No, csak kezd kiegyenesedni a gubanc.
1.
Sikerült beszélnem a fényestekintetű hivatallal. Azt mondták, semmi probléma, megvan a korábbi levelem, két újabb levéllel tisztázni tudom a helyzetet. Egyszer írok az egyik szervüknek, miszerint az ő impotenciájuk miatt nem történt befizetés, tehát jogszerűtlen a késedelmi kamat kiszabása. A másik levélben pedig közlöm egy másik szervükkel, hogy korábbi kérésem, mely arra vonatkozott, hogy az illetéket szeretném 12 egyenlő részletben befizetni, immár tárgytalan. Az egy év ugyanis eltelt, mi pedig összespóroltuk a zsét.
Egyébként meg ez van.
2.
Voltam ma a fényképezőgép szervízben. Kelet-európai lévén meglehetősen össze volt szorulva a gyomrom: hiszen mi már láttunk itt mindent, de még az ellenkezőjét is.
Bementem, elpanaszoltam, hogy elveszett a papír, majd kértem róla fénymásolatot.
– Neve? – kérdezte a hölgy.
– Petrényi József.
– Nézzük csak… nézzük csak… ilyen néven nem adott le senki sem fényképezőgépet.
Na innentől csíptem a combomba. Hátha felébredek és kiderül, hogy ez csak egy rossz álom. Nincs szervízjegyem, nincs munkalapom, nincs meg az eredeti számlám, nincs gyártási számom… és még a nyilvántartásukban sem szereplek. Armageddon. Ebből már nem lesz fényképezőgép.
– Nem tud más adatra rákeresni? Van lakcímem, van telefonszámom, augusztus 12-15 között hoztam be… ezek mindannyi támpontok – kérleltem.
– Nem, ezekre nem tudok keresni – csóválta a fejét.
Lélekben itt feszítettem keresztre a programozójukat. Én 17 évvel ezelőtt irkáltam ipari mennyiségben clipper programokat, rögtön az volt az első dolog, hogy minden értelmes változóra leindexeltem az adatbázisokat.
– Akkor most mi lesz? – érdeklődtem, meglehetősen elkettyenve.
– Nézze, ez rengeteg adat, ezt nem lehet csak úgy átnézni. Menjen haza, ha készen lesz a gépe, akkor majd küldünk sms-t.
– Ezzel az a baj, hogy ismerek olyan embert, akinek hónapokig nem küldtek sms-t. Hogyan fogok tudni érdeklődni, ha nem tudok semmilyen adatot? – kornyadoztam.
Szerencsére nem volt kuncsaft az eladótérben, így mindhárom ügyintéző bőszen nekiállt megkeresni engem a nyilvántartásukban. Visszamentek dátum szerint, majd egyenként léptették az adatokat.
– Biztos, hogy erre a névre adta le? – kérdezte az egyik.
– Mi másra? – húztam fel a szemöldökömet. Nem vagyok egy Ságvári Endre.
– Megvan! – kiáltott fel egyszer csak az egyik hölgy.
– Nem mondja? – kerekedett ki a szemem.
– Igen, itt van. Rosszul írták be a nevét, az van itt, hogy Pertrényi.
– Huh…
– Ráadásul pont ma akartunk Önnek sms-t írni, megjött a csere fényképezőgép.
– Ez nem lehet igaz…
– Hozom is.
Pusztán csak azért nem aléltam el teljesen a boldogságtól, mert a korábbi híresztelésekkel ellentétben nem S5 IS-re cserélték be, hanem csak SX100-asra. De most ebbe ne menjünk bele, ez egy elég necces téma. Ahhoz képest, mennyire vert helyzetben voltam korábban, ez is bőven megfelelt. (Aztán pont ma olvastam, hogy volt olyan, akit szintén mára hívtak be, csak éppen neki megjavították a régi fényképezőgépét. Most gondold el… van egy géped, amelyikről mindenki tudja, hogy csak idő kérdése, mikor lesz használhatatlan a CCD-je. Aztán elromlik… és kicserélik. Mire? Ugyanolyan megbízhatatlan CCD-re? El mernél menni ezzel a géppel egy kéthetes amerikai kirándulásra?)
3.
És végül persze megjavult a Díjbeszedő informatikai rendszere is. Sőt, arra is fény derült, miért nem kapok 3 hónapja vízszámlát: az óracsere után nem stimmelt a náluk lévő óraszám a nálam lévővel.
Most várhatom, mikor hozzák ki villástargoncával az elmaradt számlákat.
Recent Comments