Fejgenerálás

Legeneráltattam a saját fejemet. Nem, ez egyelőre még nem a saját klónozásom beindítása, sokkal inkább játék.
Mivel is pihen hétvégén egy geek? Mindegy, csak bitek legyenek benne.
Szóval az xbox-os golf játékban alaphelyzetben nem csak előre legyártott sztár kategóriájú golfozó bőrébe lehet belebújni, hanem lehetőségünk van ki is nevelni egy játékost. Szószerint elemekből rakjuk össze: láb, törzs, kezek, fej, azon belül szem, orr, bajusz, haj… szóval már önmagában is egy jó játék. De létezik egy kerülőút is: ha készítesz magadról fényképeket – mint a rendőrségi archívum fényképei – majd feltöltöd ezeket a gyártó weblapjára, akkor a játékból le is tudod generáltatni magadnak azt a fejet, mely többé-kevésbé már hasonlít rád.

Nagyítás Nagyítás

Baloldalt az eredeti fénykép látható, jobb oldalon pedig a legenerált fej. Nem, még ne húzd el a szádat. Szerintem hasonlít. De.

  • Hajat például nem generál. Kopasz fej jön létre, erre kell ráakasztani valamelyik sablonhajat. Középhosszú nincs.
  • A képen nem látod a szemet. Ugyanis ha egyszer már adtál napszemüveget a figurára, akkor onnantól csak cserélgetheted – de levenni nem tudod. Ugyanez érvényes a sapkára is.

Pusztán az összehasonlítás kedvéért:

Nagyítás

Mindenesetre én élvezem. Első körben adtam egy kis pocakot, pocakocskát a játékosnak, minél jobban hasonlítson. Jókat vigyorogtam, hogyan néznék ki, ha golfoznék. Aztán persze elkezdtem hangolgatni az alakját. Nem, nem azért, mintha hiú lennék. Abból már kinőttem. Csakhát…
Elmagyarázom. Természetesen van a játékban bolt is, ahol mindenféléket lehet vásárolgatni: sapkák, szemüvegek, pólók, ütők, labdák… a szokásos. Természetesen mindenhez tartoznak bizonyos tulajdonságok: például az egyik fajta napszemüvegnek magas a célzássegítő értéke, a másik labda könnyebben kanalazható ki nehéz terepről, vannak olyan ruhadarabok, melyek növelik a mázlifaktort… meg ilyenek. Van vagy tíz képesség – és ezek az eszközök, legalábbis a pénzbe kerülők, valamelyiket segítik. A lényeg, hogy úgy válogasd össze a ruha és eszköztárat, hogy mindegyik képességed egyenletesen erős legyen, már amennyire éppen a pénztárcád engedi.
Nehogy azt hidd, hogy könnyű. Jelenleg például úgy sikerült kiegyensúlyozott mixet összeraknom, hogy fehér Nike cipőhöz barna/sötétbarna kockás gyapjú bricsesz térdnadrágot visel az alteregóm, felül fekete-fehér bolyhos pulóverrel. Mindehhez narancssárga napszemüveg és valami idióta baseball sapka jár – de ezeket már a képen is láthattad.
Nehéz ám megemészteni, ha az ember ennyire bohócként látja viszont magát. Nyilván visszábbvettem azon a pocakon, legalább azzal ne sokkoljam magam.

Különösen úgy, hogy van más, ami sokkoljon. Már hajnalban, amikor elkezdtem játszani egy partit ezzel az új alakkal, egyszer csak lefagyott a gép, nem reagált semmire. Kikapcs, bekapcs. Ekkor a nyitó animációnál fagyott le. Újabb kikapcs, bekapcs – és megjött a háromledes Red Ring of Death. Úgy gondoltam, aznapra ennyi éppen elég a szórakozásból, elmentem aludni. Másnap bekapcsoltam, semmi hiba. Jó egy félóráig, aztán megint lefagyott a gép. És azóta ezt játssza: 20-30 perc után kimerevedik a kép, megáll az élet. (Még szerencse, hogy az első Eagle bevitelét még le tudtam menteni.)
Tulajdonképpen már vártam ezt a szituációt: elég sokat lehet olvasni róla, hogy az Xbox hardveresen mekkora tré: rossz tervezés, gyatra kivitelezés, hamar túlmelegszik, utána meg felpúposodik az alaplap és leveti magáról a processzort. Tudtam, de valahogy reménykedtem, hogy ez nem olyan lesz. Csak tudnám, mire alapoztam: hogy pont nálam lesz egy olyan hardver, amely váratlanul nem romlik el. Igazából már az is rekord volt, hogy több, mint egy évig húzta.
Most ez a pálya: el kell vinni a cuccot a vízvezetékszerelőhöz, aki szükség esetén újraforrasztja a procit majd bevezeti a vizet a kecóba. Hadd zuhanyozzon az a GPU, ha már olyan izzadékony.

….sííííp….

Valaki kisípolta a bejegyzés címét.

Miközben tekertem haza, egy nagyon hosszú, nagyon dühös írást dobtam össze fejben. Aztán a vacsora és a zuhanyzás után átgondoltam… és rájöttem, hogy ilyen részleteséggel még engem sem érdekel utólag a történet.
Szóval maradjunk annyiban, hogy az eredeti írásban szerepelt volna Mössziő Dunlop, a pneumatikus belsőgumi feltalálója, és a Magyarok Istene. Mind a kettő negatív kontextusban.

Igen, defekt. De nem ám egy sima defekt, ugyan már. Nem elég, hogy csütörtökön már volt egy dupla defektem. Á. Ma, hétfőn bejött megint egy dupla. Amikor a tartalék gumi is kilyukad. Mindez szakadó esőben. Ráadásul úgy, hogy _nem értem_… de átkozottul nem értem.
Ha szereltél már esőben egy óra hosszan defektet, úgy, hogy a végén ragasztani is kellett a gumit, akkor tudhatod, milyen volt a lelkiállapotom. A külsőmről nem beszélek, ilyenkor az összes dzsuva átmigrálódik a bringáról az emberre, az eső pedig a leglehetetlenebb helyekre is bemossa. Hazafelé egyfolytában fütyörésztem, nehogy kilőjenek, mint tavaly azt a szerencsétlen Balatont átúszó vaddisznót.

És amint hazaértem és lerogytam a teraszra, akkor érezte úgy a macska, hogy púposra kell szarnia mellettem az almot. Aztán azóta még egyszer megismételte. Csak ez a második már sokkal folyósabb lett, nem magasodott annyira fel – cserébe szagra erősített.

Magyar néplélek

Kerestem egy zenedarabot. Egész pontosan a ‘Keserves’ címűt, Szabados Györgytől és Anthony Braxtontól. Beírtam a megfelelő keresőbe… és akkora kupac dőlt rám, hogy alig bírtam kimászni alóla.
No persze nem az a szám hullott ki, amelyet kerestem… hanem mindaz a magyar nóta, amelyik címében szerepel a ‘keserves’ szó.

Impozáns.

Frau és Herr Leander megérkeztek

Nej kollégájánál vészesen elszaporodtak a leanderek. Szerencsére Imréék a vadállomány ritkítását kilövés helyett környezetbarát módon, ajándékozással gondolták megoldani.

Ma volt az örökbefogadás napja. Persze ne holmi pelenkás ujjcuclizókra gondolj, ezek bizony kifejlett, felnőtt példányok.

Nagyítás

Itt vannak felsorakozva a picikék. Mármint a rózsaszín virágúak. A fehérek eközben félrehúzódva álldogálltak, arisztokratikusan.

Nagyítás Nagyítás

Útrakészen. Habár úgy terveztük, hogy szép nagy leandereket válogatunk, de ekkorákra azért nem számítottunk. Rendesen alul lett méretezve az utánfutó… de valahogy megoldottuk. (Csak heveder legyen meg térerő.) És még rózsaszín rongyot sem kellett a vontatvány kilógó részére kötni.

Nagyítás Nagyítás

Ezek pedig már a megérkezés pillanatai. A leander család éppen az udvart veszi szemügyre, lányom pedig az utánfutót almozza a háttérben.

Nagyítás Nagyítás

Ez pedig a dolgozósarkom. Gondold el, milyen látvány lesz, amikor úgy istenigazából bedurrannak a virágai. (Mondjuk, aki írigykedik, annak megsúgom, hogy az ablakra nem lehet szúnyoghálót szerelni, bezárt ablaknál meg nincs levegő. De ez már egy másik történet.)

Nagyítás Nagyítás

A bal oldali kép címe: Macska leanderekkel. Valószínűleg sok ilyen lesz még, a fekete jól megy a rózsaszínhez. Jobb oldalt pedig a fehér leander látható, közvetlenül virágzás előtt. Ez még nem a végleges helye, egy kicsit meg kell majd metszeni előtte az ecetfát, hogy jusson neki elég napfény.

Nagyítás Nagyítás

Leandervirág hónaljból fotózva.

Nagyítás

Ez pedig egy abszolút élő felvétel. Most, miközben ezt a blogbejegyzést írom, ezt látom magam előtt. Eddig is szerettem esténként kiülni laptoppal a teraszra, de mostantól nem is tudom, mi fog visszakényszeríteni a házba.

Ps.
Orsinak üzenem, hogy ne is erőlködj, Kiscsillag. A legszebbeket már elhoztuk… :-))

Hamvából újraéledő Defektisten

Már megint egy olyan nap.
Reggel elindultam munkába, bringával. Kispesten, nem messze a régi lakásunktól, megéreztem azt a roppant vacak érzést, hogy milyen ráfon bringázni. Nem örültem neki. Amióta jó két éve spéci defektálló gumim van, azért elszoktam tőle, rendesen. Biztos, ami biztos alapon azért mindig van nálam tartalékbelső, gyorsan ki is cseréltem. Felpumpáltam. (Ne tudd meg, zsebpumpával mekkora élmény 3-4 bart beletenni a gumiba.) Szerelném le a pumpát, hirtelen nagy sistergés: eltörött a szelepszár. Bakker. Egy vadiúj Conti belsőn.
Káromkodás. Még az enyhébb változatból.
Újból szétszedtem a kereket, megragasztottam az eredeti belsőt. Felpumpáltam. Tekerném vissza a preszta szelepet, de nem ment. Megmakacsolta magát. Benyomni be lehetett, tekerni nem. Pillanatok alatt le is eresztett. Aztán addig gyötörtem a szeleptűt, mire végre elfordult. Újabb felpumpálás. Szelep lezár, szerelném vissza – amikor újabb nagy sistergés, megint elment a levegő. Szétszedtem. Basszus. A külső egy másik pontján beleékelődött egy üvegszilánk – az szúrta ki a keményre pumpált belsőt. (Pedig rutinból átnéztem a külsőt, pontosabban végighúztam belül az ujjamat. Valahogy elkerültem a szilánkot.)
Nagy sóhaj. Újból szétkaptam mindent. Raknám rá a foltot… de ekkor vettem észre, hogy csak ezerévesek vannak. Egy, azaz egy darab volt közülük csak használható, a többinél az alufólia összegyógyult a gumival, gyk. kuka. Megragasztottam. Amíg száradt a ragasztó, lekaptam a külsőt, kifordítottam, végigvizsgáltam. Több szilánk nem volt. Majd jöhetett az újabb pumpálás – immár negyedszer. Raknám be a kereket… sistergés, megint puha lett a gumi.
Megnéztem, a szeleptű engedte el magát. Mondanom sem kell, ez is Continental gumi volt.
Ekkor hívtam fel a főnökömet. (1 óra 40 perce szereltem éppen a bringát.) Közöltem vele, hogy az Istenek megint nem akarják, hogy én ma bemenjek. Rezignáltan csak annyit mondott, hogy ‘Joe, nem kellene lassan rendbeszedni az életedet?’. Pedig szerintem rendben van. Csak éppen összejönnek a dolgok. Folyamatosan.
Azért adtam még egy esélyt a guminak. Újból felpumpáltam a kereket – és most megragadt a szeleptű. Roppant óvatosan hazatekertem, majd elszaladtam bótba, gumiragasztóért meg tartalékbelsőkért. De szerelni már csak a hétvégén fogok.

Azért úgy elgondolkodtam ezen a Conti dolgon. Jó 3 éve járok bringával, volt defektem, rengeteg. Ebből kifolyólag meg is ismertem egy csomó márkát – és a Conti mindig is a legjobbak között volt. Egész egyszerűen nem értem ezt a sorozatot: két gumi is szelephibák miatt vált használhatatlanná. Mondjuk, gyanúm van: a belsőket egy újpesti kerékpárboltban vettem, csak úgy, csomagolás nélkül adták a kezembe. Márpedig korábban a Continental gumik rendesen be voltak csomagolva, narancssárga dobozkába. Mennyire lehetek én biztos abban, hogy ezek eredeti Conti belsők voltak? Semennyire.
Mindenesetre a biztonság kedvéért ma Semperitet vettem.

Windowsupdate – egy lépéssel közelebb

Volt itt egy kis pitty-putty a subjecttel kapcsolatban. Nem értettem, mi is történhetett. Aztán Jani, a kommentek között előállt egy megoldással, melyre öcsém is rábólintott. Mindenki boldog.
Csakhogy én azóta iparszerűen telepítgetek otthon gépeket – és mindegyik XP-nél előjött a jelenség, kivétel nélkül. És mindig az IE7 telepítése után.
Tudni kell, hogy a nyers oprendszer felrakása után letiltom az automatikus frissítést, majd rögtön felmegyek az IE6-tal a www.windowsupdate.com-ra, és addig erőszakoskodok, amíg minden – SP3, erősen ajánlott illetve opcionális – frissítés fel nem települ. Amikor pl. az IE7 kerül sorra, akkor nem vacakolok, megengedem neki, hogy nyomja a beállítómenüt. Végigkattogtatom a kereső, meg cleartype meg mittudoménmilyen beállítást… majd a következő patch már bele is hal a telepítési kísérletbe. (Feltéve, hogy nem az IE7 volt az utolsó.) Aztán a következő windowsupdate akciónál már megtalálja ugyan, hogy kell még néhány patch, le is tölti… de telepíteni már nem lehet. Csak azzal a bizonyos dll regisztrációval.

[Update]
Most látom, hogy Józsi is beleszaladt a problémába.

Nagyon durva

A térdemet csapkodtam a röhögéstől.

Egy karikatúraválogatást lapozgatok. A rajz a következőképpen néz ki:
Középkorú, jól öltözött hölgy ül a templom egyik padsorában, mellette cekkerek, előtte egy leesett állú pap álldogál.

A szöveg:

“You don’t mind, do yo, Vicar? It’s the only place where you can escape from Christmas for a few minutes.”

Hevenyészett fordításban:

“Ugye nem baj, Tiszteletes Úr? Ez az egyedüli hely, ahová pár percre elszökhetek a Karácsony elől.”

Hát, így állunk

Az a helyzet, hogy ezzel a Külső Keleti Körúttal kapcsolatban eljutottunk odáig, hogy mindkét oldalon kezd elmenni az érvelés a demagógia felé, az indulatok pedig egyre jobban elszabadulnak. És ilyen légkörben kellene értelmes párbeszédet folytatni.
Ezért is linkelem be ezt az írást… mert igyekszik objektív lenni, miközben szépen összeszedi, mi is történt eddig, milyen aspektusai vannak az elképzelésnek. Nekem, civil szemmel teljesen elfogadható az írás, habár egy-két helyen bizonytalan vagyok. Például arról fogalmam sincs, a 4-es metró fúrópajzsa vágna-e akkora lyukat a földbe, hogy elférjen benne a két sáv – de a leginkább bosszantó az, hogy a vita nem ilyesmikről szól. Hanem faszságokról.

Ez az élet, Babocsay néni

Délután kettőkor a vizespohárnyi forró hosszúkávét beleborítani a notebook billentyűzetébe.
Negyed háromra bősz káromkodások mellett kitakarítani.
Konstatálni, hogy a notebook meg sem mozdul.
Kiteríteni száradni.
Az izzó kánikulában másfél órán keresztül hazatekerni.
Fejet csap alá tenni, hidegvizet ráengedni.
Üveg sört egy lendülettel leküldeni.
Akkorát böfögni, hogy a macska plafonra feltapad.

Menyét?

Nem hagyott nyugodni a tegnap esti vadjárás a teraszon, utánanéztem, hogyan is néz ki pontosan a menyét. Nos, nem úgy. Mindegyik képen egy barnahátú, hasán fehér csíkos állatkát láttam.
Akkor nyest? Talán nyuszt? Újabb guglizások: a nyestnek fehér mellénye van, a nyusztnak narancssárga. Akit én láttam, annak viszont nem volt semmilyen mellénye, egyszínű szürke állat volt. Nyérc? Kizárólag sötétbarna és az olyan erdőket kedveli, ahol nagyobb vizek, mocsarak is vannak. Kilőve.
Viszont olvastam olyat, hogy sokan keverik össze első látásra a menyétet a görénnyel. Ennek is utánanéztem – és ez már sokkal sanszosabb. Persze nem a háziállatnak tartott vadászgöri lehetett, azt egyből megismertem volna… inkább az eredeti, vadonban élő fajta: akár közönséges görény, akár mezei görény. Akármelyik is legyen, remélem, hamar lerendezi az egyre közelebb turkáló vakondot.

Hogy legyen egy kis érdekesség is, idemásolom, hogyan csajozik egy igazi menyét:

Párzáskor a hím a nőstényt tarkóján megragadva, csendes helyre vonszolja. A rituális művelet néha több órát is igénybe vesz. A párzás 3-4 napon át többször is megismétlődik.

És még egy link:

Natural Born Killers

A Mogyoródi úton csorogtam reggel bringával, a Nagy Lajos Király útja felé. Kétszer két sáv, én a külsőben gurultam… amikor a belsőből kivágott egy autó, közvetlen mellettem… és besorolt elém. Fékeztem, megálltam. Túlzottan nem zavart a dolog, egyébként is nagyjából ott akartam megállni az árnyékban, nem pedig egy kocsinyival előrébb, a kereszteződésben, a tűző napon. De ezt a vezető nem tudhatta. Mondjuk, nagyon nem is érdekelhette, a letekert ablakon tisztán hallottam, ahogy az utas félhangosan megkérdezte a sofőrt:
– És a Született Gyilkosokat láttad?
Mindannyian jót vigyorogtunk.
(Kivételesen most semmi irónia nincs a mondatban. Tényleg tetszett a beszólás.)

…….:::::::……..::::::……:……::::……..::::::………..::::.

Aztán lehet, hogy ma születésnapot is ünnepelhetek. Vagy csak megúsztam egy nagy esést. Az Üllői-Ecseri sarkon vártam – immár hazafelé – hogy bezöldüljön a lámpa. Zebra, kerékpárút, külön lámpa a bringásoknak. Megjött a zöld, ellöktem magam… aztán hülyén maradtam. A hátizsákom egyik pántja beleakadt a nyereg alatt valamibe, emiatt nem bírtam rendesen felülni, csak olyan félig beszart pózban guggoltam a vázon. Jó egy métert mehettem a zebrán így, majd visszakanyarodtam a járdára. Abban a pillanatban fél méterre tőlem, ott, ahol éppen lennem kellett volna, elzúgott egy tanulós autó. A Partner üzletház felőli bekötőútról jött, valószínűleg már az oktató vezette, mert teljes gázzal döngetett be az akkor már jócskán pirosba.
Things happen.

Email és a Detektívek

A ceglédi kihelyezett Inetpub gyűlésen ért egy enyhe meglepődés. Ott ugyanis kiderült, hogy van, aki úgy gondolta, az Email és a Detektívek oldal arra szolgál majd, hogy eddigi írásainkat oda gyűjtsük, mondhatni archiváljuk.
Pedig nem. Az oldal köszöni szépen, frissül, frissülget, mikor melyikünknek van ideje írni rá valamit.
Most éppen azt látni, hogy egyikünknek sem. (Pedig be van készítve mosásra vagy öt piszkozat.)

Degradált

Ja, bakker. Szószerint ezt írták a mellettünk lévő erdőről abban a felmérésben, amely a Külső Keleti Körút építését akarta sugallni, leszólva, eljelentéktelenítve a környezetet:

A terület állatvilága a növényzet degradált jellegének megfelelően szegény.

Megint kint ülök a teraszon, ott írom a ma esti jegyzeteket. Az előbb egy süni araszolt el a terasz szélén. Nem lehet szokatlan esemény, mert a macska a füle botját sem mozdította. Aztán nem sokkal később egy valamivel nagyobb állat vetette át magát a kerítésen. Kajla valószínűleg már korábban megérezte a jelenlétét, mert feltekert a jó 170 centi magas fal tetejére applikált virágtartóba. Nem vagyok egy Fekete István, nem is volt sok időm vizsgálgatni az állatot, de futólag menyétnek tűnt. Olyan harminc centi hosszú, hegyesorrú, hosszúkás szürke állat. Egy ideig szemezgettünk, aztán megmozdultam egy picit… és elszaladt.

Degradált. Ja.

Cegléd, 2008

Fényképek nincsenek. Az indulás előtti kapkodásban, meg GPS hegesztésben elfelejtkeztem fotóapparátot csomagolni. Majd ha Gaba kijön a sötétkamrából, akkor talán. (Bakker, ez volt az első alkalom, hogy takarítógépnél nagyobb fényképezőgéppel szembesültem. Kíváncsi vagyok az eredményre.)

Igen, jól sejted, a világ megint meg lett váltva. Kész szerence, hogy ez egy ilyen vacak világ, minden évben marad mit megváltani rajta.

A hajnali madarak hallgatása napfelkeltekor, az asztalon a buli romjaival… továbbra is felséges érzés.

Ma délben könnyes szemmel gondoltam vissza az estére. Lehet, hogy mégsem kellett volna megenni azt a fél tál csípős kőrözöttet. De hogy a házi mustárt nem, az biztos.

[Update]

Itt vannak a fényképek.

Médiacenter váratlanul

Lemondtam róla. Sajnálatosan a korábban ajánlott ffdshow sem segített. Hiába kapcsolgattam be a codec-eket, annyira jutottam csak, hogy a videókból ki tudott szedni egy-egy állóképet ikonnak, de lejátszáskor csak rózsaszín függőleges csíkok jöttek. Mondjuk, annyira nem nagy tragédia, mivel ez egy desktop számítógép, a videókat ezer más módon is meg tudom nézni, a zenéket, fényképeket szintén.

Aztán este bekapcsoltam az xbox-ot, mert erős golfmegvonásban szenvedtem. Le is aláztam a mezőnyt (egyre jobban tetszik a progi, csak meg kellett barátkoznom vele, utána már oké). Végeztem, visszaültem a gép elé… ahol egy ablak fogadott:
– Nem is mondtad eddig, te sötét, hogy xbox is van a hálózatban! – méltatlankodott a Vista64 – No, megnézem, mit tehetek az ügyben.
Nem mondom, hogy next-next-finish volt az elkövetkezendő félóra. De sikerült feltennem egy Media Center Extendert. Ne kérdezd, hogy ez most tulajdonképpen az xbox-ot bővítette ki Media Center tulajdonságokkal vagy fordítva… fogalmam sincs. De működik. Xbox-on keresztül tudom nézni a nagy tévén a számítógépen lévő videókat, képeket. (Távkapcsolót már régebben vettem hozzá.)

Jó, persze az öröm nem teljes. A fene tudja, miért, de az xbox sem játszik le mindent. Például a Dilbert videókat – AVI! – nem. Ezeket továbbra is dévédére kell írnom és az asztali lejátszóban lejátszani. De a fényképekhez, saját gyártású videókhoz tökéletes.

Normális?

Zokogó horvát focista fejét élő felvételen, premier plánban közvetíteni? Miközben egy agyalágyult riporter ordítva szennyezi audiószmoggal a környezetét?

A média állítólag az igényeinket szolgálja ki. Nem akarom elhinni, hogy ilyenek vagyunk.

Búvár Mousepad Kund

És én még azt hittem, vége. Mondjuk, amikor az ESET ledarálása után nekiállt hülyéskedni a tabletpc, akkor már sejthettem volna, hogy ennyivel nem úszom meg. Aztán tegnap este bedugtam egy fülhallgatót és kékhalál lett belőle. Majd pár órával később ismét. Döntöttem: újratelepítés.

Meglepő módon a kisérletező kedv még nem halt ki belőlem, így elővettem a Vista(!) telepítő lemezt, betettem a meghajtóba, gép restart… és elindult az XP. Hömm.
Sajnos valahol agyam mélyén tudtam, hogy ez lesz, de az optimizmusközpontom mindent bevetett, hogy elkendőzze a zavaró jeleket. A DVD egységem ugyanis USB-s. És mint írtam korábban, az egyik ősöreg USB elosztó (MVP ajándék, USB elosztót is tartalmazó egéralátét), kinyírta a tabletpc-m USB portjait, pontosabban valószínűleg az alaplap USB chipjét. Akkor nem estem kétségbe, vettem egy USB PCMCIA kártyát, arról ment szépen minden.
Egészen eddig. Ugyanis a tablet képtelen PCMCIA kártyáról bootolni, floppym pedig nincs. Elméletileg menne még a pendrive boot is… de az is USB, ugye. PXE? Ahhoz felkonfigurált szerver is kellene.

Így most az a hülye helyzet állt elő, hogy a bátor egéralátét az öngyilkos akciójával kinyírta magát a tabletpc-t is. Igaz, nem egyből. Meg kellett várnia, amíg újra nem kell telepítenem a gépet. Akkor viszont ütött. Természetesen elképzelhető még olyasmi, hogy akad ember kies honunkban, aki ki tud cserélni egy meglehetősen ritka tabletpc alaplapján egy chipet… ugye, kétfejű borjak is születnek néha.

Szuicid

Rendszeresen járok bringával a Kerepesi út – Hungária körút sarkán. Szerintem nem tévedek nagyot, ha a sarkot Budapest egyik legszennyezettebb levegőjű pontjának tartom.
Lámpánál várakozás közben szúrtam ki – már valamikor nagyon régen – hogy a Stadion gyógyszertár feletti lakás eladó. (Nagy tábla lógott az ablakban.) El is gondolkodtam rajta: vajon ki lehet az az ember, aki még pénzt is ad azért, hogy ezen a kiemelkedően mérgezett levegőjű helyen lakjon? Nem igazán tartottam valószínűnek, hogy ez a lakás valaha is el fog kelni.
Ma reggel szúrtam ki a változást. Tábla sehol, muskátlik a balkonon, erkélyajtó szélesre tárva: hadd jöjjön be az a jó levegő.
Megtalálták az öngyilkosjelöltet.

Mai nap

Jöttem fel reggel az újpesti aluljáróból. Az egyik buszra 10 percet kellett volna várnom, elindultam inkább a másik megállóba. Jó húsz méterre lehettem, amikor a busz megjelent mellettem. Ügetésbe váltottam, kábé öt méterrel értem a busz után a megállóba. Mely busz lassított egy kicsit, majd miután senki nem volt a megállóban, megállás nélkül továbbhajtott. Az, hogy én 15 méteren keresztül futottam mellette, úgy látszik nem győzte meg a sofőrt szándékom komolyságáról.
Mindezt szakadó esőben.

……..::..::..::……::.:

Ültem az ügyfél hálózatába kapcsolt gép előtt. Éppen egy esetet zártam le a tracking rendszerünkben, amikor a másik gépemen kaptam egy emailt Nejtől: – Kell valami a boltból?
– Férfi tusfürdő – gépeltem be a Solution ablakba.
Egy ideig néztem… éreztem, hogy valami nem stimmel… aztán rájöttem.
Kíváncsi vagyok, a Service Center meddig agyalt volna ezen a furmányos problémamegoldáson.

……..::..::..::……::.:

Kezd az idegeimre menni ez az időjárás. Tisztára, mint Seattle-ben.

……..::..::..::……::.:

Hazafelé a Köki előtt a szokásos tömeg. Több buszjárattal is mehetnék, de az eső miatt kettő eleve kilőve, a másik kettő közül az egyik minden fánál megáll, a másik gyorsjárat. A lassúból áll is bent egy, de horpadásig tömve. A gyorsjárat megállója gyk. üres, ilyenkor legalább 10 percet kell rá várni, ha nem többet. Mégis inkább ide sétálok, így legalább be tudok állni arra a pontra, ahová a hátsó ajtó érkezni fog – legalább jó helyem lesz.
Időközben elmegy még két busz is a lassúbból, mindegyik zsúfoltan. Majd beáll mellém egy középkorú, rettenetesen kövér nő, két cekkerrel. Aztán megjön a busz, a sofőr fél méterrel arrébb áll meg, mint szokott. Az ajtó pont a kövér nő elé kerül. Szegény irgalmatlan zihálások mellett vonszolja fel magát, megkerülni egyrészt lehetetlen, másrészt udvariatlanság. Természetesen mire felér, az összes ülőhelyet elfoglalják a többi ajtón felrohanók.
– Hja – sóhajtok. És egész úton megfelelő esszétémán gondolkodok a lányom számára.
Inkább, minthogy a frusztrációt dédelgessem magamban.