Lapátoljuk a kupacot

Vannak ilyen időszakok. Az ember vesz egy nagy levegőt, összeírja, hol szorít legjobban a cipő… és beleveti magát. Mire gondolok? Rettenetesen sok adminisztratív elmaradásom van. Még mindig nincs mindenhol átiratva a lakcímem és ez hamarosan gondot fog okozni. A gépkocsi kötelező szervize megvolt, csak elfelejtettem lepapírozni – ezért is ki kell majd mennem Vácra. A vállalkozásommal kapcsolatban január óta nem könyveltem semmit. Irgalmatlan papírhegy mered rám a műanyagdobozból.

Emellett 2001 óta elfelejtettem magát a vállalkozást bejelenteni a TB-nél.

Meg tudom magyarázni. Amikor az okmányirodában megkérdeztem a hölgyet, “hogyan tovább, milyen papírokkal menjek a TB-hez?”, azt mondta, ezzel ne foglalkozzak, majd ők elrendezik.
Egy év után persze kiderült, hogy nem rendeztek el semmit, de mivel úgyis veszteséges voltam, én sem törtem magam. És ez azóta így van: én minden évben veszteséges voltam… és minden évben egyre jobban ódzkodtam attól, hogy rendezzem ezt a helyzetet.
Tavaly már megharcoltam az egyik harcomat. A Nyugdíjbiztosítóval. Ma pedig bemerészkedtem a Teve utcába.

És még élek.

Először a sorszámgép, a kezelővel. Mert ugye a feliratok alapján ember el nem dönti, melyik csoportba is tartozik az ügye.
Aztán pár perc várakozás után már hívtak is.

– Jó napot kívánok – köszöntem be a középkorú hölgynek – információért jöttem. Meg vagyok egy kicsit kavarodva és szeretnék tisztán látni.
– Igen?
– Van egy mellékállású vállalkozásom főállás mellett… és szerintem a bejelentése terén nincs minden rendben.

Az ember ugye nem dugja be egyből az ágyúcsövet, először kopog.

– Kérem a személyi igazolványát, a lakcímkártyáját és a TAJ kártyáját.
– Tessék.
– Nézzük csak… nézzük csak. Ön be van jelentve.

Micsoda? Ki volt az…?

– Méghozzá 2006. októberétől. Mint főállású vállalkozó.

Jesszusom. Elvesztem. Ez sokkal durvább, mint gondoltam. Hogyan lesz ez rendberakva?

– Nem mondja? Ez hogy lehet?
– Talán a könyvelője.
– Olyan nincs.
– Miért, láttam már olyat.
– Úgy értem, nincs könyvelőm.
– Ja, akkor maga.
– Emlékeznék rá.
– Nem emlékszik, mi történt 2006 októberében?
– Forradalom volt az utcákon. Én pedig Moszkvában.
– Na jó, így nem jutunk sehova. Rakjuk ezt rendbe.

A szívemből beszélt.

– Először is, letölt egy ilyenmegolyan számú űrlapot. Ezen törli a jelenlegi bejegyzéseit. Tudja, hogyan kell? – vetett rám átható pillantást.
– Na jó, elmagyarázom – legyintett – Először beírja a mostani, rossz adatokat, majd egy nagy rubrikába beleír egy nagy T betűt. T, mint törlés. Eddig rendben?
Bólintás.
– Aztán fogja, beírja a jó adatokat, és akkor nagy U betűt ír bele a rubrikába. U, mint új adat.
– Ugyanarra a papírra?
– Ne szóljon közbe!
– Csak annyit akartam…
– Befejezhetem? Köszönöm. Tehát ide már a jó adatokat írja. Rendben?
– Tehát ugyanarra a papírra kell írnom mindent?
– Hogyan gondolja? Hiszen mondtam már, hogy egy másikra. Sőt, ne is küldje be egyszerre, várjon közben egy fél napot.
– Beküldeni? Ezek szerint ez ügyfélkapus?
– Persze.
– Tehát az Adóhivatalnak kell beadnom?
– Naná. Ki másnak.

Huh. Mindig is tudtam, hogy nehéz a felfogásom.

– Rendben. Köszönöm.
– El ne menjen. Most jegyzőkönyvet fogunk felvenni.

Leesett…?

– Ahogy gondolja.

Nekiállt tölteni. Közben kötetlenül beszélgettünk. Hogy a munkahelyem eredetileg tényleg az Origin volt, de aztán átneveződött Atos Originná, aztán még később Synergon Atos Originná, póriasan pedig SAO-vá. Igazolásképpen mutattam is egy névjegyet. Összességében is nagyon segítőkész voltam.

– Hihetetlen, milyen idióta neveket ki nem találnak mostanában. Milyen utcanév már az, hogy Flor?
– Flór Ferenc valamikor egészségügyi miniszter volt. Az ő nevéhez fűződik Budapesten az állandó kórházak kiépítése. Róla van elnevezve a kerepesi kórház is.

Néma csend. Toll megáll a levegőben.

– Tudja, mindig örülök, ha okos emberekkel találkozok.

Igyekeztem szolgálatkésznek kinézni.

– Hadd kérdezzem még meg: ha befizetési kötelezettségem lenne, hová kellene fizetnem?
– Ahová eddig.
– Eddig soha nem voltam nyereséges.

Rám nézett. Alulról.

– Nahát.
– Tehát az adóbevallásnál kellene beírnom.
– Igen. Pénzt mindig az Adóhivatal kap közvetlenül.
– Aha.

Befejezte a jegyzőkönyvet. Aláírtam, hogy önellenőrzést kértem, és megkaptam a szükséges utasításokat.

– Köszönöm a gyors segítséget.
– Szívesen.

És ennyi. Nem volt több 5 percnél. Gyors volt, hatékony… és még jól is szórakoztunk. (Ha nem jött volna le az írásból, a hölgy is végigvigyorogta a beszélgetést, meg én is.)

Komolyan örülök, hogy ilyen esetekről is be tudok számolni.

ps.
Rosszul tudtam. Nem volt miniszter. A honvédelmi minisztériumon belül volt egészségügyi vezető a szabadságharc idején.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *