A jó tanár sugároz

Semmi tudományos alapja nincs, mégis egyre inkább úgy vélem, az emberek agya képes valahogy a másik emberére hangolni. Nem egyszer tapasztalom, mennyire hatékony tud lenni egy problémánál az együttgondolkodás: az egyik embernél felmerül a megoldás szikrája, elkezdi mondani, erre a másik közbevág és befejezi. Nem játszott még el senki azzal, hogy megpróbált valakibe beleszuggerálni valamit? Volt, amikor sikerült? Éreztük már meg tömegben, hogy valaki, akit keresünk, biztosan ott van? Somfordált már el előlünk első pillanatra aggresszívnak látszó kutya, miután megérezte, hogy nem félünk tőle, sőt biztosak vagyunk benne, hogy kettétépjük, ha közelebb jön?

No, szóval a magam részéről biztos vagyok benne, hogy az agynak van valamilyen kisugárzása, melyet a másik ember képes észlelni, attól függően, hogy a gondolatok mennyire vannak ráirányítva, illetve mennyire közeli és régi ismerőse egymásnak a két ember.

És itt jön be a képbe címben említett megállapítás. A jó tanár nem csak attól jó, hogy mennyire humoros, mennyire jó előadó, hogy mennyire szereti a gyerekeket, hogy mennyire ismeri az anyagot. Az is nagyon fontos, mennyire akarja átadni a tudását. Sorolhatnék bőven példákat. Ott van például Mark Minasi, sztárelőadó. Jól megkomponált előadásai vannak, tele poénokkal, a megfelelő pontokon figyelemfelkeltő részletekkel bealvás ellen, igazi szinpadi show. Aztán félórával az előadás után már nem emlékszel semmire. Mert Márkus rutinból, szinte odafigyelés nélkül lenyomta a begyakorolt előadást… és annyi. Nem sugárzott.
Ahhoz, hogy mély nyomokat hagyjunk, ahhoz nagyon erősen akarnunk kell odabent, hogy a többiek megértsék. Szószerint erővel kell kipréselni magunkból azokat a képeket, struktúrákat, melyekben gondolkodunk – hogy a hallgatók is érzékeljék az általunk összerakott rendszert, lássák benne, hol van a helye az egyes fogalmaknak.

Nyilván nem lehet minden nap meghalni. Nyilván nagyon nem mindegy, milyen a közönség. (Ezeknek? Amikor csak a pogácsáért jöttek?) De a jó előadó megérzi a ráirányuló figyelmet, megérzi, ha az emberek be akarják fogadni a kisugárzását. Olyan ez, mint egyfajta vákum.

De mi az apropója az írásnak?
Tanulunk a lányommal. Nem kicsit, nagyon. A leányzó gyakorlatilag olyan, mintha nem is járna iskolába. Az iskolának ugyanis pont az lenne a szerepe, hogy megnyissa a megértés kapuját a fejekben – aztán a gyerek otthon már lapátolhatja befele a tényanyagot. De jelen helyzetben erről szó sincs. Egy-két tantárgytól eltekintve látszik, hogy az iskolában semmit nem kap a csajszi. A legdurvább a helyzet fizikából: a tanár – legalábbis a lányom szerint – úgy tanít, hogy elolvastatja velük órán a vonatkozó fejezetet, aztán ha nem értik, kérdezhetnek. Semmi magyarázat, semmi szemléltetés, semmi példákon keresztüli megközelítés, semmi kisérlet… semmi sugárzás. Ennyi erővel akár levelező tagozatra is járhatna.

Dehát, van ilyen. A szülő sóhajt egy nagyot és megpróbálja megtenni azt, amire az iskola képtelen. Naná, a saját – és a gyereke – pihenőidejében. Nem ritka, hogy még este fél tizenkettőkor is egymást nyúzzuk.
És itt érzem ezt a sugárzás dolgot, a saját bőrömön. Pontosabban, a hiányát. Eleinte ugyanis még működött a módszer. Hazaértem – nagyjából időben – aztán este 8-9-ig gyötörtük egymást. És volt bennem szellemi energia, tudtam ‘szuggerálni’ a csajszit. Ez az, ami ma már nincs. Olyan időszakot élünk, amikor átkozottul oda kell tennem magam a cégnél, későn érek haza, hullafáradtan, aztán vacsora után folytatom a munkát. Becsületből még le-leülünk a lánnyal, de érzem, hogy már nem tudok hatni rá.
Pedig mondani ugyanazt mondom, mint korábban… de nincs erőm sugározni is.

9 thoughts on “A jó tanár sugároz

  1. bdhrm,
    Annyira azért nem tragikus a helyzet. Idén még megmarad ez, hogy nem sok energiám marad a gyerekre… de jövőre már remélhetőleg ismét tudok rá fókuszálni.

  2. Végzettségemet tekintve tanár vagyok, de nem vagyok pedagógus. Azt gondolom, hogy ama bizonyos sugárzásra csakis ez utóbbi képes. Ebből akár egyenesen következ(het)ne, az a megállapítás, hogy nem tudok sugározni… de a kérdés, amit feszegetsz nagyon összetett, ráadásul több aspektusból is meg lehet közelíteni.

    Az elmúlt évben kipróbáltam magam a katedrán is, így némi gyakorlati ismeretekre is szert tettem. Egyébként más területen munkálkodok előtte is és azóta is. Mielőtt bármit is leírnék, úgy érzem, itt a bevezetőmben meg kell említenem azt a momentumot, hogy a vizsgatanításomat követően az intézmény vezetői állásajánlattal kerestek meg, pedig nem volt felvétel. Azt gondolom, ennek csak egy magyarázata lehet, látták bennem azt a pluszt, ami igazából hiányzik sok tanárból.

    Jelzem, abszolúte felnőtt képzésben voltam közreműködő, egy olyan rendszerben, ahol is a hallgatók önköltségi áron (csakis idézőjelben írva) “tanultak” informatikát. Volt ott 18 évestől a nyugdíjasig, mindenki.

    Pénz ide, pénz oda nem számított semmit, nem ez volt a meghatározó, pedig több 100e volt a tandíj. Egyszerűen a befogadás -tisztelet a kivételnek, a 0-t közelítette alulról. Végül ez lett az én STOP táblán!

    Ugyanis alapvetően az emberek gondolkodásával van a legnagyobb probléma, egyszerűen nem akarták befogadni a hallottakat. Persze nem állítom, hogy mindent jól csináltam, de, hogy én szívvel lélekkel csináltam, az fix. Akár fogalmazhatnék úgyis, hogy úgy sugároztam, mint az urán. Mégis csak részleges eredményességről számolhatok be.

    A lényeg, hogy nincs az a pénz, amiért vállalnék valódi iskolai közegben oktatást!

    Hiszen az a gyerek milyen mintát vihet magával nap, mint nap az iskolába, akinek az anyukája, apukája nem képes felnőtt fejjel tanulni, és helytállni?! Mennyi mindenről írhatnék még, de azzal már nagyon túllőnék a hozzászólás keretein.

    Nyílván nem rólad beszélek, mert mindig vannak kivételek, de sajnos nem ti vagytok többen! Jó tanács, inkább fogad el, hogy a fizika tanára gyerekednek csak tanára, és nem pedagógusa! Légy te a pedagógusa! Előbb utóbb felismeri a gyereked, hogy felesleges azzal foglalkoznia (adott esetben a szülő is), hogy megreformálja tanárt, kritizálja tanítási módszerét (önmagában ezzel a tanítási módszerrel nincs ám gond).

    Kvázi, inkább önállóan meg fogja tanulni a tananyagot! Persze, most még neked ebben sokat kell kar mesterkedned! Még mindig egyszerűbb, mint szemben menni a forgalommal… (szerintem)

    Szindbad, szó nincs itt semmi maximumról! Gondold végig az egészet!

  3. hm

    Az biztos, hogy az egyéniségnek van valamiféle kisugárzása, csak az a kérdés, ehhez érdemes-e feltételezni egy újfajta, még ismeretlen átviteli módot.

    Az a bizonyos kisugárzás szerintem átmehet halláson, látáson át. – Mint ahogy pl. szinészek, zenészek kisugárzása is át tud jönni felvételről. (Szerinted át tud?) Ha át tud jönni felvételről, akkor már ejthetjük is a közvetlen agyi akármit.

  4. LÉtbizonytalanságban (a havi 90-130000 ftot ennek kell tekintenem), kizsigerelve, el nem ismerve,mindenki által lenézve sajnos nem lehet sugározni, az sem tud már, aki még valaha tudott. Én pl. már csak túlélni tudok.

  5. “a tanár – legalábbis a lányom szerint – úgy tanít,…..”

    azért ez piszok felháborító! Ahogy Neo írta, rám is igaz: “Végzettségemet tekintve tanár vagyok, de nem vagyok pedagógus.” A hospitálás alatt elmentem a volt sulimban, majd az ott tapasztalt tanítási morált miatt a második alkalom után kerestem egy másik sulit. (és itt az adott helyzetben az én tanításomról is szó volt)

    Szinbád: az szerintem egy teljesen normális szülői elvárás, hogy az iskolában tanítsanak, és ne napközit tartsanak. Ez még piszok messze van a maximalizmustól!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *