Isten keze

Azt kell mondjam, micsoda szerencsés véletlen baleset

És ez független attól, hogy alapvetően örülök annak, hogy megszűnik az eddigi elviselhetetlen helyzet.

[Update]
Will

15 thoughts on “Isten keze

  1. Biztos lesz majd, aki kijavít. Elmondom, hogy én mit tudok.
    Tehát. A KöKi mellé terveztek egy hatalmas nagy bevásárlóközpontot. (Kilőve ezzel egy újabb P+R lehetőséget.) A terv része volt, hogy elbontják Budapest talán legnagyobb szégyenfoltját, a metró és vasúti állomást is magába foglaló vörös/narancssárga épületközpontot. Ha jártál már ott, akkor nem részletezem. Ha még nem, akkor legyen elég annyi, hogy bármelyik budapesti nyilvános vécében kulturáltabb állapotok vannak, mint itt a közlekedőfolyosón. Az épületet ellepő alakokról nem is beszélve. Horror. És ezen megy keresztül egynegyed Budapest, illetve minden külföldi, aki Ferihegyről tömegközlekedéssel akar bejutni a városba.
    Igenám, de vannak, akiknek ez az egész jó biznisz. Ugyanis amennyire lepukkant hely, olyannyira forgalmas is. A folyosón lévő kis üzletek pedig – ha nagy pénzről van szó – nem finnyásak. A folyosó egyik oldalán a saját szarában, hugyában magatehetetlenül fekvő hajléktalant kerülgetjük, miközben másfél méterre, a folyosó másik szélén, ott van a pizzaárus meg a fornettis. Valamilyen jogi nonszensz következtében a BKV nem tudja kitenni a bérlőket – és fogalmam sincs, miért, de a bérlők nem akarnak átkerülni az új épületbe. Vagy nem engedik őket… nem tudom.

    Tehát a helyzet a következő: a BKV épített egy ideiglenes lépcsőt, majd lezárta a folyosó azon szakaszát, ahol a renitens bérlők vannak. Azok meg bekeményítettek és csak azért sem költöznek ki. Igaz, most már nincs olyan nagy forgalmuk, de gondolom dafke. Hiszen úgyse tehetnek velük semmit.

    Aztán ebben a szituációban egy daruskocsi véletlenül nekimegy az ideiglenes lépcső és a renitens folyosószakasz közötti részen az épületnek, melyet gyorsan életveszélyesnek nyilvánítanak és elkezdenek lebontani. Mondván, hogy az életveszély megszűntetése mindennél fontosabb.

  2. Ez amolyan igazi magyar “fejlesztés”: az önkormányzat magasról sz*rik erre a területre, majd aztán jön a külföldi beruházó, eladnak neki mindent és vele csináltatják meg. Kíváncsi leszek, hogy mennyire lesz használható és akadálymentesítve!

    Egyébként úgy rémlik valami régebbi újságcikkből, hogy a hentesboltot azért nem rakhatta ki a BKV, mert amikor jópár éve bővítették, akkor saját pénzükből csináltak meg csomó mindent, sok milliót ráköltve. Persze akkor senki nem szólt nekik, hogy X év múlva le lesz bontva.

    Ez érdekes módon egybevág a KKK környékével is: hagyták az embereket építkezni még évekkel ezelőtt is, változtatási tilalom nyista.

  3. “A folyosó egyik oldalán a saját szarában, hugyában magatehetetlenül fekvő hajléktalant kerülgetjük”

    Khm. Nem az lenne a megoldás, hogy a hómleszeket pateroljuk ki az ilyen helyekről?
    – Jó napot kívánok! Területfoglalási engedély?
    – Az nincs, de aggyámá 20 forintot.
    – Kérem fáradjon velünk a vizsgálati fogdába, ahol egy hidegvizes fertőtlenítés után 72 óra alatt kivizsgáljuk a szabálysértését.

  4. Kurbli,

    Istennek keze van. Azzal tekeri a joysticket, monitorra tapadt szemmel, miközben vékony vonalban csorog a nyála a kilógó nyelvéről.

  5. Varanusz:
    “- Kérem fáradjon velünk a vizsgálati fogdába, ahol egy hidegvizes fertőtlenítés után 72 óra alatt kivizsgáljuk a szabálysértését.”

    Ahhahaha… hogy is mondta Hofi? “Anyuka, ha ebren van, ne almodjon!”
    Sokkal sulyosabb dolgokat nem ellenoriznek/vizsgalnak at, az onszantabol fertotlenites es szabalysertes vizsgalat pedig cimoldalas hir lenne minden ujsagban, allitom neked.

    Egyebkent pedig teljesen igazat adok JoeP-nek, ahogy a KoKi kinezett, es foleg a szag… tenyleg inkabb egy homeless-telepre hasonlitott mintsem egy akarmilyen allomasra. Az, hogy tenyleg tele volt hajlektalanokkal, az egy olyan apro momentum volt, hogy mar senkinek sem tunt fel.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *