A héten vettem egy igazán dögös hálózsákot. 80/20 arányú (kacsatoll/szintetikus) töltettel bír, a leírása alapján a komfortfokozata +1 – -5 fok között van, de elméletileg -22-ig is bírja. Attila persze egyből lehervasztott, lefordította a prospektust: a paraméterek azt jelentik, hogy +1 – -5 között óránként aludhatsz 30-40 percet, -22-ig meg nem fagysz meg. De nem is alszol.
Mese nincs, ki kell próbálni. Már akkor elhatároztam, hogy szombat éjjel az udvaron alszok.
Csakhogy más hétfőn elhatározni ilyesmit… és más szombat éjjel kisétálni a teraszra és megborzongani. Hőmérőnk ugyan nincs, de a macskák táljában lévő vizet fél centi vastag jég fedte. Saccra olyan -2 lehetett.
Nyulak vagyunk? Ugye, nem.
Kigurítottam egy polifoamot, rövid gondolkodás után magamhoz vettem egy díszpárnát és bevackoltam magam. Ahogy kell, felvettem a kapucnit, a gallért beigazítottam az állam alá, a madzagot meg behúztam annyira, hogy csak az orrom lógott ki a nyíláson. Jól éreztem magam.
Aztán kezdett alulról hideg lenni. Ugye, a súlyom összenyomja a pelyheket, alul kevésbé szigetel a zsák. Na, mindegy, úgyis forgolódok – legyintettem. Illetve, csak gondolatban, hiszen egy ilyen zsákban annyira azért nincs sok hely a heves mozdulatokra.
Ekkor jött meg a kuvik.
Ez valami Darwin-díjra jelölt jószág lehetett, mert ahelyett, hogy csendben vadászott volna az éjszakai állatokra, elterpeszkedett egy közeli faágon és percenként belekurjantott az éjszakába. Pár órán keresztül. Tulajdonképpen nem is az volt a bosszantó, amikor megszólalt, hanem az, amikor kihagyott egy ritmust. Az ember először reménykedett, hátha elmegy… teltek a másodpercek, a figyelem megfeszült… aztán két perc múlva, amikor már kezdtek elernyedni az izmaim, megint elrikkantotta magát az a dög.
Végül mentálisan győztem le: meggyőztem magam, hogy nem aludni jöttem ki, hanem hálózsákot tesztelni. Nagyon jól elleszek azzal, hogy végiggondolom a dolgaimat. Hiszen bőven van mit. Innentől kezdve nem érdekelt a kuvik – el is aludtam szépen.
Arra ébredtem, hogy klausztrofóbiám van. Tudni kell, hogy jó 45 éve úgy alszom, hogy az egyik kezem mindig ki van nyújtva. A zsákban erre nyilván semmi lehetőségem nem volt. Be is pánikoltam. De rendesen. Levegőért kapkodtam, fuldokoltam… és azt a nyomorult madzagot is alig bírtam kiengedni. Végül kibújtam, jó nagyot haraptam a metszően hideg levegőből, majd kéjesen kinyújtóztattam a kezeimet. Utána már nem húztam be a madzagot, csak a kapucnit hajtottam a fejemre. Így váltva ki tudtam dugni a kezeimet. Igaz, ekkor viszont azok kezdtek begörcsölni. A helyzetet végül a hős kispárna mentette meg, kettéhajtottam és így pont olyan vastag lett, hogy oldalra feküdve egyenesben tartotta a fejem. Azaz nem a kezemre nehezedett a súly. Innentől kezdve aludtam, mint kannában a tej. Még az is összejött, hogy a nyílást a tarkómra fordítottam, én pedig a szöveten keresztül lélegeztem. Arra ébredtem, hogy kutyasétáltatók beszélgetnek a kerítésnél – és már jócskán világos van. Gondolom, egy ideig meglesz a beszédtéma.
Tapasztalatok:
- Nagyobb polifoamot kell venni. Ez vagy 15 centivel rövidebb volt, mint én – és az a pár centi nagyon hiányzott.
- Vinni kell kispárnát is. Vagy valami ruhát, ami ellátja azt a funkciót. (Nagy törölköző?)
- Nagyon hamar be kell szerezni egy gázfőzőt. Az oké, hogy itthon bejöttem a jó meleg lakásba és felengedtem – de kint a vadonban máshogy kell felmelegedni. Például egy jó forró teával.
- Be fogom üzemelni a laposüvegemet is. Évek óta van egy saválló fajta – ajándékba kaptam – de még csak ki sem volt próbálva. Altatónak, felmelegítőnek egyaránt jó lehet egy korty kerítésszaggató.
Recent Comments