De. Fekt.

Van egy jó hírem: hazafelé nem kellett defektet szerelnem.
Odafelé… az egy másik történet.

Reggel 7.40-kor indultam el. Tökéletes időzítés, ekkor 9.10-re érek be, az alagsori konditerem 9.00-kor zár, így nagyjából akkor fejezik be a zuhanyzást a kollégák, amikor megérkezem. 9.30-kor pedig már megbeszélésem van; még egy kávét is össze tudok dobni addig.
De nem csak az időzítés volt tökéletes, hanem maga az idő is. Eleinte kicsit harapós volt a levegő, de pár száz méter és belemelegedtem. A nap is kezdett előbújni, de ereje még szerencsére nem volt. Abszolút ideális kerékpáros időjárás.
Ráadásul maga a bringa is tökéletes volt. Gumik, kívül-belül, minden úgy volt benn, ahogy lennie kellett, minden új volt és persze a legjobb minőség mindenhol.
Ment is a drótszekér, mint a meszes. Akkora széles mosoly ült az arcomon, hogy már kezdtem attól tartani, a munkahelyen úgy kell majd leműteni róla.

Aztán Wekerle-telep, Kós Károly tér. Pont akkor akartam bekanyarodni a körforgalomba, amikor a 99-es busz is odaért – emiatt meglehetősen szűken tudtam fordulni, teljesen az út szélén. Húsz méter… és jött az a kellemetlen érzés, hogy elfogyott alólam a gumi. Defekt.
Betoltam a parkba, fejtetőre állítottam, kerék ki. (Áldassék a neve a gyorszár feltalálójának.) Kiszedtem a belsőt, megkerestem a lyukat: egy pici, tűhegynyi lyuk. Visszamértem a külsőre, megkeresni, hogy mi történt… és a sokktól a seggemre huppantam. A szupervectran, szupertpi vadiúj Continental GP4000 külsőn egy száranként 3 mm hosszú, háromszárú csillag bevágás. Ha meghajtottam a külsőt, át tudtam nézni a lyukon.
Szívem szerint égnek tartott orral csak vonyítottam volna, mint a sakálok – de mivel oktatási intézmény is volt a közelben, így megelégedtem azzal, hogy törökülésben csak szórtam a fejemre az avart.
Ilyen egyszerűen nincs.
12e forintos szuper ellenálló külső. Raktárról nem is lehet kapni, úgy hozattam. Egyáltalán, egy üzlet volt csak, amelyik bevállalta. Ez volt a harmadik útja – és erre kinyílt, mint egy rózsabimbó.
Visszasétáltam és persze megtaláltam az üvegszilánkokat az út szélén.
SMS ment a munkahelyre, megbeszélés almás.

Jobb híján beraktam a tartalék belsőt. (Mondtam már, hogy 6 darab tartalék belsőt vettem, egy hete? Jelenleg kettő, azaz kettő darab van a polcon.) Felpumpáltam, egyelőre úgy néz ki, szerencsém van: a felfújt belső úgy feszíti meg a külsőt, hogy összezár a csillag. De pontosan tisztában vagyok vele, hogy ez itt egy gyenge pont: szinte alig védi valami a belsőt a csillagnál. Az a stratégiám, hogy megvárom a következő két-három defektet (azaz ezt a hetet), és ha azok között lesz akár egy is, mely ezen a ponton történik, akkor veszek egy új külsőt.

Még jó, hogy van mire költenem a pénzem.

ps.
Ha már bringa, nem tudja valaki, hol lehet állítani egy teleszkópos gépen a kormány magasságot? A fiamnak vettünk nemrég egy kerékpárt és atyai tekintélyem forog kockán, ha nem tudom feljebb emelni. Kicsavartam már minden kicsavarhatót, forgatni tudom, a csapágyig le is tudtam bontani, de hiába ráncigáltam, felfelé nem mozdult el.

32 Comments

  1. JoeP, Te egy rendkívüli ember vagy. Tudniilik az első, aki már-már megrengeti a a racionális világképem.

  2. Az én racionális világképem abszolút rendben van. Egyszerűen kikerítettem belőle a ‘kerékpár’ és ‘defekt’ területeket.

  3. JoeP, ezt tényleg nem értem. Én a montimmal keresztülmegyek egy sörösüvegekkel szétvert kocsmán vagy egy frissen letarolt tövisbokor maradványain, akkor sem kapok defektet.
    A szelepem szar és 2 hét alatt leereszt a bringa, de a defektet pár évente szokás csak kapni…

  4. Én se értem, aktív montis koromban kb. évente 1 defekt, pedig mindenen keresztül mentem.
    A kormány magasság állítása pedig a kormányszár cseréjével oldható meg sajna. Feltéve ahead set, ami a villanyakra rácsúszik.
    Amennyiben a tetején van a csavar és belecsúszik a nyakba, akkor mázli, azt erőszakkal lehet emelni, ha meg van szorulva. :)

  5. Két dolog is lehet:
    – Egyrészt ti montiztatok, én meg országútival járok. A család többi tagjának is montija volt, négy év alatt egy defektje sem volt senkinek.
    – Másrészt a mázlifaktor. Tudom, nehezen hihető, de volt olyan időszakom, több is, mint egy év, amikor nem volt egy defektem sem. Nem tudom, mi van most, ez azért már szignifikánsan több, mint véletlen.

  6. Kormányszár csere? Korrekt.
    De mindenképpen köszönöm az infót.

  7. Én is sokat montiztam, defekt szinte csak terepen ért és jellemzően az aljnövényzet függvényében. Az az országúti mit jelent? Valami city jellegű, nem?

  8. na ilyenkor kell a vilaghiru noname ceg termekeit megvenni. ( csak semmi fantazianev, ilyesmi ; szigoruan noname. ) evekig tekerni fogsz vele.

  9. Hali !

    Kitartó vagyok, mint a pechszériád, leírom újra: ha igazi defektvédelmet akarsz, felejtsd el a pihekönnyű verseny-külsőt. Még ha van is benne egy lehelletvékony szupervectran réteg, az nem hasonlítható egy ólomsúlyú trekking gumi vaskos kevlár betétéhez. – Azt azért ellenőrizd, befér-e a vastagabb gumi a villád/féked közé.
    ***
    Az újfajta bringáknál nem állítható a kormány magasság. Általában úgy szerelik a gépeket, hogy van egy halom közgyűrű a villa nyakán a kormányszár alatt. Ha kiderül, hogy túl magas, akkor ki lehet venni a közgyűrűkből, és le lehet fűrészelni a villanyakból. – Sajnos ez csak egy irányban működik. A már említett másik megközelítés a kormányszár-csere. Vigyázz, nagyon sokféle kormány és villanyak átmérő létezik! Érdemes olyan szervízben venni, ahol fölteszik, ki lehet próbálni, és ha mégsem kényelmes, hajlandók pár napon belül cserélni. Van állítható magasságú is.

  10. Az az országúti mit jelent? Valami city jellegű, nem?

    Nem, egyáltalán nem. A skála egyik végén vannak a mountain bike-ok, vastag, masszív vázzal, teleszkópokkal. vastag gumikkal. Nem a sebességre vannak kihegyezve, viszont akár a egy vízmosásban is lezúghatsz vele.
    A skála másik végén vannak az országúti bringák. Pengevékony kerekek, pengevékony gumik, kevlár erősítésű, pehelykönnyű vázak. Minden a sebességnek van alárendelve. Rugózás: szinte nulla. (Mint egy sportautónál.) Száguld mint az állat, de a veseköveket biztosan nem kell külön kirázatni. (Szigorúan ökörszarv kormányosak.)

    Az általad említett city bike valahol a kettő között van. Nem olyan vastag a gumija, mint egy montié, de azért vastagabb, mint egy outié. A váz is a kettő között van, de teljesen szolíd, mondhatni kispolgári: semmi teló, elől-hátul sárvédő, lámpák, csomagtartó.

    Aztán van még egy kategória, Magyarországon sajnos nem létezik, pedig nekem ez lenne az ideális: túrabringa. Kinézetre teljesen országúti, de acélvázon. Nem olyan könnyű, a kerekei is egy kicsit vastagabbak és rengeteg felfogatóhely van rajta csomagoknak. Tipikusan hosszútávú kerékpártúrákhoz.

  11. na ilyenkor kell a vilaghiru noname ceg termekeit megvenni.

    Ez az elv itt speciel nem működik. Az első defektekben gazdag periódusom pont emiatt volt. Aztán átálltam a drágább cuccokra, és gyk. megszűntek a defektek.

  12. ha igazi defektvédelmet akarsz, felejtsd el a pihekönnyű verseny-külsőt.
    Nem tudom, változott-e a helyzet. 2006-ban még így álltunk:
    http://mivanvelem.hu/2006/04/24/csak-nem-en-vagyok-a-defektisten/

    Azt azért ellenőrizd, befér-e a vastagabb gumi a villád/féked közé.
    Meglepődnék. Amikor rakom vissza a kerekeket, igencsak figyelnem kell arra, hogy mindkét irányban meglegyenek a pár milliméteres hézagok.

    van egy halom közgyűrű a villa nyakán a kormányszár alatt.
    Így van. Nézegettem is, de ahogy láttam, pluszban nem lehet betenni.
    Köszi a tanácsot, szerencsére van a közelben üzlet, benézünk majd a fiammal.

  13. bdhrm:

    Fájt?

    Elkerítettem. Nem kivágtam. :-)

  14. JoeP szerintem is jobban jarnal egy montival. Nem vagyok ugyan nagy bringas, de ez mar nekem is sok lenne. Amit itt a blog oldalain elkoltesz kulsore meg belsore, abbol szerintem mar neked is, meg a lanyodnak is lenne egy-egy monititok. Meg egy-egy fagyi is melle. Szerintem fontold meg.

  15. Gyuri,

    Szerintem Józsi is gondolkodott rajta. Nekem pl tökéletes a monti. Reggel-este tolok 10-12 km-t irányonként, nem érdekelne, ha outival 20%-kal gyorsabb lehetnék. Józsi viszont 25km-t teker irányonként. Neki már nem mind1, hogy az 20 vagy 30km/h-s átlagsebességgel teszi-e meg.

    Ha jól értettem.

  16. Így van, jól látod. Plusz van emellett két aspektus is:
    – Szoktam váratlan túrákat tenni. (Már amikor van időm rá.) Egyik kedvencem az ‘átugrani Visegrádra’, de tekertem már le Egerbe is, csak úgy. Ezeket montival… inkább ne is beszéljünk róla.
    – Érzelmi okok. Amióta kidőlt alólam a gyerekkori Fecske, azóta országúti bringám van. A montin úgy érzem magam, mint majom a köszörűkövön.

  17. “Aztán átálltam a drágább cuccokra, és gyk. megszűntek a defektek.”

    akkor ezek a ‘megint defektem volt’ irasok csak ugy legbolkapva helykitoltonek ?
    nekem ugy tunik, mind1 milyen markas gumit veszel, akkoris defekt a vege.
    lehet a kovetkezo gyerek is uton van mar ? :D)

  18. Nem, nem légbőlkapottak. (Értékeltem a szóviccet.:)
    2004-ben vettem ezt a bicajt, de igazából 2005-ben kezdtem el meghajtani. 2006-ig állandóan defektekkel kinlódtam, végül beleöltem egy csomó pénzt és 2006 végére megszűnt a probléma. Most, 2008 tavaszán jött újra elő. (És ha belegondolok, mik szerepelnek a történetben: márkásnak gondolt hamisítványok, hirtelen kényszermegoldások, kókányolt, félrecsúszott védőszalagok és kivédhetetlen defektek… még mindig tartom azt, hogy van értelme megfizetni a minőséget.)

  19. Joep

    Gyerkőc bicó. Ahead vagy régi? Egyiknél stucni csere, másiknál imbusz kiteker a tetején és felhúz. Amúgy ahead-nél ha újonnan vásárolt, akkor két fajta megoldás van. Egyik, levágják a villanyakat, ezért emelni a stucnin nem lehet. Másik, nem ugrik be, de ilyen gyűrűket raknak a stucni fölé. Ha van ilyen gyűrű, akkor stucni le, gyűrű alárak és stucni máris feljebb van. Amúgy tényleg csak a csere van. De minek emelni a magasságon? Valamit nem jól csinál Barna ha nem elég magasan van neki, a magas stucni inkább a trekkingek sajátossága. Bár ha egyenes vagy lefelé dölő stucni van, akkor lehet venni emelkedő tipusút is. MEg rövidet-hosszút. Mondjuk még az is lehet, hogy ha lefelé hajló van neki, akkor fel lehet rakni fordítva és emelkedő lesz, tehát magasít. Tipus függő. Aztán még annyi van, hogy ha egyenes a kormány, akkor vannak hajlítottak is, az is emel 2-3cm.
    Pl. egy régebbi bringaállapotomon itt egy közeli fotó ahead + enyhén emelt stucni + emelt kormányról:
    http://gyik.rulez.org/crux/images/20050618_magellan_004.jpg

    A defekt téma: országúti és nincs szerencse. Ha a monti majom érzés, nézz egy trekkinget. Majdnem monti, nagy kerék és lehet nem is éreznéd magad rosszul. Defekt meg annyi, mint montin.

  20. Ha a monti majom érzés

    Már most elnézést kérek mindenkitől. Eszem ágában sem volt lemajmozni a monti tulajdonosokat. :-)
    Ez csak egy szólás és arra vonatkozik, ha valaki hülyén érzi magát egy pozícióban.

    imbusz kiteker a tetején és felhúz
    Nem, ez biztosan nem működik.

    Valamit nem jól csinál Barna
    Beállította a nyerget a lábához – és utána úgy érezte, nagyon görnyednie kell. Közgyűrű már így is van kettő, meg kellene néznem, hogy odafér-e még egy.

  21. Azaz, közgyűrű. Akkor ahead. Nekem a képen látható verzióban 2,5 gyűrű van. Ha nem tudsz emelni, marad az emelt kormány és vagy stucni. A kormány amúgy sokat tud jelenteni. Nekem pont ez a 3cm és az ív hiányzott az egyenes kormányból, ezért lett cserélve. Érdemes megnézni.

    A görnyedés görnyedés marad. Trekkingen ül az ember úriasan :)

    Tudom én, hogy nem majmoztál. Ha magad úgy érzed a montin, akkor trekking. Kerékméret = outi. Viszont vastagabb és montisabb gumikat lehet rá kapni. Az üléspozi sem montis. Érdemes volna kipróbálnod. Én utálom, de ismerősők között vannak akik imádják és én tanácsoltam nekik monti helyett (aki nem megy erdőbe ne vegyen montit…).

  22. Ferraritól nem érdeklődtek még, most egyik szerelőjük úgyis kiesett ?
    Addig vigyorogtam a defektjeiden, hogy én is kaptam egyet.

  23. Al,

    Ha magad úgy érzed a montin, akkor trekking.
    Nem, a trekking formája még kevésbé jön be.

    Nekem ez az ideálom:
    http://www.pbase.com/canyonlands/image/99908664
    Vagy ilyesmi:
    http://tinyurl.com/6geunl

    700*35c kerék, gyönyörű forma, masszív – és a leírások alapján szuper kényelmes.

  24. AlexP

    Vigyázz, ragályos. :-)

  25. “Nekem ez az ideálom:
    http://www.pbase.com/canyonlands/image/99908664

    ez egy sima mezei Csepel félversenybicaj, annó a szülöi kar ilyet szerelt reggektol estig a gyarban.

  26. Határozottan _nem_. Olyanom volt. Nem akarom a szüleidet megbántani, de azt rendesen utáltam.
    Nézd meg a másik linken az adatokat. (A ‘+’-ra kattintva lenyílik.)

    Vagy még egyszerűbb, idemásolom:

    Description
    Frame Material: 6061 T6 aluminum
    Frame Angles: 71.5 head, 73.0 seat
    Sizes: jumbo, large, medium, small, xlarge
    Colors: Blue
    Fork: Cannondale
    Rear Shock: Not applicable
    Brake Levers: Shimano Tiagra STI Dual Control
    Handlebar: Cinelli
    Stem: Cannondale forged
    Headset: 1 1/8″ threadless Cane Creek S-2
    Front Der: Shimano Tiagra, clamp-on
    Crankset: TruVativ 5D, 28/38/48 teeth
    Rear Der: Shimano Deore XT SGS
    Pedals: Wellgo dual function w/alloy cage
    Tires: 700 x 35c Continental Top Touring

  27. Az outival és trekkingel elérhető sebességhez:

    Nekem van mindkettő. Igaz a trekkingen kicseréltem a kormányszárat, így majdnem ugyanannyira előredőlök rajta, mint az outin. A trekkingen ólomnehéz, kevlár-betétes, de sima futófelületű külső van, az outin 23-as Conti Grand Prix. A trekkingel járok dolgozni a városba – még csak nem is kerülgetem az üvegszilánkokat. Az outival a hétvégén a Pilist járom – ha véletlenül átmegyek üvegen, azonnal leszállok, és átvizsgálom, kitisztítom a külsőt.

    No de a sebességről akartam írni: trekkinggel a sík egyenes szakaszokon szélcsendben egyedül tartósan 31-32 között megyek. Outival azonos körülmények között 32-33 között, szubjektíven kb. azonos erőkifejtés mellett. – (Meglehetős csalódás volt ezt megtapasztalni, miután megvettem a szuper outi bringát.) Ez a szubjektív példa természetesen nem bír jelentős bizonyító erővel (bár a pulzusom is mérem, sőt regisztrálom, szgépen kiértékelhető a sebesség függvényében :), csakhogy szépen összecseng az azóta tanulmányozott szakirodalommal: ebben a sebességtartományban már a légellenállás az abszolút domináns tétel. A meghajtási veszteség rendesen karbantartott lánc esetén minden bringán egyformán csekély. Az egyes gumik gördülési ellenállásai közötti különbség pedig lényeges: bőven elég lehet ahhoz, hogy egy időfutam versenyt ez alapján lehessen megnyerni vagy elveszteni. No de ami egy időfutamon döntő, az egy tárgyalásra beérésnél már bőven kompenzálhatő egy kicsit felületesebb zuhanyzással.

    (Egyébként éppen itt is van cáparuha effektus: a Conti legújabb gumija, a Grand Prix 4000S (egy S-sel több, mint ami Joe-nak van) valami varázslatos új (nano?) technológia következtében kiugróan jobb, mint bármi más a piacon: kisebb is az gördülési ellenállása és emellett még vízes úton sokkal később is csúszik meg, mint bármi más (akár 6-7km/h sebességgel is többet bír kanyarban – ez már nem piskóta!). Forrás: a német Tour magazin 2008/08 száma; németes alaposságú teszt.

    Vagyis trekkingel is lehet ám hajtani, csak úgy kell beállítani, hogy ne urasan ülj.

  28. a masodik linken talalhato bringa elso ranezesre sem hasonlit az elso link bringajahoz. eleg csak a vazra pillantani. masok a szogek, nincs sarhanyo, etc.

  29. mephisoft:

    Igen, ezek a logikus érvek. Én meg csak azt tudom hajtogatni, hogy teljesen máshogy érzem magamat az országúti gépen. Már eleve a kormány: 3 különböző állást tudok felvenni, az egyszerű cirkálástól a bedőlős mindentbeléig. Ehhez képest egy monti vagy trekking kormánya egy darab vas, semmi más. Egy pozícióval. Aztán maga a váltás, ahogy előrenyúlsz és hüvelykujjal pöccintesz vagy mutatóujjal odapiszkálsz – és a gép poroszkálásból vágtázásba vált. Az érzést, hogy tudod, egy vadállat van alattad, mely bármelyik pillanatban képes kitörni és száguld… ezt nem adják meg a szimpla bringák.

  30. hokuszpk:

    Persze, hogy nem. Rengeteg fajta túrabringa van. A lényeg nem is annyira a centire rögzített formán, hanem az összehangolt méreteken és a hiper minőségi alkatrészeken van.

    (Igen, ennyi erővel persze a Csepel félverseny is lehetett volna jó gép – csakhogy nem túl jó volt a váz és vacak volt rajta az összes alkatrész.)

  31. Félreérthető voltam, nem akarlak lebeszélni az outiról. Tudom, hogy más érzés, nem véletlenül használom én is azt, amikor hétvégén a hegyekben élvezkedek. Az egész hózzászólásom csak a gumikról akart szólni. Vagyis hogy attól, hogy nem igazi outis (vékony, pihekönnyű) a külső, sztem max 1km/h-val lennél lassabb. – Persze ha nem megy be a vázadba a szükségszerűen szélesebb külső, az pech. (Az én outi vázamba simán beférne a trekkingen használt Conti TravelContact.)

    Sajna csak németül találtam meg a lapot ahol leírják, hogy garanciát vállalnak defekt ellen:

    http://www.conti-online.com/generator/www/de/de/continental/fahrrad/allgemein/produkt_highlights/safetysystem_garantie_de.html

Leave a Reply to Pix Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading