Macskacsata

Hát… ez nem egészen úgy alakult, ahogyan elképzeltem.

Kezdjük a megható résszel. Meglepő, de Picúr és Gizi egészen jól összebarátkoztak. Az ötéves középkorú, meg a féléves szeleburdi. (Aki pár napja marcangolt szét egy USB kábelt.)
Most, hogy Gizella ki lett dobva, szaros képpel, Picúr meglehetősen izgatottan sétált fel-alá a lakásban. Aztán egyszer csak felhangzott kintről egy vérfagyasztó macskasikoly. Egyszerre rohantunk a teraszajtóhoz Picúrral. Kimentünk, kerestük a kismacskát. Picúr elment a kerítésig és bánatosan nyávogott kifelé. Én ekkor bejöttem, a macska még bolyongott egy kicsit fel-alá, végül ő is bejött.
Aztán félóra múlva eljátszottuk ugyanezt még egyszer, ismét sikertelenül. Ekkor jutott eszembe, lehet, hogy a bejárati ajtó mellé táborozott le, arra számítva, hogy ott úgyis ki fog jönni valaki. Kimentem… és ott is volt a szerencsétlen a kuka mellett. Behívtam. Aztán elmentem hátra és szóltam az udvaron még mindig veszettül járőröző Picúrnak, hogy bejöhet, megvan a Gizi. Egyből megértette, begaloppozott.

Természetesen a kicsi behúzódott a kanapé alá, próbálta kiheverni a sokkot. Aztán ahogy lenyugodott, fölment az emeletre, ráfeküdt az ágyterítőnkre.
Mint nem sokkal később Nej megállapította, még mindig szarral összekenve.
Ez a dög ugyanis nem pucolta meg magát mindenhol. És már volt kint annyiit, hogy az anyag derekasan rászáradt, belekötött a bundájába.

Végiggondoltam, mekkora meló lesz most ezt a macskát megpucolni… aztán ha közben megvadul, kergethetjük keresztül-kasul a lakásban, közben persze összeszaroz mindent.
– Inkább dobjuk ki az udvarra, aztán majd csak lesz valahogy – javasoltam.
– Ne beszélj hülyeségeket, inkább segíts – torkolt le Nej.
Pedig előtte néztem meg a neten, azt írták, lehet macskát udvaron tartani, télen is.

Felvitte Gizit a fürdőszobába, beletette a mosdókagylóba. Nekem kellett lefognom. Nej megengedte a vizet… és elszabadult a pokol. Szokás szerint megint beleestünk abba a csapdába, hogy azt gondoltuk, egy félkilós állat nem tud kárt okozni. Nem, a francot nem. Karmolt, harapott, mint egy fúria. Pillanatok alatt több sebből vérzett mindkét csuklóm… és még én kaptam a kevesebbet.
Végül elengedtem Stitch-et, aki egyből betekert a franciaágy alá.
– Ne dobjuk ki mégis? – kérdeztem Nejt, miközben a sebeinket mosogattuk.
– Már vizes. Ráfagyna.
– A francba.

Elindult a hajtóvadászat. Én voltam a rossz rendőr, tereltem. Végül bebújt egy olyan fotel alá, amely mögött Nej rejtőzött. Óvatosan felkapta, megsimogatta. A macsek lassan lenyugodott. Különösen, mivel én csak messziről néztem. (Nem is csoda, hogy félt tőlem, úgy néztem ki ekkor, mint egy robotember: bőrkesztyű – pécsikesztyűpécsikesztyűpécsikesztyű – mindkét csuklómon pedig egy-egy bumszli törölköző körbetekerve.) Aztán hoztam egy tál vizet, egy szivacsot… és Nej óvatosan, hogy a macska ne is lássa a vizes tálat, a szivaccsal mentesítette a bundáját.

Azóta mindenki a sebeit nyalogatja, egymástól jó távol.

7 Comments

  1. Te se vagy vidéki, ha netről tudod meg, hogy a macska kibírja kint télen :)))

  2. Nekem bizonyíték kellett, nem igéret. :-))

  3. a macska igazi tulelo, siman kibirja.

  4. Egy nedves ronggyal elég lett volna letörölgetni, azt simogatásnak érzékelte volna. De akkor nem lett volna ilyen szórakoztató ez a post…
    A macska genetikailag kódolva utálja a fürdővizet. De nagyon ritka, hogy a macska nem pucolja meg magát, akkor szokott ilyesmi előfordulni, ha beteg, vagy sérült a szája, a lába. Úgy egyébként simán kibirja kinn, minusz huszban is, ha van egy zug, ahova bebujhat, és bevackolhatja magát, a falusi macskák nagy része nem lakásban lakik, hanem padláson, szénakazalban. Télire a szobamacska is kétszeres vastagságú bundát növeszt, azt lehet majd tavasszal szépen összeszedegetni kiskefével ágyterítőről, szőnyegről, fotelból, gazdi kabátjáról. Azért az édes, hogy Picur az ötéves és az asszonyos nevű Gizella a kölyök.

  5. Egy nedves ronggyal elég lett volna letörölgetni
    Végülis ez lett, a szivacs majdnem olyan, mint egy puha rongy. És most már ezt is tudjuk.

    De nagyon ritka, hogy a macska nem pucolja meg magát
    A rajtamaradt foltok a tarkója környékén voltak. Arra tippeltünk, hogy oda már nem ért el a nyelvével.

    Azért az édes, hogy Picur az ötéves és az asszonyos nevű Gizella a kölyök.
    Picúr is volt kicsi valamikor, nyilván akkor adta első gazdája a nevet. Gizi pedig nem Gizella, az csak hangulatfokozóként került bele a szövegbe. Egyébként onnan kapta a nevét, hogy volt Nejjel egy közös ismerősünk, egy Gizi becenevű csajszi – ő volt olyan határozatlan tébláboló, mint eleinte ez a macska.

  6. Bocs, JoeP! Könnyesre röhögtem magam, annyira szórakoztató volt a sztorid. :-)))

    Szegény macsek, azt hitte jó gazdit talált magának… :-)

  7. Jó, de szigorú gazdit. :-)

Leave a Reply to Neo Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading