Nosztalgia, a legjobbkor

Apró, váratlan ajándékok.

A napokban jött le egy Lord koncert. _A Lord koncert._ Istenbizony, legalább tíz Lord koncertfelvételt décéztem le, mire megtaláltam _ezt_.

Nem mintha valami világszenzáció lett volna. De nekem… nagyon sokat jelentett.

Igértem többször is, hogy írok majd arról a korszakomról, amikor otthagytam az egyetemet, diplomásként segédmunkát végeztem, meg még ezerszer durvább dolgokba mentem bele, miközben kerestem az utamat. Lesz is ilyen írás, de ez még nem az.

Viszont volt egy hónap, amikor Fűzfőn, a Nitrokémiánál melóztam – naná, segédmunkásként – a lenti munkásszállón laktam – én voltam a takarítónők szatírja, komolyan mondom, vén agyhalott melósok támadtak meg botokkal a szálláson, hogy ne molesztáljam szexuálisan a takkereket… de ezekről majd később – szóval nem ez volt életem egyik fénypontja. Napközben hordókat gurigáltam a gyárban – mondtam már, hogy hordógurigatásban mekkora király vagyok? 300 kilós hordót simán feltekertem egy háromszintes raklaptorony tetejére – délután pedig PL1 programokat írtam egy spirálfüzetbe, könyvből tanulva a parancsokat. (Kéthetente jutottam be illegálisan a veszprémi egyetemre, ott gépeltem be a progikat, majd figyeltem, miket csinálnak. Így utólag is, köszi, Dezső.) Haver, barát, rokon… sehol sem voltak. Tényleg semmim sem volt, csak célom, hogy egyszer kimászok ebből a szituációból… meg egy Lord kazettám. Egy koncert. Azt hallgattam, naponta ötször. És ez még az igazi Lord volt, nem az, amelyik a lemezeket kiadta. Amikor megvettem az LP-t és meghallgattam… majdnem elsírtam magam. Annyira szar volt. Utoljára akkor éreztem ezt, amikor az Edda1 lemezt meghallottam. Aki nem élt 1979-1980 tájékán Miskolc környékén, nem hallgatott kalózfelvételeket, nem is tudja, milyen volt az Edda az első lemeze előtt.

És most megvan. Őszintén szólva, ez a bejegyzés is roppant nehezen halad, mert többször verem – ritmusra – az asztal szélét, mint a billentyűket. Miközben vadul fütyörészem a dallamokat. De ez a zene nekem az az egész időszak. Benne van, hogy a klórüzemben szartunk a gázálarcra, egyszerűen a klór sárga gáz, látszik a levegőben, tehát ki tudjuk kerülni. Benne van, hogy könyékig dugtuk kezünket a tiszta higanyba, mert félelmetes, mekkorát tud szorítani rajta. Benne van, hogy röhögtünk a tiszta nátronlúgon. Benne van, hogy miután egész műszakban egy szál alsógatyában 5 méter magasan futó csöveket festettünk ingatag, spontán állványokról, műszak végén kiálltunk a trepnire és marmonkannából borítottuk egymás fejére a hígítót, mert annyi festék volt rajtunk, majd amikor éreztük, hogy szétmar a hígító, intettünk a havernak, aki ipari slaggal leverette rólunk, majdnem a bőrt is. Közben a műszak végén öltözőbe sétáló csajok sikongattak nekünk az üzem előtti útról – nekik élmény volt a férfisztriptíz, higítóval lelocsolva.

És extra ajándékként, pont ebben a hónapban volt Lord koncert a szomszéd várban, Balatonkenesén. Naná… átsétáltam. 8-10 kilométer, nem távolság. Jegy? Hol volt nekem akkor pénzem? Összeverődtünk néhányan, már messziről láttuk egymás szemén, hogy rokon lelkek vagyunk, rokon lehetőségekkel… összedugtuk a fejünket, majd látszólag véletlenszerűen megrohamoztuk a kenesei strand kerítését. Az őrök eleinte fel-alá rohangásztak, de senkit nem tudtak elkapni. Bent voltunk. Jó volt. Ugyanazt a koncertet nyomták, melyet annyiszor meghallgattam. De tömeg volt, hangerő volt, Balaton volt… élmény volt.
Aztán hazagyalogoltam… és aki ismeri a terepet, az tudja, hogy ez az az út, ahol a Balaton 1-2 méterre is kimászik az út mellé. Mindez teliholdban, kora hajnali órákban… gyökérélmény.

Ja, hogy ne csak sajnáltassam magam. Volt örömöm is.
Habár tényleg messzire kerültem az akkori életem helyszíneitől, azért a barátaimnak, haverjaimnak és üzletfeleimnek egy idő után feltűnt, hogy nem vagyok. És ez volt az időszak nagy ajándékainak egyike: foglalkoztunk egymással. Azt mondták: vajon mi lehet azzal a krapekkal ott egyedül? És szerveztek egy ‘Vidítsuk fel Pepét!’ akciót. Lejöttek egy csomóan egy fűzfői éjszakai szórakozóhelyre (talán a Sirály?), majd odatelefonáltak a munkásszállás portájára, engem kérve. ‘Gyere haver, mindenki téged vár!’ Persze, hogy rohantam. 2-3 kilométer séta, alig bírtam ki. Jó volt látni azokat a rossz arcokat. Remek este volt.
Eltekintve a rendőrségi razziától. Nem, nem olyan volt, hogy udvariasan elkérték a személyiket. Ember, 1987. Fékcsikorgatva beállt három rendőrautó a kerthelyiség mellé, mindenkit falhoz állítottak, kérték az igazolványokat. Nálam speciel nem volt, annyira váratlanul hívtak le, hogy ki is ment a fejemből, hogy magamhoz vegyem. (Sztori. Barátomat igazoltatták úszás közben a vízirendőrök. Fel akarták jelenteni, mert nem volt nála a személyi igazolványa. A rendőr szerint a Balatonban úszás közben nájlonzacsiban kellett volna magával hordania az igazolványokat.)
A rendőrök elszeparáltak a többiektől. Mint kiderült, mindenkinek volt igazolványa, csak nekem nem. Három zászlós vett közre, egy sötétebb sarokban.
– Hogyan gondolja ezt, fiatalember? –
– Nézzék, a barátaim váratlanul kerestek meg, teljesen kiment a fejemből az igazolvány.
– A barátai azt mondták, hogy maga mérnök.
– Igen.
– A jövő értelmisége?
– Nem, a jelené.
… Hökkent hallgatás.
– Magának kellene utat mutatnia, tud róla? -tért magához az egyik zászlós.
– Amennyi telik tőlem, megteszem. De az én utam nem lehet a többieké. Tudják, amilyen ez az út… sokan nem bírnák.
Ezen úgy elgondolkodtak.
– Máskor legyen magánál az igazolványa – oldotta föl a kognitív disszonanciát végül a legértelmesebb.
Aztán eltűztek.
Mi meg jól berúgtunk.

This entry was posted in Sztori.

13 thoughts on “Nosztalgia, a legjobbkor

  1. PL/1… Az első programnyelvem volt, 1979-ben. A “begépelés” gondolom a kártyalyukasztó gépen történő bekalapálást jelenti. Vagy neked már valami VT-terminál jutott? Úgy nem is az igazi… Túl könnyű.

  2. Szia!

    Jómagam a memóriádnak adózom tisztelettel. Nekem csak elég hézagos emlékeim vannak erről az időszakról. (Lehet, hogy a hosszútávú memóriának nem használ az alkohol?)
    Arra nem emlékszel véletlenül, hogy én mit csináltam ekkortájt?

    Üdv

  3. Lehet, hogy a hosszútávú memóriának nem használ az alkohol?
    Akkor már rég megette volna a fene. Én ugyanis évek óta mediterrán alkoholista vagyok. (Ez az, aki esténként, amikor már mindennel végzett, levezetésként elkortyolgat egy-két pohár bort.)

    Hogy te mit csináltál ekkor? Nézzük. Ez volt az a félév, melyet én kihagytam. Az eredeti évfolyamom negyedikesként végzett, én pedig lebuktam hozzátok. A fűzfői egy hónap konkrétan nyáron volt, azaz a két félév között. (Volt egy kis túlzás abban, hogy senki nem volt körülöttem, két olyan srác is lakott akkor a munkásszállón, akikről kiderült, hogy a te évfolyamodhoz tartoztak: Deutsch és a szegény Gazics Pisti. Gazsó a mai napig nem hiszi el, hogy én Gaziccsal elmentem sörözni. Számítógépekről beszélgettünk.)
    Te abban a félévben renegát módon bent maradtál a koliban. Volt ugye egy headquartet az Endrődi lakótelepen (Sali, Frenki, Rómeó, Mondok, Magdus), aztán később Radácsi kollégát behívták bakának, mi pedig Frenkivel kiköltöztünk az albérletébe, a Cholnokyra.
    Ez volt az az időszak, amikor nagyon gyűlölted Gyulát, utána már nem gyűlölted, később mással gyűlölködtetek. Ha érted, mire célzok.

    Hogy nyáron mit csináltál, azt konkrétan nem tudom. Szerintem még nem voltál Akaliban, mert Fűzfőről akkor csak átugrottam volna.

  4. Remek. Lassan kezdenek összeállni a dolgok. Persze értem, hogy mire célzol. A mai napig szoktam velük találkozni itt-ott. Természetesen jól megvagyunk. Azért a Gazsót meg lehet érteni. Azt, hogy beszélgettetek magam is nehezen hiszem, bár az, hogy két ember ül a kocsmában és háromperces szünetekkel mondanak egymásnak egy-egy mondatot, az is egy fajtája a beszélgetésnek. Az a lassú, ráérős.
    Persze egyátalán nem biztos, hogy így volt. Emlékeim szerint egyébként nem volt rossz gyerek, csak szinte mindenkit elriasztott a kinézete (no és azért volt valami bárgyúság a tekintetében).

  5. Persze egyátalán nem biztos, hogy így volt.

    De nem ám. Elég közvetlen tudok lenni, ha akarok, meg gondolom, az az egy sör is segített. (Csak a rögzítés kedvéért, Pisti javasolta, hogy menjünk le, igyunk egyet.)
    A közepe felé igen szenvedélyes vita alakult ki, ha jól emlékszem, az volt a fő vonal, hogy lehet-e igazán hatékony amőba programot írni. Én azt állítottam, hogy nem, Gazics meg azt, hogy ő már írt is egyet.

    Szerintem kifejezetten jó srác volt, már amikor kidugta a fejét a csigaházból. Nagyon sajnáltam, amikor megtudtam, mi lett vele.

  6. Közben jutottak ám eszembe dolgok. Ősztől ugye évfolyamtársak lettünk. Volt néhány közös munkánk, ha mond az neked valamit, hogy Karsai és a szelemenek. :-) Viszont a múzeumköltöztetés Felsőőrsre az kifejezetten jó meló volt. Apropó, ugye még emlékszel, hogy jössz egy láda sörrel? A zirci arborétumban volt egy fogadásunk, hogy mely Cseh Tamás nóták mely lemezeken vannak.

  7. Ismét meghajlok nagyságod előtt. Egy Karsai nevű valaki rémlik (talán Karsai Gábor)de, hogy neki volt köze a szelemenekhez ez feltehetően sosem jutott volna eszembe. (hogy pontos legyek most sem tudom, hogy mi volt hozzá a köze. Ő szerezte a melót, vagy neki dolgoztunk? Fogalmam sincs.) Ami rémlik (ha jól), hogy pár napig, talán egy hétig tartott, kellemes napsütéses őszi idő volt csípős reggelekkel, egy német sráccal dolgoztunk (tán Thomas), mintha jól kerestünk volna, fiatalok és nagyon erősek voltunk és kellemes volt.

    Ezzel a múzeumköltöztetéssel már rosszabbul állok. Valami faládák, kicsi meló nagy pénz és egy szakállas nem evilágra való történész. Él még ma is, valahol itt lakik a környékünkön, csak megviselte a kor (szélütése lehetett vagy valami hasonló).

    A láda sörre természetesen egyátalán nem emlékszem. De hát ez logikus. Mivel azonban te mondod ezt, úgy biztosan igaz. Kamataival együtt bármikor leróvom. Ez ügyben talán kéne egy időpontot egyeztetni. Ebbe az évbe még hátha bele tudunk préselni valamikor-valahova egy találkát, ha van hozzá kedved.

    Utólag egyáltalán nem látom át, hogy ráadásul miért fogadtam olyan dologban amihez szerintem nem is értettem.

  8. Tibor, kérem szépen, Karsai Tibor. Nekem évfolyamtársam volt (szervezős), de harmadik után lelépett. Akkor már volt egy Marketing kereskedelmi ügynöksége a Dózsavárosban, rögtön a viadukt utáni téren, balra. Ő szerezte a munkát… és jól emlékszel, Thomas is ott volt.

    Pár napos meló volt, talán csak egy hétvége – és borzasztó szar. Ősz volt, de a retkesebb fajtából: fújt a szél, csepergett az eső, baromi hideg volt. Egy szutyok markoló emelgette a fém szelemeneket, nekünk meg csúszni-mászni kellett a nedvesen csúszos tetejükön, meghúzogatni a dögnagy csavarokat. Az első ebédszünetnél be is sztrájkoltunk: mondtuk Karsainak, vagy megemeli a bért, vagy hazamegyünk… mert ez nem embernek való
    meló. Megemelte.

    A lelkes fazon Veress D. Csaba volt, nem is akármilyen hírű történész (http://tinyurl.com/654gad). Mondjuk, szakálla nem volt, legalábbis akkoriban. Szélütés? Bakker. Mondtam már, hogy nem akarok megöregedni?

    A láda sörre természetesen egyátalán nem emlékszem.

    Ó, az ilyenek gyorsan felejtődtek. Valószínűleg Mondok úrnál is be van ragadva néhány. :-)

    Utólag egyáltalán nem látom át, hogy ráadásul miért fogadtam olyan dologban amihez szerintem nem is értettem.

    Szombat késő délután volt és vártuk a hazafuvarozó teherautót az arborétum udvarán. Mindketten hullafáradtak voltunk. Más nem magyarázza. :-)

    Ez ügyben talán kéne egy időpontot egyeztetni. Ebbe az évbe még hátha bele tudunk préselni valamikor-valahova egy találkát, ha van hozzá kedved.

    Hmm, hmm… nagyon forró őszöm lesz, de szeptember közepén már többet fogok tudni mondani. Ami biztos, hogy kedvem, az lenne hozzá.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *