Ütjük egymást, rendesen

Felment a printer driver. 1:0
Nem ment fel a szkenner driver. 1:1
Felment az Activecard driver. 2:1
Nem működik a hordozható USB vinyó. 2:2

Na, ez utóbbi nagyon fáj. Az ember azt gondolná, ez nem egy rakétahajtómű, ilyesmi egy szerveren is előfordulhat, hogy rádugunk egy USB meghajtót. Hát, nem. Ott kezdődik, hogy már a BIOS sem látta. :-O Aztán amikor nem direktben dugtam be az USB aljzatba, hanem egy USB hubon keresztül, akkor már legalább a BIOS-ban megjelent. Pontosítok: a windows device managerben is megjelent. Csak éppen közölte, hogy a hordozón lévő fájlformátum: raw. Mondanom sem kell, átdugva egy XP-re, gyönyörűen látszik az ntfs partíció. El lehet még játszani a BIOS-ban azzal, hogy mi legyen: ha pl. auto állapotban hagyom ezt a kapcsolót, akkor floppynak látszódik. Valószínűleg ekkor csak a fat32 partíció jöhetne szóba. Viszont hiába állítom hdd módba, akkor is raw marad a windows számára. Apró pikantéria, hogy ezen a vinyón vannak a korábbi gépről lementett cuccok. Ha vissza akarom tölteni, jól körbe kell majd járatnom a hálózaton azt a sok gigabájtot.

Amitől viszont elkedvetlenedtem, az az oprendszer fellazulása. Teljesen kiszámíthatatlanul abszolút hülyén viselkedik – márpedig ha van valami, amit nagyon utálok az informatikában, az a sztochasztikus viselkedés. (Oké, kíméljetek meg az ‘akkor minek mentél el Windows adminnak?’ kérdésektől. :)
Nyitóképernyő, login ablak. Beadom a usernevet, jelszót, elindul a profilbetöltés… majd újra feljön a login ablak. Volt olyan, hogy ezen továbblépve megint csak a loginablakkal találkoztam. (A jelszó jó, hiszen elkezd bejönni a profil.) Aztán szintén kiszámíthatatlanul olyat csínál, hogy a D: partíció írásvédett lesz. Meglehetősen röhejes látvány. Restart… aztán megjavul. Arról, hogy 3 service, melyek tegnap még lelkesen mentek, ma már el sem indulnak, nem is ejtek szót. (Valami ATI hotkey parser, a smartcard meg a perfmon szolgáltalások.) Gyűröm még, persze… de olyan ez, mint amikor hazahozza valaki az új autót a kereskedésből és már ezen az úton is előjönnek az elektronika kontakthibái. Legalább egy picit érezhettem volna, hogy valami szépen, olajozottan muzsikál.

17 Comments

  1. Ezt a “login után elindul a betöltés és hirtelen vissza a loginra” dolgot csinálta tavasszal az XP-m is. Sosem derült ki, mi volt a baja, mert ennél sokkal kisebb gebaszok után is vagy azonnal újrahúzom, vagy visszaállítom valamelyik lezsírozott állapotot image-ből, és ezúttal is így tettem (kb. egy hét után). Szóval ez nem egyedi eset, a “levegőben van”, ami téged nyilván nem boldogít. Tekintve, hogy az előző 5 évben sosem láttam ilyet, arra gyanakszom, hogy valamelyik Windows-frissítés okozhatja a csillagok megfelelő állása mellett…

  2. Még egy: az ATI Hotkey Parser az ATI drivernek az a része, ami megpróbál ráülni a Alt+Ctrl+C-re, abból a célból, hogy így *instant* el tudd érni a foschtaliga Control Centert. Jellemző, hogy annyira trágya mód van megírva, hogy a gépek nagy részén nem működik. Ahol viszont igen, ott elég jó nagy zűröket tud okozni, lévén az AltGr+C is Alt+Ctrl+C. Driver-telepítés után az összes ATI service-t azonnal tiltom ki a fenébe. Egyik sem kell ahhoz, hogy a driver működjön. Mondom ezt úgy, hogy én elég aktívan játszom ezen a konfigon.

  3. Lehet, hogy röhögni fogsz, de szerintem szimplán rossz sorrendben telepítettél valami hardvert, de ne kérdezd, melyiket. (Nem viccelek: kolleganő Vaio notebookjára 1 azaz egy darab sorrendben kell felpakolni a drivereket, egyébként félúttól a sztochasztikus jeleneteké a terep. Persze notebook és asztali gép nem ugyanaz – de szerver és notesz már közelebb van egymáshoz, ami a komplikációk lehetőségét illeti.)

  4. Az USB vinyót a Lemezkezelő látja? Nem lehet, hogy ott kéne importálni a kötetet?

  5. Ahogy caleb mondja…: lemezkezelő… :) Szerveren nem plug & play a diszk hozzáadás…
    (igaz, azt hiszem csak egyszer kell megcsinálni, amíg a signature fel nem kerül… utána már plug&play…)

  6. Pontosítok… látom, raw-ban látja. Nem dinamikus kötet volt…?

  7. tápcsere erösebbre

  8. Nem dinamikus, a lemezkezelő basic-nek mutatja.

  9. Na, a tápegység volt, amin nagyon elgondolkodtam az éjszaka. Ugyanis eléggé köhögve indul a gép, volt olyan is – igaz, csak egyszer – hogy indulás közben újrabootolt.
    De most 450W-os van benne. Létezik, hogy ez kevés? (Semmi extra ventillátor, egy p5b alaplap, egy dual core celeron proci, egy ide vinyó, egy ide dvd író meg 8 GB RAM. Ja, meg vagy 7-8 USB kütyü, de nagy részük saját táppal. Ennyit el kellene tudnia vinni 450W-nak, szvsz.)

  10. Milyen gyártmány a táp? Az USB vinyó saját tápos?

  11. 450W-os, de micsoda? Chieftec, Delta, FSP? Vagy Vargáné és Tsa Bt., Codegen, Mercury? Nagyon nem mindegy! :)

  12. Én ugyan még egyszer szét nem szedem a gépet. Ha jól emlékszem, egyébként Codegen.

  13. Igen, az usb vinyó saját tápos. (Szopok is vele, mert amerikai szabványú a csatlakozója.)

  14. Hat ezert biztos meg fognak kovezni, de a Codegen annyira nem rossz. Persze, nem is a legjobb marka, de a Mercury meg hasonlo oborzalmakhoz viszonyitva jobb. Szerintem nem tapgond ez. Az az igazsag, hogy amikor meg ifju voltam, es boho, nekem is volt egy ropke par hetem, amikor a 2003-at asztali rendszerkent ohajtottam hasznalni, viszonylag keves sikerrel. Nem igazan erre van kitalalva.

  15. “Na, a tápegység volt, amin nagyon elgondolkodtam az éjszaka. Ugyanis eléggé köhögve indul a gép, volt olyan is – igaz, csak egyszer – hogy indulás közben újrabootolt.
    De most 450W-os van benne. Létezik, hogy ez kevés? (Semmi extra ventillátor, egy p5b alaplap, egy dual core celeron proci, egy ide vinyó, egy ide dvd író meg 8 GB RAM. Ja, meg vagy 7-8 USB kütyü, de nagy részük saját táppal. Ennyit el kellene tudnia vinni 450W-nak, szvsz.)”

    lehetseges. ha mondjuk van mar 2 eves a codegen, akkor 90%
    Az valoszinu, hogy a kulso wincsidnek keves az a jelszint, ami a tobbi usb eszkoz utan jut neki. Mondjuk a dual core celeron szvsz elegge uj cucc, meg nemislattam olyat. Lehet, hogy az alaplap nem supportalja teljes mellszelesseggel, megneznem van-e hozza BIOSfrissites.

  16. A Vistával teljesen jól megy a külső vinyó, sőt, semmi nyekergés sincs bootoláskor. Szvsz nem a táp volt a bűnös.
    BIOS-ból a legfrissebb van fent, ezt meglehetősen hamar leellenőriztem.

  17. “A Vistával teljesen jól megy a külső vinyó, sőt, semmi nyekergés sincs bootoláskor. Szvsz nem a táp volt a bűnös”

    hm. a 2k3 nem ismer fel egy ntfs -t ? hm. hm.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading