1.
Marabu blogol. Hurrá.
Nemcsak remek rajzokat rak ki, hanem megjegyzéseket is tesz melléjük. Mint például ez:

Milyen fura: nem is olyan régen még szín nélkül jelentek meg a karikatúráim a lapokban. Azokban az években, amikor kezdtem átállni színesre, rá kellett jönnöm: a szín felpuhítja a poént. A fekete-fehér viccek ütősebbek.

Pontosan. Valamikor én is szineztem mindent, amikor csak lehetett. Aztán pár éve megrendeltem a New Yorker összes karikatúráját bemutató albumot – és azóta maximum szürkét használok a fekete-fehéren kívül. Ebben a világban mutatják legjobb formájukat a rajzok.
(Megjegyzem, nyilván ez alól is van kivétel. A török karikatúraiskolák remekül ki tudják használni a színeket, úgy, hogy nem puhul fel tőlük a rajz. Lásd például Ogüz Gürel vagy Askin Ayranciouglu rajzait.)

2.
Egy írás. Scott Adams magyarázkodik arról, hogyan fordulhatott elő az, hogy szószerint megrajzolta – és eladta – még egyszer ugyanazt a rajzot. De nem is ez a lényeg, hanem a szerző provokatív beszólása:

Creativity is highly correlated to poor memory.

Magyarul: a kreativitás nagymértékben összefügg a gyenge memóriával.
Ezen azért érdemes elgondolkodni. Én meg is tettem, majd jó tíz perc után kiböktem a végeredményt: Hülye vagy, Scottie.

3.
Végül ínyenceknek egy nagy adag grafika. Alex Toth illusztrációi, a szerző kommentjeivel. Kellemes hétvégi nézelődnivaló.