Nettó defekt

Azaz defekt, kerékpározás nélkül.
Ez már azért valami, nem? Van fejlődés, ezerrel.

Az elintéznivalók kicsit átcsaptak a fejemen, emiatt a hét első felében hanyagolnom kellett a bringát. Pedig ideális volt az idő, se szél, se eső. A meleg meg nem számít.
Délután vettem szemügyre a gépet – és bizony a hátsó kerék határozottan puha volt, de az elsőre sem mondtam volna, hogy kemény.
Rossz jel. Különösen úgy, hogy a legutóbbi komplett csere óta (új külső gumi, új belső gumik) még csak egyszer mentem vele – és az se volt igazán jó. Lassabb lett a bringa… és irányíthatatlanabb. Igaz, most először volt benne nem megszokott méretű belső.

A ProBike-ban voltak olyan rendesek, hogy beszerezték a kért külső gumit. Aztán ha már ott voltam, gondoltam, veszek belsőt is.
– Kérnék két darab Continental 18/25c-622/630-as belsőt.
– Sajnos nincs. De van majdnem olyan jó Panaracer.
Az életben nem hallottam még róla.
– Megnézhetem?
A gumiméret 18/32-622/630 volt.
– Ez biztosan jó lesz?
– Persze. Az első szám egy intervallumot jelent, a 18/32 tágabb, mint a 18/25.
Oké. Hazahoztam, felszereltem.
Aztán rögtön az első úton jöttek a fentebb említett hibák. Nem tetszett a bringa viselkedése.

Nyaralás, miegyebek.

Mint írtam, ma délután puhák voltak a gumik. Fogtam, felpumpáltam… majd visszatámasztottam a kerékpárt a radiátor mellé.
Néztük az olimpiát, Nej és Dóra dinnyét ettek, közben beszélgettünk, a macskák lustán heverésztek a hűs padlón… aztán jött egy hangos durranás a bringa felől, majd egy hosszú sivítás. Nej kezében megállt a kés, a macskák feltapadtak a plafonra.
– Csak a kerékpár – legyintettem. Nekem már ismerős volt a hang.

Szétszedtem az első kereket, a belsőn – ragasztás mellett – 3 mm hosszú lyuk. Kész. Ennyit ezekről a gumikról. Előszedtem a rejtett tartalékot (egy hamisított Continental meg egy Semperit), majd elől-hátul lecseréltem a szutykot.
Gyorsan mentem is egy kört: a bringa újra a régi volt.

Ráadásul volt egy pozitív hozadéka is a szerelgetésnek: annyi, de annyi sürgős dolgom lett volna ma délután, komolyan, nem tudtam dönteni, melyikbe is vágjak bele. A bringa döntött helyettem.

Utálok orvoshoz járni

Egész egyszerűen vérlázító, mi folyik a körzeti orvosi rendelőnkben.

Viszont van, amikor muszáj: itt a parlagfű, ürömfű szezon, gyógyszert meg csak receptre adnak. (Szerencsére ma már csak erre kell kérnem. Pár évvel ezelőtt azért még sűrűbb vendég voltam.)

Hozzáteszem, a mostani orvosomnál lustább, nagyobb munkaundorral bíró orvost még nem nagyon láttam. Soha nem kezd pontosan, rendelés vége előtt félórával meg már rizikós próbálkozni, mert ha nincs beteg, akkor hazamegy. Egyébként meg állandóan siránkozik, hogy alul van fizetve.

A nyár különösen veszélyes, eszméletlen hosszú szabikra tudnak menni, ilyenkor összevont rendelés van, dupla várakozási idővel. Nem, a rendelési idő, az nem növekedik.
Mint ahogy ma is. A társorvos egész augusztusban szabadságon van, helyette is a miénk rendel. Rendelne. De kiment beteghez. Nem tudom, más orvos ezt hogyan oldja meg, de a miénk rengeteget van távol. Rendelési időben.

A gyógyszer viszont nagyon kell. várok.
Legfeljebb majd alszom egyet.
Ekkor állított be ifjú anyuka, két sikongató apró gyerekkel.
Később egy idősebb nő. Kutyával. Felhozta.

Eltelik egy óra. Jócskán ráfordultunk a másodikra is, amikor beállít a doktornő. Mosolyog. A nyugdíjasok visszamosolyognak. Mert ők úgyis ráérnek… és soha nem lehet tudni, jobb nem megharagítani a dokinénit.
Nekem viszont elment a fél napom, ha mindent összeszámolok.

A legszebb persze, hogy a gyógyszerre (zyrtec) egy kanyi támogatást nem kapok, hiába van mindenféle papírom arról, hogy erősen allergiás vagyok ezekre a szarokra. Innentől kezdve jogos lehet a kérdés, milyen alapon írja elő nekem bárki, hogy órákig szopjak egy orvosi rendelőben azért, hogy később piaci áron kaphassam meg a gyógyszeremet?