A hajtépés folytatódik

Hosszú küzdelmem a hardverrel még nem ért véget. Úgy terveztem, hogy ha elcsitulnak körülöttem az események, újra cserélem az ideiglenes hardvert a gépben – hiszen az egyre több virtuális géphez kell a 4 GB RAM, ahhoz meg már új színész kell.
Aztán az események nem csitultak el ugyan, de a sors és én csak hazavágtuk annyira a régi gépet, hogy megérett a cserére. Került bele Celeron Core Duo, egy Asus P5B alaplap és 2*2 GB Kingmax RAM.
Ma este raktam össze, elsőre minden beröffent. Naná. Egy apróság bántotta csak a szememet: azt írta a boot képernyő, hogy 3008 MB RAM. A nénikéd. Ha visszagondolok, úgy indult az egész, hogy az eredeti alaplapom nem bírta el a 2*1GB RAM-ot – pedig bírnia kellett volna. De nem. Csak. Aztán kaptam egy másik alaplapot, azzal már elment – de azt meg nem lehetett tovább bővíteni 4 GB-re. Ezért ment a gyereknek, én meg beruháztam. Egy olyanba, mely papíron bírta volna a 4 GB-t. De nem. Csak.
A guta majdnem megütött. Egyszerűen hihetetlen, hogy ennyire bizonytalanul vehet bármit is az ember. Most vigyem vissza az alaplapot vagy a RAM-ot… vagy hagyjam az egészet a fenébe és menjek el kertésznek egy horvát szigetre?
Nyilván végigtúrtam a BIOS-t. Minden tökéletesen, maximális, de nem túlhúzott teljesítménnyel muzsikált, minden rendben volt – eltekintve a memóriától. Oké, a gépkönyv magyarázta, hogy XP alatt baj lesz a 4 GB memóriával – de azért a BIOS-nak még kutya kötelessége lenne látnia.

Nem csigázom a kedélyeket tovább, internet power, itt a megoldás:

BIOS > Advance > Chipset > North Bridge > Enable Memory Remap Feature

Kurvára eldugva ám, ráadásul amikor belépsz, csúnyán megfenyeget, hogy csak akkor nyúljál hozzá, ha tudod, mit csinálsz – egyébként az alaplap lelövi a kutyádat.

Komolyan, sírok.

10 Comments

  1. Ezért érik meg a pénzüket az olyan gépek, hogy dell, lenovo, jobb fujitsu-k… Megveszed egyben, össze van pakolva, működik, csendes. És marad hajad. Nem kell idegeskedni velük, dell-re kapsz 3 év garanciát is.

    Nem dolgozom egyik cégnek sem, apple felhasználó vagyok.

  2. Zila : tokmind1, hogy dell, lenovo vagy fujitsu.
    alapbol mindegyik 3 – 3.5 G memoriat fog kijelezni, a pc barkacsjellege es a mindenaron szent kompatibilitas miatt sima 32 bites modban indul el. A kijelzett meret attol fugg, a periferiak memoriaterulete mennyit vesz le a 4G -bol.

    JOE : a 32 bites mezei windowsok nem tudnak 4+ G ramot kezelni. tokmind1, hogy a BIOS 3 vagy 4 G-t jelez ki. A vista SP1 mar kijelzi, mennyi mem. van a gepben, de nem hasznalja.
    A 32 bitesek kozul virtualizaciohoz ajanlom valamelyik windows szerver verziot, abbol a legkisebb is tud 4G+ ramot kezelni. Amugy marad a 64 bites cucc.
    see : http://msdn.microsoft.com/en-us/library/aa366778.aspx
    Esetleg vmware for linux ; 32 bites PAE kernellel vagy 64 bites abbolis :D)

  3. Aha. Csak az a baj, hogy ott van a haz, a mar megvett vga, a jol bevalt winyo, cd/dvd, ezeket most akkor dobjam ki, mert epp kidoglott az _alaplap_? En ezert nem rajongok az osszerakott gepekert. Miert nem lehet inkabb az alaplapokat normalis default beallitassal hozni, es akkor nem szivna senki? Nyilvan nem ez (marmint az alaplapok jo beallitasa) a legfobb indok, amiert valaki egybegepet vesz, hanem mert uj a gep, vagy masodik gep, etc. szal valahol ott van a listan, de nem az elso heyen.

  4. a 32 bites mezei windowsok nem tudnak 4+ G ramot kezelni. tokmind1, hogy a BIOS 3 vagy 4 G-t jelez ki.

    Én azért megpróbálkozok vele. :)
    http://tinyurl.com/ey8zd

  5. hajra.
    sztem ez a tablazat nem mond ellent annak, amit irtam. vagy windows szervert hasznalsz 4G+ ramhoz, vagy nem pakolsz tobb ramot a gepbe.
    most 8Khuf egy DDR2-800 -as modul, most érdemes bevásárolni, ilyenkor szokik leégni egy-egy memóriagyártó üzem, drágulni fog.

  6. Nem akarlak elkeseríteni de egy ilyen lapban raktam tegnap 8giga ramot és gond nélkül megy!

    Ha érdekel holnap megnézem hogy ponotosan melyik lap (nem valami elverzió -e) és ram kerültek bele

  7. aargh. ddr_2_-800 / 2G

Leave a Reply to hokuszpk Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading