Ilyen nincs – és mégis van

Nem elég, hogy tényleg nincs sok időm, de a maradékot már megint értelmetlenségre kell fordítanom.

Mint írtam, két héttel ezelőtt ledőlt az otthoni számítógépem. Elsőre nem tűnt tragikusnak: nem indult el, még a prociventillátor sem, de ahogy beszagoltam mögé, égett szag fogadott. Jó eséllyel elfüstölt a 400-as táp. Munkahelyemen éppen volt a szobánkban egy félrelökött öreg ház, kiszedtem belőle a 300-as tápegységet, hazavittem, rádugtam a gépemre, felpörgött a prociventillátor. Oké, tiszta eset. Megkértem Janit, hogy ha legközelebb hardvernagykerbe megy, gondoljon rám egy 420-as tápegység erejéig. Meg is kaptam. Haza is vittem. Rá is dugtam. Se kép, se hang. Hmm. Ellenteszt. Másnap ismét hazavittem a 300-as tápot, ezzel felpörgött a prociventillátor. Tehát a kapcsológomb illetve a ház kontakthibája kizárva. Visszavittem a 420-as tápot Janinak, hogy próbálja már ki más gépben. Mindenhol tökéletesen ment.
Közben, hogy azért legyen valamilyen gépem, gondoltam, berakom a 300-as tápot és azt használom, amíg meg nem álmodjuk, mi is a baj. Beszereltem, teszt, pörgött a ventillátor. Rádugtam egy monitort, egy egeret, egy billentyűzetet meg a hálózatot. Bekapcsoltam. Prociventillátor felpörgött… majd húsz másodperc múlva leállt. Utána se kép, se hang.
Akkor most mi van?
Hazavittem a félrelökött házat. Hétvégén átszereltem bele a komplett gépet. Hátha zárlatos a ház.
Először az új 420-as tápot raktam be… az eredmény ugyanaz: bekapcsoláskor semmi reakció. Bezzeg az öreg 300-assal… egyből felpörgött a ventillátor. Rádugtam az alap perifériákat, bejött megint a húsz másodperces pörgés utáni nagy halál. Innentől semmire sem ragált a gép. Jó egy órán keresztül hagytam pihenni… majd megint bekapcsoltam. Megint 20 másodperc pörgés, majd lefulladás, egy óra pihenés.

Jelenleg itt állunk. Abszolút tanácstalan vagyok. Az alaplapon a zöld led mindegyik tápnál világít – igen, még a füstszagú, égett tápegység esetében is. Kértem kölcsön másik processzort, másik alaplapot – próbálom behatárolni, mi okozhatja ezt a viselkedést. (Jelenleg egy alaplapi feszültségszabályozó a gyanús, még az is lehet, hogy az első tápot is az égette le.)

De nem ez a fő tragédia. Ez valamikor majd csak megoldódik. Az idő… az szorít. A tabletpc-n nagyobb lélegzetű dolgokba nem merek belevágni. Jelenleg nem túl stabil, újratelepíteni meg az USB chip miatt nem tudom. Netezni, leveleket/feedeket olvasni tökéletes, de képfeldolgozásra, nagyméretű doksik írására nem merem használni. Arról nem is beszélve, hogy az 1024*768-as képfelbontás miatt képtelen vagyok használni egy portálmotort, ahol éppen most kellene ezerrel pörögnöm.
Mindemellett a nappali megint durva képet mutat, mintha két számítógép sétált volna kézenfogva egy aknamezőre.

Tudom, tudom, Piersig szerint örülnünk kellene az ilyen mersz-völgyeknek, hiszen ilyenkor tágul a tudatunk, ilyenkor lépünk át addig nem is érzékelt korlátokat… de akkor is… rohadjon meg az egész. Lassan kezden unni azt a másfél évet, amióta úgy gondoltam, fel kellene turbózni az otthoni gépemet.

17 Comments

  1. 20 másodpercet pörög a ventilátor anélkül, hogy a gép maga beindulna? Nem lehet, hogy a CPU hővédelem állítja le (lelazult a procihűtő, pl.)?

    (gagyi kérdés, de meg kell, kérdezzem: minden tápcsatlakozót rádugtál az alaplapra?)

  2. az alaplapra ra van dugva a speaker ? nem csipog valami hasznalhato hangkodot ?

  3. Üdv!

    Csak egy kérdés milyen konfig ér meg ennyi xopást?
    Nemrég vettem egy Dell PowerEdge 2650 szervert, röhelyes áron.

    Máskép kérdem milyen teljesítmény igényed van, csak mert hátha tudnék segíteni, tudom milyen mikor nem segíti, hanem hátráltatja az embert a technika.

    Prokszat

  4. Caleb,

    Gagyi kérdés, de válaszolnom kell rá: igen, minden tápcsatlakozót rádugtam az alaplapra. ;-)

    A 20 másodpercet csak úgy mondtam, maradjunk annyiban, hogy valamennyit pörög, aztán leáll.
    Az, hogy a gép csinál-e valamit, az most nem lényeges. Egyelőre azon a szinten küzdök, hogy a prociventillátor forogjon.

  5. hokuszpk,

    Igen, rá van dugva. Nem csipog semmit. (Pont az a baj, hogy se kép, se hang – se mozgás.)

  6. Proxy,

    Mondhatni egy átlagos konfig. Nem, nem ér meg ennyi szopást – de az ember nem tudja, amikor felbővíti a gépét, hogy mekkora cucli lesz a végén belőle.

    Viszont az durva lenne, ha most mindent kidobnék és vennék egy teljesen új gépet. Azt már csak a bennem lakó geek sem engedné.

  7. Pedig ha nincs benne videokártya és memória és azt sem sípolja ki, akkor ez nagyon alaplapcserés ügynek tűnik (ennek minden vonzatával), esetleg processzorosnak.

  8. Nagyjából ugyanez az én köevtkeztetésem is. Mondjuk nehezen hiszem el, hogy egy processzor kikapcsolt állapotban elromoljon, szvsz marad az alaplap.

  9. alaplap lesz, valoszinuleg a chipset szallt el.
    procit még nem lattam megpurcanni, csak lesarkazottat vagy elszabadult tap altal.
    esetleg ha van keznel egy pci-s videokartya, probald meg azzal, lehet az agp a bunos. ( jolemlexem, agp-s a cucc ? )
    milyen alaplapod van ? elfekvo athlonost tudok felajanlani, csak elobb ranezek mukodokepes -e ?

  10. Egyébként még sosem volt a kezemben tablet PC, annak nincs monitorkimenete, hogy esetleg valami nagyobb kijelzőn nagyobb felbontást ki lehessen varázsolni belőle?

  11. Az ötlet nem rossz, kijelzőt tudok mögé tenni – néha szoktam a nagy tévére is vetíteni – azt viszont nem tudom, a grafikus kártya tud-e nagyobb felbontást. Megnézem.

  12. Process hack:
    Mi van, ha a céges laptopot hordod haza és azon írod a nagylélegzetű dolgokat?

  13. Azt a szart? Semmi kedvem sincs harmadik frontot nyitni otthon.

    Különben is, Caleb ötlete tökéletesen bevált.

  14. Erre akkor most egy darabig baromi büszke leszek :).

  15. A tabletpc-s bejegyzésnél is ajánlottam a Deltaline-t, szerintem vidd be hozzájuk a tablet-et. Legutóbb 24 ezerért cseréltek egy déli hídat egy ügyfelünk HP notebook-jában.

  16. Igen, fel is írtam a címet. Csakhogy azóta sem időm nem igazán volt, se nélkülözni nem bírtam.
    Majd év végén.

Leave a Reply to JoeP Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading