Búvár Mousepad Kund

És én még azt hittem, vége. Mondjuk, amikor az ESET ledarálása után nekiállt hülyéskedni a tabletpc, akkor már sejthettem volna, hogy ennyivel nem úszom meg. Aztán tegnap este bedugtam egy fülhallgatót és kékhalál lett belőle. Majd pár órával később ismét. Döntöttem: újratelepítés.

Meglepő módon a kisérletező kedv még nem halt ki belőlem, így elővettem a Vista(!) telepítő lemezt, betettem a meghajtóba, gép restart… és elindult az XP. Hömm.
Sajnos valahol agyam mélyén tudtam, hogy ez lesz, de az optimizmusközpontom mindent bevetett, hogy elkendőzze a zavaró jeleket. A DVD egységem ugyanis USB-s. És mint írtam korábban, az egyik ősöreg USB elosztó (MVP ajándék, USB elosztót is tartalmazó egéralátét), kinyírta a tabletpc-m USB portjait, pontosabban valószínűleg az alaplap USB chipjét. Akkor nem estem kétségbe, vettem egy USB PCMCIA kártyát, arról ment szépen minden.
Egészen eddig. Ugyanis a tablet képtelen PCMCIA kártyáról bootolni, floppym pedig nincs. Elméletileg menne még a pendrive boot is… de az is USB, ugye. PXE? Ahhoz felkonfigurált szerver is kellene.

Így most az a hülye helyzet állt elő, hogy a bátor egéralátét az öngyilkos akciójával kinyírta magát a tabletpc-t is. Igaz, nem egyből. Meg kellett várnia, amíg újra nem kell telepítenem a gépet. Akkor viszont ütött. Természetesen elképzelhető még olyasmi, hogy akad ember kies honunkban, aki ki tud cserélni egy meglehetősen ritka tabletpc alaplapján egy chipet… ugye, kétfejű borjak is születnek néha.

13 Comments

  1. Én, ha valami ilyesmit kellene megtennem, a következőt tenném:

    – vinyó ki, asztali gépbe be
    – asztali gépen az XP telepítés első fázisa (Vistát nem ismerem, de ott is beválhat), fájlmásolás, elfogadom a licensszerződést, etc.
    – újrainduláskor gép POST-nál kikapcs, vinyó be a tabletbe
    – reménykednék, hogy jól emlékszem-e, és a második fázisnál már nem kell a telepítő CD.

    (Vagy esetleg DVD-olvasót dugni a szétkapott tablet IDE-portjára ?)

  2. Természetesen elképzelhető még olyasmi, hogy akad ember kies honunkban, aki ki tud cserélni egy meglehetősen ritka tabletpc alaplapján egy chipet…

    Talán ők mondanak valami biztatót:
    http://www.deltaline.hu/

  3. kb. ezereve feher papirlapot hasznalok husvagodeszkara helyezve egeralatetnek. remekul mukodik golyos es optikai egerrel is. es nincs az a csodabigyo, amiert lecserelnem. jol mukodo rendszerbe nemnyulunk :D)

  4. ” Természetesen elképzelhető még olyasmi, hogy akad ember kies honunkban, aki ki tud cserélni egy meglehetősen ritka tabletpc alaplapján egy chipet…”

    nemreg meg magam sem hittem peldaul, hogy van ember aki megtud foltozni egy igazi flippert elektronikailag; aztan kiderult hogy tobben is, sot nemelyikuk romjaibol is helyrepofozza a masinat. sztem letezik a neked megfelelo szaki, csak alaposan korbe kell szaglaszni. Kerdezd Jahno -t, o iparilag kepben van ezen a teren.

  5. feher papirlapot hasznalok husvagodeszkara helyezve egeralatetnek

    Itt sem az egéralátét volt a lényeg, én már évek óta nem használok olyasmit. (Neked nem szóltak, hogy már feltalálták az optikai egeret? :-D)

    Az egészet a beépített USB hub miatt raktam össze, ugyanis elfogytak a csatik a gépben, más elosztó meg nem volt kéznél.

  6. “Itt sem az egéralátét volt a lényeg, én már évek óta nem használok olyasmit. (Neked nem szóltak, hogy már feltalálták az optikai egeret? :-D)”

    de. csak eppen van olyan felulet, amin nem vagy osszevissza mukodik.

  7. OldMan hihetetlen forrasztásokra képes, ha van már másik, ugyanolyan chiped.

  8. Jézusmária, micsoda nevek jönnek elő a múltból. :-) Először Gen, most meg Oldman. Hiszen ő már akkor öregember volt, amikor szegény Lépesmézzel nyomta az Euroastrát. :-)

  9. Na várjálvárjál, egyrészt OldMan csak a nevében öreg, mondjuk a csetes tinikhez képest tényleg, de azért ANNYIRA mégsenem. :-) Másrészt rosszul emléxel, a Lábosmáz (Isten nyugosztalja) a paranoia szobra volt, az EuroAstrához senkit nem engedett oda önmagán kívül, szóval OldMan nemigen nyomott vele semmit.

    Viszont az imént vaníliafagylalt mérték nélküli habzsolása közben megvilágosodásom volt. Hogy ON-TOPIC is legyek, a következő jutott eszembe:
    – tabletpc hdd kiszerel
    – másik gépben adatotment, FAT32 megformáz, megsysel, win98 telepítőt felmásol
    – hdd visszaszerel
    – win98 telepít (csak a picimaci driver legyen fent, az a lényeg)
    – winxp-t mint upgrade-t telepít

    Az egésznek az a sarkalatos pontya, hogy a win98 felmegy-e a tabletpcre. (Soha életemben nem volt még ilyen a kezemben, nem tudom megmondani.)

    További ötletek:
    – tabletpc-hez docking stationt vagy port replicatort szerez, azzal telepít
    – tabletpct lőtéren céltárgynak használ
    – …

  10. Amennyiben jól emlékszem, Oldman vitte egy időben az Euroastrán a hardver fórumot. Aztán összerúgták a port Lépesmézzel és vége is lett a fórumnak.

    A tabletpc-vel meg az lesz, hogy kipróbálom a fentebb említett linket, hátha ők be tudják szerezni a chipet és be is rakják. Ha az sem megy, akkor még megpróbálom a coitus interruptus jellegű telepítést, azaz a grafikus telepítő előtt kikapom a vinyót a gépből.
    De csak majd. Most éppen semmire nincs időm.

  11. Lábosmáz mindenkivel összerúgta a port, azokkal is, akik segíteni akarták, pl. OldMan vagy Senki Alfonz, aki dizájnolt meg HTML-t hegesztett volna neki. (Ő sem kapott semmilyen hozzáférést, úgy meg kicsit nehéz…)

    Ja, kezdd az installus interruptussal, ha nem jön be, mert a második körben is hozzá akar férni a cd-hez, akkor másold fel az xp telepítő cd-t előtte a vinyóra. Ha az sem jön be, akkor még mindig ott az én módszerem. Egyszer egy öreg notebookot installáltam így (win98 upgrade winxp), azzal az volt a baj, hogy semmilyen módon nem akart az xp telepítővel bootolni. (Érdekes, a win98 cd jó volt neki.) Az sajnos nem jött be, hogy DOS-t bootolok a win98 cd-ről, aztán cd csere és setup.exe, mert közölte, hogy az nem DOS alkalmazás. :-DDD Így lett az a történet, hogy először win98, aztán upgrade.

  12. Ja, ha nagyon nincs időd, akkor szívesen megcsinálom neked. Pusztán csak az okulás végett. :-)

  13. Az a baj ezzel a rátelepítős módszerrel, hogy Vistát akarok rátenni, az meg nem tudom, mit szól a W98-hoz. :-))
    (Azért Vista, mert már kétszer raktam fel rá XP Tablet PC Edition-t és az egy idő után összeomlik. A Vistában meg alapból benne van a tabletpc támogatás.)

    Az időhiánnyal az is baj, hogy közben azért kell a gép. :-) Egyelőre egyébként jól elvagyok, lassan már 10 napja nem volt se generális falióra, se kék halál. Mondhatni, stabil. :-)

Leave a Reply to JoeP Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading