Month: July 2008

A motiváció tekergős útjai

Rögtön kezdem egy sztorival, aztán majd átkötök.

Nagyanyám egy nagyon fura házban lakott. Valamikor közös udvaruk volt a szomszéddal, méghozzá úgy, hogy balról az egyik hosszú ház szegélyezte a közös udvart, jobbról meg egy másik. Aztán összevesztek és felhúztak középre egy kerítést. Ebből alakult ki az a lehetetlen helyzet, hogy mindkét ház előtt 1-1.5 méter széles udvar éktelenkedett a kerítésig. (A hátsó udvarokat mindez nem érintette.) Viszonylag fiatal voltam, amikor nagyapám meghalt, utána nagyanyám egyedül élt, a túloldalon meg egy öreg házaspár. Jóska, a férfi, józanul is elég pokróc ember volt, de ha ivott – márpedig szokott – akkor aztán rendesen bicskanyitogató dolgokat kiabált át.

Akkoriban, kisgyerekként, öcsémmel elvi kérdést csináltunk abból, hogy legkésőbb karácsony előtt egy héttel megtaláljunk minden ajándékot. Csakhogy egyszer befürödtünk: alig volt pár nap és még nem találtunk semmit. Pedig elhiheted, jobban ismertük a lakást a szüleinknél. Maradt a végső következtetés: a szülők outsource-olták az ajándékrejtegetést. A legnagyobb valószínűsége annak volt, hogy nagyanyámnál rejtették el az árut. Kivártam, mikor megy el az öreglány valahová, majd a közel szomszédos templom kertjéből belopakodtam a hátsó, közös udvarra, onnan pedig átugrottam a hátsó, durván kétméteres téglakerítésen. (Akkoriban a közlekedésnek ez a módja teljesen természetes volt. A közeli egri strand külön őrt állított ki ellenünk, de esélye sem volt. Mi minden évben kiváltottuk a teljes nyári kerítésbérletet. Talán ha nem egy hetvenéves rozzant aggastyánt alkalmaztak volna, hanem olyasvalakit, aki képes 15 métert futni… talán. De nem rontották el a játékunkat.)
Na, szóval bent voltam az udvaron. Tudtam, hol tartja nagyanyám a kulcsot, a játékokat megtalálni 5 percbe sem került. Megcsodáltam mindegyiket, majd visszacsomagoltam és ugyanazon az úton távoztam.
Igenám, de Jóska észrevett. Szólni nem szólt semmit, de egyből beköpött nagyanyámnak.
Mondanom sem kell, az eset nagyjából ‘ki nem szarja le’ erősségű vihart kavart, a szülők talán még titokban örültek is, hogy milyen rámenős, élelmes fiuk van, nem akármi lesz belőle, ha felnő. Ha megéri.

Most jön a lényeg: az eset után Jóska megharagudott rám. Azért haragudott meg rám, mert beköpött. Egyfajta visszacsatolás zajlott le a fejében, ma úgy mondanánk, hogy kognitív disszonancia: az lett a vége, hogy ő csak azért köphetett be, mert én már korábban is számtalan jelét adtam annak, hogy utálom őt. Természetesen ilyesmiről szó sem volt, ténylegesen nem utáltam, csak éppen nem foglalkoztam vele. De az agy fura játékos, hogy megőrizze integritását, pillanatok alatt képes módosítani a múltat.

Ez egyike volt azoknak az eseteknek, melyek már egészen fiatal koromban elgondolkodtattak arról, vajon hogyan is működik az emberi agy? Tudni még nem tudtam semmit – de éreztem, hogy érdekes dolgok lehetnek a háttérben.

Aztán olyan huszonpárévesen érett meg az eszem annyira, hogy komolyabban is bele tudtam ásni magam a témába. Érdekelt a pszichológia, mert kiváncsi voltam, hogyan gondolkodunk. Érdekelt a szociológia, mert kíváncsi voltam, hogyan lesz értelmes emberekből bégető tömeg. És természetesen érdekelt a filozófia és a vallás is. Természetesen nem ez lett a fő szakmám, igazából szükségem sem volt ezekre a dolgokra – de minden perc, amit ezekre a dolgokra fordítottam, százszorosan megtérült.
Rengetegszer kerül az ember olyan szituációkba, ahol gyorsan kell dönteni. Ha érted, mi játszódik le közben a másik fejében, valószínűleg nem hibázol.

  • Tudod, hogy ha egy nálad jóval szegényebb ember ajándékoz neked valamit, valami olyasmit, mely annyiba kerülhetett neki, hogy mostantól fél évig a küszöböt fogja rágni, ráadásul neked nincs is igazából szükséged rája – akkor a legrosszabb technika visszautasítani az ajándékot. Az ajándékozó ugyanis már meghozta az áldozatot, fejben már odaadta neked – ha te visszautasítod, akkor ez az egész nagylelkű gesztus elveszett. Az ajándékozó úgy fogja érezni, hogy te _nem fogadtad el_ az ő nagy áldozatát – és egész életére vérig fog sértődni. Úgy kell kezelni azt az értéktelen vackot, hogy az egy ember nagylelkű ajándéka. Ha olyan a viszonyotok, akkor legfeljebb a közeljövőben viszonzod a gesztust. (Persze ha tudod, hogy az ajándékkal hátsó célja volt az illetőnek, az egy másik eset. Akkor nyilván vissza lehet utasítani. Az ilyen ember nyugodtan halálra is sértődhet.)
    Középiskolás koromban 3-6 hetente keveredtem haza szülővárosomba. Amikor csak tehettem, kiugrottam kismotorral a nagyszüleimhez. Ha hiszed, ha nem, azért, mert tényleg érdekelt, mi van velük. De az is tény, hogy mindketten ekkor adták ide azt a százast, melyet – komolyan – a saját szájuk elől vontak meg. És melyet nekem kötelező volt elfogadnom, mert ha elutasítom akkor a 3-6 heti áldozatukat minősítem feleslegesnek. Tehát a legegyszerűbb dolog volt eljátszani a hálás – és pénzéhes – unoka szerepét… és mindenki elégedett volt. (Persze mondhatnád, hogy most éppen kognitív disszonanciát oldok fel… de tudom, amit tudok, te pedig egy dög vagy.)
  • Vagy ha olyannal szembesülsz, hogy egy nálad jóval nagyobb főnök olyasmit csinál veled szemben, mely egyfajta megalázkodásnak tűnik: csak utánad hajlandó belépni a liftbe, ragaszkodik, hogy kifizesse az ebédedet, stb… Ilyenkor borzasztó rossz gyakorlat hátralépni és figyelmeztetni a főnököt, hogy ő egy főnök, te pedig egy pincebogár vagy. Az egész mögött ugyanis az van, hogy a főnökben feltört a ‘demokratikus roham’. Akármekkora zsebnapóleon is, időnként rátör a szükség, hogy demonstrálja, mekkora demokrata is ő. Ekkor leereszkedik a plebshez, és kikényszeríti, hogy elismerd a demokrataságát. A legrosszabb, amit tehetsz, hogy elrontod a játékát és szembesíted azzal, hogy te jóval alantasabbnak érzed magad. Ezt régebben úgy fogalmaztam meg, hogy ha egy főnök udvariaskodni kezd veled, hagyd rá… bármennyire erőltetten is teszi. Az ő lelkének van szüksége a gesztusra, nem érted csinálja.
  • És számtalan apróság. Kinek mi jár a fejében, amikor éppen mond valamit. Egyfelől végigfuttatod egy szálon, hogy mi érdeke is fűződik hozzá, másfelől végigfuttatod egy másik szálon, hogy van-e olyan agyvédelmi mechanizmus (racionalizálás, impresszió menedzsment, önmeggyőzés), mely jelen esetben szóba jöhet. Kicsit úgy érezheted magad, mint aki belelát a másik fejébe. De nagyon fontos a távolságtartás – ne feledd, agyi védekező mechanizmusokról van szó, a legtöbb ember nincs is tisztában azzal, hogy mi van az adott viselkedése mögött. Belső derü és megértés kell ahhoz, hogy elviseld a játszmákat játszókat.

No, a végén ne mondhasd azt, hogy csak üresen dumálok, előtúrom a múltból azokat a könyveket, melyekre konkrétan emlékszem, hogy segítettek.
Vacak a helyzet, mert ennél azért sokkal több van – de az ember elfeledkezik arról, melyik gondolatot melyik könyvből szedte össze. Hányszor hervadtam már le, mert egy újraolvasott könyvben olyan gondolatot találtam, amelyikről egész addig azt hittem, én találtam ki.
Bemelegítésnek itt van egy teljesen szépirodalmi mű: Freud életrajza, Sartre-tól. Abszolút nem tudományos igényű mű, de belevezet abba a világba, ahol a lélek turkászai élnek.
Aztán, ha van kedved, olvasd el Freud-tól a Bevezetés a pszichoanalízisbe című könyvet. Ez előadások gyűjteménye, ahol Freud többé-kevésbé laikusoknak beszélt az elméleteiről. Szvsz túlzottan nem érdemes elmélyedni ennél jobban Freud munkásságában, ő az alapokat tette le – a házat már mások építik.
Például Jung. A pszichológia Salvador Dalija, a zseniális nagy kókler. Rengeteg könyvet írt, rengeteg gondolati sémát tört szét és rengeteget hozott létre. Engem a Lélektani Típusok című könyvvel taglózott le. (Pár gondolatot írtam is a témáról, itt.) Nem könnyű olvasmány, de megéri alaposan végigolvasni. Jungtól olvastam persze sok más mindent is, biztos meg-megragadtak dolgok belőle, de konkrét, ajánlható művekre már nem emlékszem.
Annál inkább Eric Berne: Emberi Játszmák című könyvére. A legnagyobb revelációt ez a könyv idézte elő nálam. Ha visszaolvasol a felvezetésig, láthatod, hogy ez volt az, mely leginkább választ adott a gyerekkorom óta halmozódó kérdésekre. Nekem az első kiadás volt meg, szószerint telejegyzeteltem, apró betűkkel. Aztán egy barátom alkalmi barátnője lenyúlta. (Mellékesem jegyzem meg, könyvtolvajoknak a legkegyetlenebb büntetés is kevés.) Aztán később megvettem még egyszer, de a fiatalkori gondolataim ebben már nincsenek benne.
Nagyon olvasmányos, nagyon ajánlott mű még a Pratkanis-Aronson párostól a Rábeszélőgép, illetve Aronsontól a Társas Lény. Valamikor vezettem – anonym módon, illegálisan – egy Könyvespolc nevű weblapot. Rengeteg könyvből gépeltem be részleteket, pusztán azért, hogy ha idéznem kell, kéznél legyenek. A Rábeszélőgépből elég sok részlet került föl. (Aztán ahogy erősödtek a szerzői jogok, megszűntettem az oldalt.)
És végül, pusztán csak felsorolásképpen: olvass el mindent, ami a kezedbe kerül Mérő Lászlótól, Konrad Lorenztől vagy Csányi Vilmostól.
De az se baj, ha magad kísérletezel. Csak olvassál. Így kerülheted el, hogy műveletlen maradjál. Vagy szakbarbár.
Ami nagyjából ugyanaz.

Hitelesség

Ma elég sokat mászkáltam a belvárosban. Elmentem egy üzlet mellett. Az volt a cégtáblára írva, hogy ‘XY Szépség és Egészség’.
Az ajtó lépcsőfokán üldögélt az asszisztens csajszi. Ronda volt és bagózott.

Just for recording

  • A város egynegyedét lezárták, kiürítették, az összes közművet elzárták a kéttonnás bomba hatástalanítása miatt.
  • A Déli pályaudvar vezetékszakadás miatt beállt.
  • A Keleti pályaudvart bombariadó miatt kiürítik.