Az egyik jele az öregedésnek, ha néhány személyes ismerősödből szobor lesz. Vagy elneveznek róla valami nagyot.
Mint például nálam az egri uszoda. Igen, az új, Makovecz-féle csodauszoda – melyet Bicskey uszodának neveztek el. A névadó, Bicskey Aladár – Ali bácsi – nekem úszótanárom volt. (Meg az akkori fél Egernek.) Ott laktunk a régi uszoda mellett – melyet később életveszélyesnek nyilvánítottak és felrobbantottak – így természetes volt, hogy már kisgyerekként beírattak úszni. Nem, nem az életveszély miatt. Legalábbis remélem.
Szóval eljártam, tanulgattam – végül átmentem a vizsgán, úszástudónak nyilváníttattam. Nem is rossznak, mellben még ma is fáradtság nélkül úszok le tetszőleges hosszúságú távokat. (Eddig megállás nélkül 8 km volt a legtöbb.)
De ennek akkor még nem sok jele volt. A vizsga persze sikerült. Aztán pár napra rá jött a torna- és földrajztanár, hogy iskolák közötti tömegsportverseny lesz. Ez hatalmas presztizsű esemény volt. A pontozás úgy nézett ki, hogy minden induló gyerek után kapott a suli egy-egy pontot, a helyezésekért meg értelemszerűen. Azaz baromi nagy volt a nyomás mindenkin, hogy jelentkezzen. (A tanár 190 centi magas, lapátkezű ember volt. Tornatanár. Nem az érzelmek embere.)
– Tudsz úszni? – támadt rám, egy nagy ív papírossal a kezében.
– Hát, izé…
– Most tudsz, vagy sem?
– Igen, de nem nagyon.
– Az már elég – örült meg, és már írt is fel a papírra.
Nem voltam nyugodt. A vizsga ugyanis abból állt, hogy végig kellett úszni 50 métert kapaszkodás nélkül. Nekem akkor sikerült először, a biztonság kedvéért a szélső sávban.
Eljött a verseny napja. Ott kolbászoltam a rajtkockák körül, néztem, mit csinálnak a többiek. Be voltam szarva, rendesen. Addig soha nem ugrottam be a mélyvízbe a rajtkockáról. Nemhogy fejest – azt még ma sem tudok – de egyszerű seggest sem. Hogyan fogok pont a sávomban feljönni? Hogyan fogom megállapítani, mi merre van? Hogyan fogom végigúszni a medencét?
Ezek pörögtek folyamatosan az agyamban, egyre inkább a hiszti felé hajtva magamat. Aztán egyszer csak feltűnt Ali bácsi.
– Te mi a fenét keresel itt? – jött oda hozzám.
– Úszni fogok.
– Fogsz te ám, tudod mit – förmedt rám – most azonnal lemész az öltözőbe és irány haza.
Akkor szerettem meg nagyon az öreget.
Recent Comments