Kertész leszek, fát nevelek

A földet túrja nap, mint nap
És trágyadombon hentereg

De legalább a kecske még nem játszik.

Na szóval, mivel is foglalatoskodjon az ember két nappal a világvégére való utazása előtt? Kert. Mert a kert nem olyan, hogy akkor foglalkozol vele, amikor kertészkedni támad kedved – a kert, amikor rájön a roham, lazán félresöpör mindent… és dolgoztat, mint egy viking rabszolgahajcsár.

Pénteken – habár már elég erősen égett talpam alatt a talaj – pánikszerűen elrohantam ezt-azt venni, majd irány haza. Betonkemény, kecskelegelőnek se jó földet ásni. Nem volt belőle sok, csak olyan 25 m2. De muszáj volt, mert a gyom már kezdte felütni a fejét. Ha így hagyom, akkor három hét múlva, amikor legközelebb lesz időm vele foglalkozni, már a bokáig érő gazban kell dolgoznom. Márpedig idén keresztesháborút indítottam a környéken terpeszkedő gyomok ellen. (Tavaly nyáron elég szarul voltam a parlagfű miatt. Volt rendesen.)
Akárhogy is számolgattam, ez a hétvége maradt egy hatalmas nagy gyeptelepítési akció beindítására.

Péntek estére felvertem azt a szar talajt. Négykézláb vonszoltam be magam este a házba. A derekam beleroppant. A kezemen először vízhólyagok nőttek, később kifakadtak, estére már le is száradt az egész. De legalább gyorsan túl lettem rajta.
Szombaton még ehhez képest is felpörgettem magam. Kapával nekirontottam a már gazos területnek, hogy egyrészt akadálymentesítsem a terepet a fűnyíró előtt, másrészt kiderüljön, hol lehet fűmaggal beékelődni a gaz közé. Ugyanígy kapával nekimentem a durván 44 m2-es földdarabnak, a hársfák alatt. Most – és csak most – van időm begyepesíteni a területet, hiszen ősszel a lehulló levelek megfojtanák a sarjadó gyepet. Tavaszra ugyanez az avar a gyomot fojtotta meg – beláthatod, hogy most kellett támadnom. Szerencsére az időjárásfelelős meghallgatta az imámat, akkor kezdett csak cseperegni az eső, amikor majdnem végeztünk. A fináléba a kölykök is beszálltak, ők döngölték le a két asztallappal az elgereblyézett, fűmaggal bevetett területeket. A végén még volt egy hétországra szóló fűnyírás parti, karók leverése, hogy a kertészek eszméljenek rá, ezt a területet innentől más kezeli, helyettük. Ha már szarnak az egészre, akkor legalább ne ártsanak. Meg ne tolassanak rá teherautókkal.

Estig nyomtuk a melót. Mindenki szorgoskodott. Igazi családi kertészkedés volt – és a legfontosabb, hogy mindennel végeztünk, amit úgy gondoltam, hogy még feltétlenül az amerikai út előtt kell elrendezni. Jelenleg baromi fáradt vagyok, a kezem alig bírom emelni, a derékfájás mellé bejelentkezett a térdfájás is, a bal tenyeremben reménytelenül begörcsölt valami izom – de nagyon jól érzem magam. Ez a jól végzett munka érzete, az egészséges fáradtság. Pihenni meg ráérek majd a repülőgépen.
Mondjuk, lassan már el kellene kezdenem csomagolni.

A képek:

Balra a feltört ugar. Solohov sír. Jobbra pedig ugyanez, fűmaggal megtömve, elgereblyézve, ledöngölve, körbekerítve.

Ami persze korántsem csak abból a négyzetből állt, tulajdonképpen az egész udvar szélességében végigkezeltem ezt az elvadult, gyomos területet. Ha jobben megnézed a bal oldali képet, elkaphatod, amint a csajok madzagozzák a karókat. Jobb oldalon pedig a hársfák alatti szakaszt láthatod, szintén befűmagozva, elgereblyézve, ledöngölve.

És persze a nagy-nagy kapkodásban azért ne felejtsük el, hogy tavasz van. Mondjuk, nehéz is lenne, ha az ember egész nap ezek között a növények között mozog.

Végül a nap csúcsképe, az elültetett macska. A pillanat elkapása Barna érdeme.