HR csapda

A Kaizen blogról jutottam el ehhez az íráshoz. Régi emlékeket pendített meg bennem.

Nem lehet kikerülni a HR szakmának szóló üzenetet: bevállalósabbnak kell lenni, és nem szabad mindig beállni a sorba, mert lehet hogy rossz irányba tart – véli a szakmabeli, aki úgy véli, a legnagyobb veszélyt az álláshirdetés felesleges kritériumai jelentik, ilyen a nyelvtudás és a felsőfokú végzettség. Gyakran még olyan munkakörnél is kritériumként szerepel az angol nyelv társalgási szintű űzése, ahol maximum a külföldi cég vezetőjének kell odarebegni naponta egy “Hello”-t. Az sem ritka, hogy egy recepciós munkára több diplomás embert vesznek fel, aztán bottal üthetik a nyomát, mivel valószínűleg nem azért tanult több évig, hogy egy recepción üljön. – Így kiváló szakemberek eshetnek el az állástól.

Hogy ez mennyire így van. 2002-ben azért nem tudtam 10 hónapig elhelyezkedni, mert soha nem jutottam túl a HR-esen. Aki viszont – szakmai (IT) hozzáértés hiányában – pusztán csak azt nézte, hogy szerepel-e a CV-ben az MCP rövidítés, illetve tudok-e vele kötetlenül 5 percig angolul csevegni. Aztán az esetek 90%-ában ennyi is volt. MCP vizsgám nem volt, mert a korábbi munkahelyem rossz szemmel nézte a vizsgázási szándékomat. (Amikor bejelentettem, rögtön behívtak a HR-re, hogy számoljak be jövendőbeli terveimről és indokoljam meg, mi haszna lesz a cégnek abból, ha levizsgázok. Nyilván ez után nem erőltettem a dolgot.) Az angol meg… általános iskolától egyetemig oroszul és németül tanultam, az angolhoz semmi közöm nem volt. Persze 2002-ben már 13 éve dolgoztam a szakmában, ennyi év nem repül el nyomtalanul: olvasási szinten teljesen jól elboldogultam a szakmai angol irományokkal, ha nagyon összeszedtem magam, írni is tudtam… de percekig kötetlenül csevegni, azt nem. Soha nem is volt rá addig szükségem. És a megpályázott állások 80%-ánál nem is volt rá esély, hogy szóban kelljen angolul társalognom. De a HR-esnek leadott igényben benne volt a fluent english, tehát ő az alapján szelektált. Egy-két kivételes esettől eltekintve a szakmai kompetenciámhoz, egyáltalán, szakmai kérdezőhöz el se jutottam – pedig az lett volna az erősségem.

Mindenesetre ez elég sokat dobott azon, hogy 2003-tól ráfeküdtem mind az angolra, mind a vizsgázásokra. Mert úgy látszik, még mindig ezek a kötelező körök, a tényleges alkalmasság _előtt_.

12 thoughts on “HR csapda

  1. Nekem a kedves volt főnöknőm – aki maga is elvégzett valami HR-es másoddiplomás képzést – mondta, hogy a személyzetis szakma 95%-a egy utolsó, buta, neveletlen és tahó banda. Ez elsősorban azon látszik meg, hogy pl. egy elutasítás esetén mekkora mértékben értesítik a jelöltet, hogy sajnos nem jött össze.

    Persze ezt az adatot nem az ujjából szopta, az említett HR-es továbbképzésen mondták neki a tanárai.

  2. Jómagam a HR-szervezethez tartoztam az előző munkahelyemen az ottani karrierem utolsó 2 hónapjában, akkor ráláttam 1-2 dologra.

    Ált. azért nem jeleznek vissza a HR-esek a sikertelen pályázóknak, mert jó eséllyel 2-3 hét múlva megint hirtelen fog kelleni olyan ember, aztán már hívják is be újra a korábban elutasítani szándékozott jelöltet.

    “személyzetis szakma 95%-a egy utolsó, buta, neveletlen és tahó banda” — ezzel könnyű egyet érteni, bár nem hiszem, hogy én valóban fel tudnám sorakoztatni az ismerettségi körömből a fennmaradó 5%-ot :)

  3. Az egyik telefonos cégnél az egyik HR leány kapott egy elég kemény hangú fenyegető emailt a HR interjú után. A tartalma alapján szerintem kibaszott nagyképű és nyegle lehetett, az esze “megvolt” hozzá.

  4. Nem, kapott egy fenyegető levelet, és engem mint szakit kértek meg, hogy nézzek utána, ki lehetett a küldő. Valamilyen hotmailes accountról küldték neki.
    Valaki agyát nagyon felbaszta a drágám.

  5. Varanusz:
    “Ált. azért nem jeleznek vissza a HR-esek a sikertelen pályázóknak, mert jó eséllyel 2-3 hét múlva megint hirtelen fog kelleni olyan ember, aztán már hívják is be újra a korábban elutasítani szándékozott jelöltet.”

    Rossz esellyel pedig nem, es ilyenkor a masik oldal meg lesz*va erzi magat. Akkor hivjon fel ugy, hogy sorry, de arra a poziciora, melyre jelentkezett, nem ont valasztottuk, de oneletrajzat felretesszuk tovabbi felhasznalas celjara.
    Ez nem kotelezo, nem szakad kette tole a vilag, ha nem tortenik meg, ez csak egy gesztus, hogy te hulye okor, ha mar egyszer _megigertuk_, hogy ertesitunk, akkor itt van nesze az ertesites.

    Vagy akkor ne mondjak azt, hogy x idon belul kiertesitjuk, akkor tudja az ember mit varjon. De az a leheto legnagyobb parasztsag szerintem, hogy mondja, hogy X idon belul kiertesitjuk, maradjon nyugodt, meg eskudoznek egre-foldre, aztan a szemed ala ketto van, egy e-mail kikuldesere se veszik a faradsagot, pedig azt meg automatizaltan is lehetne. Ehh…

  6. Viszont az én időmben volt olyan állás, ahová 100+ jelentkező volt. És ez csak egy pozíció, egy HR-esnek nyilván nem csak az IT-sekkel kell foglalkoznia.

  7. Gyuri,

    A háeresnek kiadják, hogy vegyen fel ennyi-meg-annyi ilyen-olyan embert. Interjúztat, mint a barom, aztán felveszi a legolcsóbbakat. Ha nincs meg a mennyiség, akkor visszanyúl a múltheti kiszórtakhoz, azoknak is küld ajánlatot mégis. Szar, de ez van.

    Jelenleg Mo-on a HR nem emberierőforrás-gazdálkodás, hanem egyszerűen toborzás+bérfizetés. Pont.

  8. Szerintem erről speciel nem a HR-esek tehetnek, ők csak egy mintát követnek. Az egész világ ilyen körülöttünk.

    Biztos kértetek már árajánlatot építkezés során vagy hirdettetek már lakást. Hány jelentkező értesített utólag, hogy “sorry, de nem”? Amikorén hívom fel az eladót, rendszerint megrökönyödik.

    Szerintem az emberek ebben a keep-smiling világban nem mernek NEM-et mondani, uis semmit nem csinálni sokkal egyszerűbb.

  9. “mind az angolra, mind a vizsgázásokra. Mert úgy látszik, még mindig ezek a kötelező körök, a tényleges alkalmasság _előtt_.”

    Itten kinten a tényleges alkalmasságra mennek rá (eddigi tapasztalatom alapján).
    Mindig azzal kezdem az interjúimat (mint álláskereső), hogy bocs az angolomért, de soha nem leszek anyanyelvi. De őket nem érdekli a hunglish-om. Megértenek.
    A végzetségről: honnan a csudából tudná egy angol/amerikai, hogy mi az a VE*. Ergo, a papíroknak sem tulajdonítak túl nagy jelentőséget. Persze szakmai tréningek azért itt is fontosak.

    Szóval a HR téren is van még mit fejlődni Mo.-on.

    *interjúztató ‘Hol végzett?’
    én: ‘University of Veszprém’
    i: ‘És az jó egyetem?’
    Hüje egy kérdés…
    én: ‘Igen…’
    i: ‘És hol van? Budapesten?’
    Mentségére legyen modva, hogy az amerikai pacák legalább tudta, hogy létezik Budapest…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *