Jön a farkas

Nehéz téma ez.

Rögtön azzal kezdem, hogy ez az írás nem a farkasról szól: az egy ordas, büdös, elfogadhatatlan állat a jelenlegi példázatban.
Az írás a riogatókról szól. Ha itt ólálkodik a farkas, mennyire hasznos, ha erre állandóan figyelmeztetjük az embereket? És legfőképpen: fel lehet-e használni a riogatást saját céljainkra? Akár csak egy picit is?

Magunk között szólva, én riogatáspárti vagyok. Ha itt ólálkodik az akol mellett a farkas, akkor annak folyamatosan tudatában kell lennünk. Azt fogja egyből elragadni, aki figyelmetlen.

De vékony a határ. A farkas ugye rögtön – már az első riasztásnál – azzal fogja kezdeni, hogy ‘birkáim, a riogató csak saját pozíciójának megerősítése miatt riogat!’… és ezt fogja kiabálni minden további riasztásnál is. Ez viszont éppen elég a birkák elbizonytalanításához. Gyanakodva fognak figyelni. Pont ezért nagy a riogató felelőssége: egyszer, csak egyszer kapják rajta, hogy _tényleg csak a pozícióját erősíti_ – máris a farkasnak lesz igaza. És abban a pillanatban vége az akolnak, a birkák a továbbiakban leszarják a figyelmeztetéseket, a farkas pedig szép lassan fel fogja falni mindegyiket.

Ezek után tessék értelmezni ezt az összeállítást. Időpont: az őszödi beszéd kitudódása következtében kitört zavargások második évfordulója. Napra pontosan.

2 thoughts on “Jön a farkas

  1. Joep
    Persze tudom mit akarsz mondani..
    De ez a bejegyzésed egy farkasról szól aki azt mondja a birkáknak hogy nincs itt a farkas(tehát ő maga) csak a riogató riogat..
    Végülis apróság.Csak.
    A riogatás pedig egyesek szerint tanulandó eszköz..
    „ha szavazásra akarjuk bírni az embereket, ellenséget kell keresni, ha nincs, akkor démonizáljunk valakit, mert ma már csak ettől mennek el az emberek voksolni”.(Nyakó Isti,fizetett riogató)
    Baromi nehéz és bonyolult dolog ez..

  2. Nem konkrétan a farkasról, de azért nyilván erősen benne van. Röviden és markánsabban fogalmazva: úgy gondolom, hogy a farkas itt van, de a riogatók annyira devalválták a riogatást, hogy ezzel lett a farkas – akár dafke is – jóval elfogadottabb.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *