Windowsupdate – egy lépéssel közelebb

Volt itt egy kis pitty-putty a subjecttel kapcsolatban. Nem értettem, mi is történhetett. Aztán Jani, a kommentek között előállt egy megoldással, melyre öcsém is rábólintott. Mindenki boldog.
Csakhogy én azóta iparszerűen telepítgetek otthon gépeket – és mindegyik XP-nél előjött a jelenség, kivétel nélkül. És mindig az IE7 telepítése után.
Tudni kell, hogy a nyers oprendszer felrakása után letiltom az automatikus frissítést, majd rögtön felmegyek az IE6-tal a www.windowsupdate.com-ra, és addig erőszakoskodok, amíg minden – SP3, erősen ajánlott illetve opcionális – frissítés fel nem települ. Amikor pl. az IE7 kerül sorra, akkor nem vacakolok, megengedem neki, hogy nyomja a beállítómenüt. Végigkattogtatom a kereső, meg cleartype meg mittudoménmilyen beállítást… majd a következő patch már bele is hal a telepítési kísérletbe. (Feltéve, hogy nem az IE7 volt az utolsó.) Aztán a következő windowsupdate akciónál már megtalálja ugyan, hogy kell még néhány patch, le is tölti… de telepíteni már nem lehet. Csak azzal a bizonyos dll regisztrációval.

[Update]
Most látom, hogy Józsi is beleszaladt a problémába.

5 Comments

  1. Mondjuk én SP-t nem telepítek Windows Update alól, mert annak szemétdomb a végeredménye, nem oprendszer. Úgyhogy ma este pont SP3-as Windowst tettem fel, és onnantól ugyanez a forgatókönyv mint nálad: egyből fel a WU-ra, fontos frissítések le IE7-tel együtt, de ezután is simán működött a WU.

  2. Az IE7 telepítésében az a legjobb, hogy le lehet tiltani. Ahogy az összes többit is, legalábbis az én otthoni XP-m vígan megy, egy darab frissítés nincs rajta.. meg az IE(6) is csak mutatóba. Tudom, ostoba vagyok :P de van firefoxom, routerem tűzfallal, meg víruskergetőm. Eddig bevált :)

  3. Most biztos agyonköveztek, de én meg úgy szoktam, hogy feltelepítem és úgyhagyom az autoupdate-et. Pár óra múlva pedig ott figyel a naprakész rendszer. :-)

  4. Mistyc: Azert erdemes frissiteni sp3-ra, mert egy picit dob a sebessegen, legalabbis en ugy erzem. SP2 meg kotelezo darab, hiszen az mar uj oprendszernek szamit (XP RTM vs XP SP2).

  5. Szerintem minden Windows SP új oprendszernek számít, már csak ezért sem update-eljük, hanem telepítjük. ;) Az SP2 látványosan volt az, mert egy csomó újdonság volt benne.

Leave a Reply to moonman Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading