Csak képek

Mert még nem egyértelműek az érzéseim.

Nagyítás

A Velencei-tó, utószezonban

Nagyítás

A vizespóló-verseny első helyezettje éppen útjára indította a női szakaszt
(Ne tudd meg, milyen könnyen borul ez a jószág ki/beszálláskor)

Nagyítás

Irány a végtelen és még tovább

Álomfejtők

Azért kíváncsi vagyok, egy pszichológus mit hozna ki a tegnap esti álmomból. Leírom.

Egy nem túl bonyolult házban laktam egy hatalmas puszta közepén. Kisétáltam az ajtón – és megláttam a távolban egy hatalmas hurrikántölcsért, mely a ház felé tartott. Ijedten beugrottam a ház mögé, nekitámasztottam a hátam a falnak. Lihegtem. Óvatosan kidugtam a fejem a bal oldalon: a hurrikántölcsér is akkor hajolt ki óvatosan ugyanazon az oldalon. Átrohantam a jobb oldalra, kihajoltam: a hurrikántölcsér is pont ugyanakkor dugta ki ott a fejét.
A fűszálak izgatottan remegtek.

Dilemma

Ahogy egyik kedvenc könyvem írja, a dilemma az olyan, mint egy bika: két szarva van. (Ugye ezért di lemma.) Ha valaki elékerül, akkor már csak a között választhat, hogy a bika melyik szarva döfje keresztül.

Nagyjából így vagyok most a mai nappal. Két, meglehetősen fontos dolgot kellene megcsinálnom, mindkettő határidős, mindkettő sürgős. Viszont az is látszik, hogy a mai nap csak az egyikre lesz elegendő.

Itt állok a bika előtt… és lemeredtem. A döntési kényszer leblokkolta az agyamat A napnak már több, mint a fele eltelt, én csak ülök a számítógép előtt, olvasgatok (van mit, a nyaralás miatt kb. 200 Exchange cikk figyel olvasatlanul a feedreaderben), zenét hallgatok… de leginkább a plafont nézegetem.

Nem bírok dönteni.

Erzsike update

Most így utólag végigolvasva az írást, két helyen is úgy érzem, módosítanom kell.

  • Először is, úgy néz ki, mintha itt csak kilókról és a velük való küzdelemről lenne szó. A francokat.
    Ahogy öregszem, egyre jobban érzem, mennyire fontos az embernek a rendszeres mozgás. És nemcsak a testnek, de legalább annyira a léleknek is. Egyik nap monoton a másik után, íróasztal bent, íróasztal itthon, a stressz csak halmozódik, anélkül, hogy kisülési pontot találna. Ilyenkor van szükség arra, hogy kiszakadjunk ebből a környezetből, mozogjunk. Az egy óra tornaterem ehhez kevés.
  • Másfelől olyan olvasata is lehet az írásnak, hogy csak Nej miatt van kajak, miatta van kajak fejlesztés. A francokat. Miatta vágtunk bele – még ha nem is tudott róla – de mára már én is megszerettem, sőt a kölykök is. Amikor olyan hajóra cseréltünk, mellyel hosszabb túrákat lehet megtenni, akkor már magamra is gondoltam – pontosabban magunkra.

Erzsike, szeretem magát

1988.07-08; Kisar
Jött a hír a haveroktól, hogy Kisarban buli lesz. Aki számít, megy.
Mit is kell tudni e faluról? A felső Tisza partján fekszik, híd köti össze Tivadarral. Olyan 8-10 kilométernyi távolságra északra a Tisza már ukrán szakaszon folyik. Szóval világvége.
De itt lakott Mariann, aki egy üde színfoltja volt mind Gabriella és József évfolyamának, mind a haveri körüknek. És Mariann mondta, hogy ebben az eldugott sarokban minden adott, hogy eltöltsenek egymással egy kellemes hetet.
Nyár volt, mindenki úgy ment, ahogy tudott. József feladta az ősi családi sátrat Mariann címére, majd egy válltáskával nekiállt stoppolni. Egerből. 12 stop kellett a megérkezéshez, de ahogy kiszállt az egyik kocsiból, már meg is állt a másik. Nagyon gyorsan ott volt, busszal/vonattal még csak nem is álmodhatott volna ilyen sebességről.
A tivadari kocsma mellett verték fel a főhadiszállásukat.
Sokan voltak. Sajnos, nem csak ők. Akkor indult ugyanis, pont ettől a kocsmától a Tisza-túra. A kocsmáros igyekezett is kitenni magáért: benyomta a magnóba az egy szem műsoros kazettáját. Ezen egy lelki sérült énekes valami borzasztó dalokat énekelt. Komolyan, fájt. Első hallásra is. Ehhez képest naponta meghallgatták tíz-tizenkét alkalommal. (Maga a cím is az egyik dal refrénje.)
Na, mindegy. Egy nap után a Tisza-túra résztvevőit elvitte a víz. Ők maradtak. Meg a zene is. Egy egész héten keresztül. Haverok, buli, fanta.
Külön élmény volt a klotyi. Egy sima pottyantós falusi budit képzelj el. De a tartalom, ember! Az ott lévő 10-15 ember háromnegyede vegyészmérnök volt. Hidd el, ők már láttak igazán kemény dolgokat. Mit láttak? Szagoltak. József anno kis híján eszméletét vesztette egy sajóbábonyi merkaptán lefújás következtében. Kis hiján elájult, pusztán egy szag miatt. Őket már egy büdös budival nem igazán lehetett meghatni.
Ennek viszont sikerült.
Próbálj elképzelni egy savasan maró, csípős, torkot kaparó levegőt. Pár levegővétel, és már fel is marta a garatot az orrodban. És ekkor indult támadásra a fortyogó merkaptánok, kénvegyületek soha nem látott pusztító koktélja.
Az utolsó három napban már senki sem mert elmenni budira. A pisit elintézték a csalitban. De a feszültség csak gyűlt, csak gyűlt. Végül utolsó este ‘egy életünk, egy halálunk’ – éjszaka beugrottak egy közeli úttörőtáborba, és ‘Előre, Pajtások!’ felkiáltással térdre kényszerítették a szennyvízelvezető rendszert. Tudom, cserbenhagyásos gázolás volt, de nem volt más választásuk.
Viszont maga a buli tényleg nem volt rossz. A pesti különítmény hozott egy kajakot is. Semmi extra, egy kis piros egybeülős, kétszemélyes kajakról volt szó, de lehetett vele kóvályogni a Tiszán. És ez jelen esetben nem egy ‘kaparásszuk a vizfelszínt’ jellegű evezgetés volt: a Tisza itt 20-30 méter széles volt, olyan sodrással, amilyent korábban még nem láttak. (Miklós és József egy nap kihívták a sodrást. Mindketten jó úszónak tartották magunkat. Bementek a vízbe, Gabriella -a későbbi Nej – megállt mellettük, majd intett és ők belevetették magunkat a habokba. Percekig úsztak felfelé, ahogy csak a csövön kifért. Nagyjából egyszerre fogyott el a szufla. Megálltak, letörölték a vízcseppeket az arcukról, kinyitották a szemüket – és egy vigyorgó Gabriellát láttak magunk mellett. Az egész elmebeteg nagy hajtásban egy centit sem haladtak előre. Nagyjából tartották magukat a sodrással szemben – de előre haladni már nem tudtak.) (Egyéként itt láttak egész közelről ezerrel száguldó vízihullát.)
No, Gabriella ekkor zúgott bele a kajakozásba. József elment vele egyszer-kétszer – ekkor már azért többé-kevésbé össze voltak kötve – de aztán megunta. Gabriella, ő aztán nem.
– Kedves, gyere, evezzünk egyet! – csicsergett.
– Persze Drágám, ez minden vágyam – válaszolta József a kocsmaasztal mellől, ahol a haverokkal söröztek. És elment.
Gabriella, ha lett volna lehetőség rá, még éjszaka is a kajakban aludt volna.

1990.10.06
Gabriella és József összaházasodnak.

1991.11.03
Megszületik Dóra. Nej meglehetősen sokat szedett fel magára – és korábban sem volt egy balettáncos alkat. De a szülés után hamar le is dobta a felesleget.

Nagyítás

1993.05.26
Megszületik Barna. Nej ugyanúgy sokat kapott fel magára – de ekkor már nem dobta le. Magasabb szinten állt be az egyensúlya.

2000.06
József leszokik a cigarettáról.
Borzasztóan megviselte. Nem csak az zavarta, hogy a jól struktúrált élete (50 perc meló, 10 perc cigiszünet) képlékeny masszává állt össze, de elveszett az apró jutalmazások rendszere, és elveszett egy közösségi élmény is. A nikotinról nem is beszélve. (Így utólag belegondolva, az utóbbira lehet azt mondani, hogy humbug. Simán kezelhető, agyból. A szociális vonzatok… azok már sokkal nehezebben.)
József nem volt hülye gyerek, bár a leszokás gondolata spontán jött, de a folyamatot már megtervezte. 50 perc munka után felállt az íróasztala mellől, kisétált a közeli zöldségeshez és vásárolt egy almát. Vagy körtét. Vagy őszibarackot. Vagy egy tál málnát. Majd visszasétált a munkahelyére és elszívta a gyümölcsöket.
Emellett persze megrángatott más szálakat is. Elővakarta a pincéből a 11 éves félverseny bringáját, lecsiszolta róla a rozsdát, majd belevetette magát a pesti forgatagba. Mozgott. Érezte, hogy mind a gondolatainak elterelésére, mind a csokikák ellensúlyozására mozognia kell.
Meg is úszta az egész leszokós bulit 3-4 kiló súlyfölösleggel. Mely tulajdonképpen nem több, mint egy kiadós klottyantás.

2005.12
Nej, mindenki számára váratlanul, karácsony táján bejelenti, hogy már egy hónapja nem gyújtott rá. És tartja is keményen.
József visszaemlékszik saját kinlódásaira és elgondolkodik. Nej tartja a második gyerek után kialakult formáját. Munkahelyéből kifolyólag a zöldséges buli nála nem működik. Nemhogy zöldséges nincs, de település sem. Büfé, viszont igen. Csupa egészségtelen, hízlaló dolgokkal.
Marad a játék a mozgással.
Mi legyen az? Intenzívnek kell lennie. De Nej nem szeret túlzottan bringázni. Futás? Aerobik? Első körben Nej lelkes. Persze. De József már látott karón varjút. Ezek mind olyan mozgások, melyeket emberek azért végeznek, hogy fogyjanak. És nem azért, mert ezek kellemes elfoglaltságok. Márpedig hosszútávon csak azok a sporttevékenységek működnek, melyeket az ember szívesen űz.
De mi lehet ez Nejnél?
És itt ugrik be Józsefnél az a bizonyos, 17 évvel korábbi tivadari kaland. Kajak! Kajakot kell tenni Nej feneke alá, és haza sem jön. Csak teker fel-alá a Dunán.

2006.07
Nej ugyan nem érti a hirtelen fellángolást, de rábólint: oké vegyünk kajakot. József bepötyögi a Google-be, hogy kajak bolt. Rátalál a kajakshopra. Átnézi a választékot. Kiszúrja a Rotomode Ocean Duo kajakot: árban is jó, meg egyáltalán, nem borulékony, tengerre is alkalmas, kifejezetten kezdőknek javasolt kajak. Megveszik.

Éveken keresztül boldogan használják.
Csakhogy az utóbbi időkben egyre kevésbé.
József megint elgondolkodik.

A kajak nincs kihasználva. Ez tény. 2007-ben egyszer sem lett kikérve a csónakházból helyi evezésre. Egyszer levitték Horvátországba – és ennyi. Többször nem is voltak a sporttelepen.
Miért? Hiszen 2006-ban többször is lementek, szívesen tekertek fel-alá a soroksári Duna-ágon. József még közvetlenül műtétje előtt, sőt, nem sokkal a műtét után is evezgetett, Nej és Dóra is gyűrték egymást. Mi történhetett?
Megunták.
Az Ocean Duo lassú, ebből kifolyólag rövid távú kajak. Hamar meg lehet unni, hogy leeveznek az M0 hídig, vagy feleveznek a Kvassay zsilipig. Másra viszont nem képes. Ezzel a lassú jószággal kimerészkedni a nagy Dunára… még az erősebb páros (József/Barna) sem merte meglépni.

József továbbra is gondolkodott.

2008.08.28
Hosszas előkészítés után József becserélte a régi kajakot egy erősebb, egy igazi kettes kajakra. Most hagyjuk, hány emberrel kellett összevesznie, mennyit kell szervezkednie, hány emberrel kellett dacolnia és végül hogyan kellett beletörődnie, hogy minden erőfeszítése kútba esik, majd megtapasztalnia, hogy váratlanul minden egyenesbe kunkorodott. Meglett a kajak.
Ezzel már bele lehet vágni nagyobb utakba is. A rakodótérbe bele lehet pakolni egy komplett táborozó felszerelést. Kinyílik a horizont. Sőt, a holtágból simán ki is lehet menni a nagy Dunára. Még sőtebb, Horvátországban is jóval nagyobb túrákra lehet vállalkozni. Az, hogy kinyílik a világ, nem pusztán csak egy szlogen.
Ha a csajok is ráharapnak, akkor talán belefészkelődik életükbe ismét a sport. Meg a kaland.

Nagyítás

Nagyítás

Figyelmeztetés

Ma beszéltem Janival. Azt mondta, elolvasta a bejegyzéseimet, majd aznap az autójával lett defektje, másnap a kerékpárjával. Pedig arra fel sem ült (No Sport), csak felpumpálta a kereket.

Tesó nemrég kommentelte, hogy elolvasta az írásaimat, jót röhögött – majd defektet kapott. Montival – talán citybike-kal – jár évek óta, a defektet eddig hírből sem ismerte.

Kérem, én szólok: tessék vigyázni. A blog olvasása, különösen a röhögve olvasása, kontraproduktív lehet.

Pozitív, negatív

Este tíz után értem haza, bringával. Akár dühös is lehetnék, hiszen frusztráló az, ha minden egy nap jön össze.

De sokkal előremutatóbb észrevenni és gombostűhegyre tűzni a kellemes villanásokat.

  • Például nem volt defektem.
  • Nem is rossz késő este bringázni a városban. Forgalom alig. Igaz, valamivel több az idióta, aki este érzi úgy, hogy végre szabadon lehet száguldozni -de még így is kellemes.
  • De a legjobb, hogy összefuthatsz az udvaron az éjszakai beszerzőútját rovó sünivel. Nem, ekkor már nem kerékpáron ülve.

De. Fekt.

Van egy jó hírem: hazafelé nem kellett defektet szerelnem.
Odafelé… az egy másik történet.

Reggel 7.40-kor indultam el. Tökéletes időzítés, ekkor 9.10-re érek be, az alagsori konditerem 9.00-kor zár, így nagyjából akkor fejezik be a zuhanyzást a kollégák, amikor megérkezem. 9.30-kor pedig már megbeszélésem van; még egy kávét is össze tudok dobni addig.
De nem csak az időzítés volt tökéletes, hanem maga az idő is. Eleinte kicsit harapós volt a levegő, de pár száz méter és belemelegedtem. A nap is kezdett előbújni, de ereje még szerencsére nem volt. Abszolút ideális kerékpáros időjárás.
Ráadásul maga a bringa is tökéletes volt. Gumik, kívül-belül, minden úgy volt benn, ahogy lennie kellett, minden új volt és persze a legjobb minőség mindenhol.
Ment is a drótszekér, mint a meszes. Akkora széles mosoly ült az arcomon, hogy már kezdtem attól tartani, a munkahelyen úgy kell majd leműteni róla.

Aztán Wekerle-telep, Kós Károly tér. Pont akkor akartam bekanyarodni a körforgalomba, amikor a 99-es busz is odaért – emiatt meglehetősen szűken tudtam fordulni, teljesen az út szélén. Húsz méter… és jött az a kellemetlen érzés, hogy elfogyott alólam a gumi. Defekt.
Betoltam a parkba, fejtetőre állítottam, kerék ki. (Áldassék a neve a gyorszár feltalálójának.) Kiszedtem a belsőt, megkerestem a lyukat: egy pici, tűhegynyi lyuk. Visszamértem a külsőre, megkeresni, hogy mi történt… és a sokktól a seggemre huppantam. A szupervectran, szupertpi vadiúj Continental GP4000 külsőn egy száranként 3 mm hosszú, háromszárú csillag bevágás. Ha meghajtottam a külsőt, át tudtam nézni a lyukon.
Szívem szerint égnek tartott orral csak vonyítottam volna, mint a sakálok – de mivel oktatási intézmény is volt a közelben, így megelégedtem azzal, hogy törökülésben csak szórtam a fejemre az avart.
Ilyen egyszerűen nincs.
12e forintos szuper ellenálló külső. Raktárról nem is lehet kapni, úgy hozattam. Egyáltalán, egy üzlet volt csak, amelyik bevállalta. Ez volt a harmadik útja – és erre kinyílt, mint egy rózsabimbó.
Visszasétáltam és persze megtaláltam az üvegszilánkokat az út szélén.
SMS ment a munkahelyre, megbeszélés almás.

Jobb híján beraktam a tartalék belsőt. (Mondtam már, hogy 6 darab tartalék belsőt vettem, egy hete? Jelenleg kettő, azaz kettő darab van a polcon.) Felpumpáltam, egyelőre úgy néz ki, szerencsém van: a felfújt belső úgy feszíti meg a külsőt, hogy összezár a csillag. De pontosan tisztában vagyok vele, hogy ez itt egy gyenge pont: szinte alig védi valami a belsőt a csillagnál. Az a stratégiám, hogy megvárom a következő két-három defektet (azaz ezt a hetet), és ha azok között lesz akár egy is, mely ezen a ponton történik, akkor veszek egy új külsőt.

Még jó, hogy van mire költenem a pénzem.

ps.
Ha már bringa, nem tudja valaki, hol lehet állítani egy teleszkópos gépen a kormány magasságot? A fiamnak vettünk nemrég egy kerékpárt és atyai tekintélyem forog kockán, ha nem tudom feljebb emelni. Kicsavartam már minden kicsavarhatót, forgatni tudom, a csapágyig le is tudtam bontani, de hiába ráncigáltam, felfelé nem mozdult el.

Muslinca

Határozottan szimpatikus állatka. Az este asztalon felejtett borospohárban reggelre biztosan ott tanyázik négy-öt példány. Imádják, na.
De nem olyan válogatósak. Most például a pálinkáspoharam alján tántorgott néhány.

Ha nagyobbak lennének, baromi jókat tudnánk dumálni.

Olvasgatok

Összegzésképpen csak azt mondhatjuk: a politikai folyamatok és események vagy “maguktól” – a meghatározó társadalmi erők önmozgásának felgyorsulásától, illetve a társadalmi képzelőerő és tetterő felgyorsulásától – gyorsulnak fel, vagy pedig sehogy. Az események és folyamatok minden önkényes, következésképpen erőszakos felgyorsítása, a politikai célok eléréséhez vezető utak minden törvénytelen megrövidítése csak a társadalmi káosz folyamatait gyorsíthatja fel.

cikk

Járda update

Szintén egy elmaradást pótolok. Habár már a hét elején elkészült a járda, bocsánat, a Járda, de még csak most tudok róla fényképet berakni: ugyanis, mint minden nagyobb átalakítás, ez is megviselte a környezetét. Viszont csak a mostani hétvégén jutott időm arra, hogy eltakarítsam a romokat, rendezzem a terepet.

Sok a duma. Jöjjenek a képek.

Nagyítás

Nagyítás

Nagyítás

Nagyítás

Duda

Józsi! Képet akar a nép a kürtről! Meg beszámolót arról, hogy mennyire jött be neked. Mert az enyém kényelmetlen, ritkán használom.

Akkor ne várassuk a népet. Imhol a vezérlőpult, a függőleges oszlopon látható az audió szekció.

Nagyítás

Teljesen jól működik. Három fokozata van, először csak csengetek, ha kevés, akkor dudálok, ha az is kevés, akkor mindkettő. Ja, és még egy előny: a felszerelésből következően, ha mindkét kezem foglalt, még mindig marad végtagom megnyomni a dudát.

Vizilabda

Azt remélem tudjátok, hogy ez a győzelem nekem is köszönhető.

Kint szöszmötöltem az udvaron, amikor eszembe jutott, hogy már megy a meccs. Bementem, bekapcsoltam a tévét, elégedetten nyugtáztam, hogy vezetnek a magyarok. De váratlanul feljöttek az amik. Ekkor visszamentem az udvarra, elcipeltem a betontömböket. Visszamentem a lakásba, kettővel mentek a magyarok. Egészen addig, amíg le nem ültem. Kiegyenlítettek az amerikaiak.
Tudomásul vettem a trendet, végleg kimentem az udvarra. Az utolsó két percre jöttem csak be, akkor ugyanis a riporter már 3 orgazmus/perc sebességgel közvetített, egyszerűen nem tudtam úgy elvonulni az udvaron, hogy ne halljam. De ekkor már mindegy volt.

Az aranyérmet küldjék nyugodtan a munkahelyi címemre. Ott legalább kihozza a postás.

FAQ

Könyvelmaradás. Létezik egy iromány: 100 kérdés, 100 rövid felelet a Yosemite parkról. Egy helyi ranger ezt kevésnek érezte, és a szórólap alapján írt egy könyvet. A kérdések ugyanazok, de a válaszok jóval bővebbek, ráadásul a könyvet Phil Frank karikaturista illusztrálta.

Az egyiknél harsányan felnevettem.

A kérdés:
Mit kell tennem, ha csak egy nap áll rendelkezésemre, hogy megtekintsem a völgyet?

A válasz:
Menjen ki a rétre, üljön le és zokogjon.

ps:
Utána természetesen részletes tanácsokat is ad, ez csak a kedvcsináló poén.

Olimpia

Lassan vége, így mérleget lehet vonni.

  • A sportolóknak nem ment. Ez tény. A magam részéről két dolgot tartok valószínűnek: egyrészt az olimpia világszinten is egyre nagyobb jelentőségű, azaz egyre több ország gondolja egyre komolyabban. Másrészt – szvsz – lemaradtunk a kokszolási versenyben, melyet annyira nem is bánok.
  • Ennél sokkal tragikusabb, amit a média hozott ki a versenyből. A döbbenet és a hányinger váltakozott bennem végig.
    Nézzük az online sajtót, mondjuk az Indexet. Pontatlan cikkek, uszító célzatú, az igazságtól kilométer messze álló ‘blikkfangos’ címek, annak jegyében, hogy jó a felbőszült olvasó is, ők is növelik a látogatottságot, sőt. Nézegettem a HVG és a Népszabadság címeket is (azért csak azokat, mert ezeknek a lapoknak idétlen a feed-jük… csak a cím jön le, meg egy-két mondat) – hasonló volt a technika, csak éppen valamivel visszafogottabb.
    De mindez nem volt elég az Index részéről. Bevetették a látogatottság után gátlástalanul kajtató bloggereiket is. Olyan blogbejegyzések voltak kivezetve a nyitólapra, hogy én, mint szolgáltató, inkább letagadtam volna, hogy nálam ilyen tartalmak vannak.
    De még erre is rá lehetett pakolni egy lapáttal. Van a polidili fórum, ahová évek óta már csak habzó szájú elmebetegek és erkölcsi érzéktől mentes bértollnok csapatok írnak. Amíg ott fröcsögnek egymásra, addig nem is lenne baj… de úgy tűnik, az olimpia idején ledőlt a kerítés és ez a feneketlen sötét társaság rászabadult a blogok, cikkek kommentjeire is. A szánalmas, gusztustalan jelzők messze nem fejezik ki pontosan a véleményemet. Csak reménykedni tudok, hogy az olimpia után majd jönnek az ápolók és visszaterelik őket a ketrecbe.
  • Végül nézzük, mit mutatott a tévé. Erről nyilván nincs annyira teljes képem, nem keltem fel hajnalban sportműsort nézni, de az esti visszajátszások, illetve a hétvégi egész napos háttértévézések alapján azt kell mondjam, tragikus. Ennyi borzalmasan rosszindulatú, gonosz és agyhalott közvetítést már rég hallottam. Tudom, persze a nézettség, a katarzis elérése mindenáron… Szerintem viszont a riporternek annyi a dolga, hogy felkészüljön a közvetítendő eseményekből, ismerje a játékosokat, a körülményeket, a korábbi statisztikákat – és ebből a magasabb perspektívából szinkrontolmácsolja nekünk, egyszerű halandóknak, hogy pontosan mit is látunk. De nem dolga, hogy drámát csináljon ott, ahol nincs, vagy legalábbis nem akkora… hogy feleslegesen korbácsolja az indulatokat, hogy felgerjessze a frusztrációnkat, majd ráirányítsa arra, akire éppen gondolja.

Szóval, leszerepeltünk. És itt nem a sportolókra gondolok.

Evolúció

Úgy elgondolkodtam: miért nem létezik olyan bogár, amelyiknek van egy hegyes kitinkinövése a hátán?

Jelenleg egy bogár számára kész katasztrófa, ha valamiért a hátára fordul. Hosszú percekig, sőt, hosszú tíz percekig védtelen lesz, amíg azzal küzd, hogy visszaforduljon. Az nyilvánvaló, hogy ez a formából adódó konstrukciós hiba, melyet egy kis tüskével korrigálni lehetne.

De mégsincs ilyen bogár. Pedig szvsz komoly evolúciós előnnyel rendelkezne.

ps:
Az megvan mindenkinek, amikor egy Pratchett regényben egy varázsló felveti az Evolúció Istenének, hogy lehet, hogy létezik még egy Evolúció Istene és csak a jobbik fog fennmaradni? Az a hirtelen döbbenet,az az ijedt felháborodás…

Macskatrükkök

Ha arra ébredsz hajnalban, hogy a macska hozzádsímul, ne érzékenyülj el: nem puszta szeretetből teszi. Erre legkésőbb akkor magadtól is rájössz, amikor a puha, bársonyos dörgölőzés után hirtelen olyan intenzitással kezd bökdösni, hogy kezeddel, lábaddal is terpesztened kell, ha nem akarsz legurulni az ágyról.
Aztán nem: ha a macska rögtön ezután felmászik a szekrény tetejére, majd onnan ugrik be az ágyba, közvetlenül melléd, levegőbe repítve téged és a takaródat egyaránt, majd mindezt háromszor-négyszer megismétli – nos nem, ilyenkor nem a mozgáskoordinációját gyakorolja.

Vedd már észre, hogy éhes.

Miklós vagyok. Szeretlek.

Piszok meleg volt ma – ráadásul péntek lévén, a nappali hőségben indultam haza. Nem is bírtam ki végig szomjan, a Népligetnél elkanyarodtam balra egy szabadtéri kúthoz. Ledobtam a szemüveget, a kesztyűt, behajoltam a csordogáló vízhez. Ittam.
Tétova léptek vonták magukra a figyelmemet. Kiegyenesedtem.
– Miklós vagyok. Szeretlek – mondta egy zavaros tekintetű fiatalember, közvetlenül mellettem.
– Hággyábékén, haggyábékén! – hessegettem el. Még csak durván felénél tartottam a szükséges víz betermelésének.
De a fazon nem ment arrébb. Jámbor képpel ott állt mellettem. Én meg nem mertem lehajolni a kúthoz, mert fogalmam sem volt, milyen aspektusban értette ezt a ‘szeretlek’ dolgot.
– Én tényleg szeretlek – nyugtatott meg.
– Akkor húzzál arrébb! – javasoltam neki.
– Ha te azt szeretnéd, hogy menjek arrébb, akkor arrébb megyek – bólintott. Egy centit sem mozdult.
Sóhaj. Lemondtam a vízről. Elkezdtem felrángatni a kesztyűmet. Nyilván ilyenkor gubancolódik össze az összes lyuk azon a szaron. Na meg vizes kézre felhúzni egy sztreccs anyagot… idegesen rángattam a rongydarabot. Miklós érdeklődéssel nézte. Egészen közelről. Ekkor már nem sok hiányzott hozzá, hogy elröhögjem magam – de megbántani sem akartam. Ilyen értelemben indián vagyok, tisztelem az őrülteket.
Szerencsére egy idő után jobb alanyt talált. Egy szerelmespár próbált éppen egymásbafolyni egy közeli padon. Miklós odament hozzájuk.
– Miklós vagyok és szeretlek benneteket.
A választ nem hallottam, de a pár riadt tekintettel összekapta magát és elrohantak.

Miklós körbenézett… és határozott léptekkel elindult egy közelben hintázó, zenét hallgató kamasz felé.

Mindennapi adagunk

Egy kicsit késtem a munkahelyemről. Ugyanis kereket szereltem.

A Ciprus utcánál kereszteztem a körutat, amikor elkezdett a bringa eleje kacsázni, mintha olajra mentem volna. Ez rossz jel. Akkor szokott ilyeneket csinálni, ha puha lesz a gumi, de még nem ereszt le a ráfig. Megnéztem, tényleg.
Egy újabb tanulság. Tegnap az egyik Conti gyanús volt egy kicsit: kihúzott szeleptűnél a preszta szelep enyhén, de hallhatóan eresztett. Gondoltam, semmi gond, úgyis szorosan be lesz csavarozva, ott meg nem számít. Számított. 14 kilométer kellett hozzá, hogy érezhetően puhuljon a gumi. A sunyi gyilkos.

Óvatosan eltekertem az első benzinkútig, Gyors belsőcsere, rossz Conti a kukába – és már ott se voltam.