Hétvégén szintén ez a helyzet, azért fél 11 után már kezdenek lenni, de ez se vészes. A társaság kultúrált, a második alkalom után már előre köszöntek.

  6. Ja, te reggel jársz. Én inkább éjszakai madár vagyok, örülök, ha reggel időre beérek.
    Viszont hétfő délután megnézem, mit tud az uszoda öt óra után.

  7. Este 9-ig nyitva vannak

  8. Szuper uszoda engem is érdekelne, mondjuk valahol a Petőfi híd 5 km sugarú környezetében.
    Leginkább a Hajósba járok, ami tök jó lenne, csak az 5 km határán van és a szauna a magyar rögvalóság szintjén mozog.
    Civilizált szaunát felöntéssel, szaunamesterrel és kultúrált meztelen közönséggel csak az osztrák határ 50 km-es körzetében láttam ebben az országban. A közönség persze nem magyarokból állt…

  9. Húha, meg sem merem kérdezni, milyen a nem kultúrált meztelen közönség. :)

  10. Asszem Sörensenék inkább svédek, Pukkulukkiék a finnek. ;) De így is nagyon ült a poén. :)

  11. Húha, meg sem merem kérdezni, milyen a nem kultúrált meztelen közönség. :)
    Na, egy olyan szaunába lehet én is szívesen bekukkantanék. :-DD

  12. Na jó, a kettő nem teljesenfügg össze.
    Kultúrálatlan = parasztmagyar előtte nem zuhanyozó, törülköző nélkül mindent összeizzadó.
    Ennek szűrése úgy tűnik, hogy jövedelmi cenzus nélkül nem megy. Napi 100 euró kipengetése nélkül úgy látszik derogál elolvasni a figyelmeztetéseket, hogy talán törülköző kellene a vallagunk alá.
    A meztelenség már csak a szaunakultúra következő szintje.
    Siralmas azért, hogy 10 átlagos labancból pont 10 tud civilizáltan használni egy közös szaunát, a Hajósban meg 10 vendégből 1. Pedig elvileg oda sem a legalja jár…

  13. Marzio,

    Ma délután kipróbáltam, tényleg nem rossz. Apró kellemetlenségeim voltak, de ennyi bőven belefér. (Pont akkor érkezett meg egy iskola, amikor én, így eléggé zsufi volt. Kifelé meg pont egyszerre torlódtunk fel négyen négy szomszédos szekrénynél – így hiába volt tágas az öltöző.)
    Viszont négy hossztól eltekintve egyedül voltam a sávban – és ez ritka élmény volt az utóbbi időkben.

    Amit még szoknom kell:
    – A szekrénykulcsot a csuklómon. Elég fura így úszni.
    – Azt, hogy 80-ig kell számolnom a hosszokat. Már a 60 is sok volt Kispesten.:-)

    Még kipróbálom más időpontokban is, de eddig úgy néz ki, hogy ez marad. Kösz a tanácsot!

  14. Nagyon szívesen! A kulcsot nem muszáj a csuklódra tenni! Én be szoktam tenni a sporttáskámba törölközők közé és az egészet beviszem magammal, majd leteszem olyan helyre ahol szemmel lehet tartani. Mondjuk én reggel szoktam menni, és akkor alig vagyunk!

  15. Azt néztem, hogy a reggel az nagyon jó időpont: mindegyik nap szabad mind a hat sáv.
    Csak ne lenne olyan korán.

  16. “miközben kedvenc jávorszarvasa vállához nyomja puha orrát”

    Ezt nem fordítva akartad? Mármint hogy nem Szmőrenzennek puha az orra, hanem a szarvasnak?

    “miközben kedvenc jávorszarvasa a vállához nyomja puha orrát”

  17. re: #4:

    Lehet az M0-n bringázni?

  18. re #11:

    Remélem a kukkantást csak koedukált körülmények között ambicionálod a kulturálatlan szaunában.

  19. Lehet az M0-n bringázni?

    Hja, így jár, aki nem jár Inetpubra. Épp legutóbb mondtam, hogy amióta van M0, azóta kocsival járok dolgozni. 90 perc helyett 40, ugye szorozva kettővel – azért ez nem mindegy.
    Bringázni mostanában este járok. El se hiszed, mekkora megkönnyebbülés, hogy nincs rajtam közben egy 15 kilós hátizsák.

  20. #16:

    Úgy is félreérthető. Ekkor ugyanis olyan, mintha a jávorszarvas a saját vállához nyomná az orrát.
    Próbáltam mindenféleképpen megfogalmazni, de a korrekt változat már nagyon kiesett volna a ritmusból. Így végül biztam benne, hogy akinek legalább két számjegyű az íkuja, talán már nem fog fennakadni rajta. :-)

  21. #19:

    1. Autóval dolgozni? Az olyan XX. századi.

    2. A hátizsák-témát olyan szinten értem, hogy ha nagyritkán anélkül tekerek vhova, akkor konkrétan hiányzik.

    3. Átjött az átkod. Elsődefekt.

  22. #20:

    Legalább 2 számjegyű? A 3 az ilyen? :)
    (Most azokat az autósokat parodizálom, akik a páros-páratlan témában okoskodtak, hogy pl. a 572 az vajh páros-e, mert ugyan párossal végződik, de több benne a páratlan.)

Leave a Reply to JoeP Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading