A technika ördöge

A mocsok. Megint nem bírt elbambulni. Valószínűleg automatikus figyelmeztetés van beállítva az outlookjában: JoeP utazni akar, nosza, akciózzunk egyet.

Azt már írtam, hogy a tabletpc elzúgott, mint a győzelmi zászló. Azt is írtam, hogy később helyrejött. De azt még nem írtam, mi lett a vége a történetnek: a túl nagy áram hazavágta az USB chipet az alaplapon, így most abszolút nincs semmilyen USB hozzáférésem a tablethez. Anélkül meg… félkarú óriás.
De legalább ez el is döntötte, hogy mi legyen vele a következő két hétben. A mérleg nyelve ide-oda billegett: vigyem a tengerentúlra vagy sem? Aztán eldőlt: USB nélkül inkább nem. (Meg az is necces, hogy Friscóban a szállásunk valami ismert kábítószeres kommuna közvetlen szomszédságában lesz… és a faház sem tűnik túl biztonságos helynek a Yosemite parkban.

Igenám. Tudni kell, hogy azért mondtam le könnyű szívvel a tabletről, mert ott volt helyette a jó öreg PDA. Mely dög pár napja teljesen abnormálisan viselkedik. Teljesen váratlanul lemerül az akksi, illetve úgy csinál, mint ha lemerült volna az akksi, nem röffen be semmire, csak, ha rádugom a töltőre: akkor viszont jelzi, hogy az akksi 100%-os. Szóval teljesen baromarcú. És megbízhatatlan. Pénteken kerestem akksit: gyk. mindenhol kiröhögtek, egy helyen mondták csak, hogy a jövő héten lesz. Ja.

Most itt állok két mobil eszközzel, mindegyik wifi képes, mindegyik meg van zakkanva valamilyen szinten. Nyilván ha minimalizálni akarom a bosszúságot, el kell vinnem mindkettőt – belekalkulálva, hogy lesz olyan is, hogy egyik sem fog rendesen működni.

Pontosabban, mind a hármat. A tabletpc beépített kártyaolvasója maximum 512-es SD kártyát tud olvasni. Nekem viszont 1 v. 2 GB-os kártyáim vannak. A kártyaolvasó USB-s, hasonlóan a fényképezőgéphez. Azaz a képek felmásolásáról szó sem lehet – ergo vinnem kell a 40 Gb Vosonic-ot is. A bőröndöm súlyának felét megint a töltők fogják adni.

Szumma

Mentem egy kört a házban. A macskák teljesen kipurcanva hevernek az ágyunkban. Hasonlóan, mint ahogy én fogok egy óra múlva. Nej pedig a nappaliban üldögélt, a tévében a Társulat ment, előtte a laptop képernyője vibrált a dohányzóasztalon – Nej pedig tátott szájjal fixírozta a plafont. Behunyott szemmel.

Jó kis nap volt.

Kertész leszek, fát nevelek

A földet túrja nap, mint nap
És trágyadombon hentereg

De legalább a kecske még nem játszik.

Na szóval, mivel is foglalatoskodjon az ember két nappal a világvégére való utazása előtt? Kert. Mert a kert nem olyan, hogy akkor foglalkozol vele, amikor kertészkedni támad kedved – a kert, amikor rájön a roham, lazán félresöpör mindent… és dolgoztat, mint egy viking rabszolgahajcsár.

Pénteken – habár már elég erősen égett talpam alatt a talaj – pánikszerűen elrohantam ezt-azt venni, majd irány haza. Betonkemény, kecskelegelőnek se jó földet ásni. Nem volt belőle sok, csak olyan 25 m2. De muszáj volt, mert a gyom már kezdte felütni a fejét. Ha így hagyom, akkor három hét múlva, amikor legközelebb lesz időm vele foglalkozni, már a bokáig érő gazban kell dolgoznom. Márpedig idén keresztesháborút indítottam a környéken terpeszkedő gyomok ellen. (Tavaly nyáron elég szarul voltam a parlagfű miatt. Volt rendesen.)
Akárhogy is számolgattam, ez a hétvége maradt egy hatalmas nagy gyeptelepítési akció beindítására.

Péntek estére felvertem azt a szar talajt. Négykézláb vonszoltam be magam este a házba. A derekam beleroppant. A kezemen először vízhólyagok nőttek, később kifakadtak, estére már le is száradt az egész. De legalább gyorsan túl lettem rajta.
Szombaton még ehhez képest is felpörgettem magam. Kapával nekirontottam a már gazos területnek, hogy egyrészt akadálymentesítsem a terepet a fűnyíró előtt, másrészt kiderüljön, hol lehet fűmaggal beékelődni a gaz közé. Ugyanígy kapával nekimentem a durván 44 m2-es földdarabnak, a hársfák alatt. Most – és csak most – van időm begyepesíteni a területet, hiszen ősszel a lehulló levelek megfojtanák a sarjadó gyepet. Tavaszra ugyanez az avar a gyomot fojtotta meg – beláthatod, hogy most kellett támadnom. Szerencsére az időjárásfelelős meghallgatta az imámat, akkor kezdett csak cseperegni az eső, amikor majdnem végeztünk. A fináléba a kölykök is beszálltak, ők döngölték le a két asztallappal az elgereblyézett, fűmaggal bevetett területeket. A végén még volt egy hétországra szóló fűnyírás parti, karók leverése, hogy a kertészek eszméljenek rá, ezt a területet innentől más kezeli, helyettük. Ha már szarnak az egészre, akkor legalább ne ártsanak. Meg ne tolassanak rá teherautókkal.

Estig nyomtuk a melót. Mindenki szorgoskodott. Igazi családi kertészkedés volt – és a legfontosabb, hogy mindennel végeztünk, amit úgy gondoltam, hogy még feltétlenül az amerikai út előtt kell elrendezni. Jelenleg baromi fáradt vagyok, a kezem alig bírom emelni, a derékfájás mellé bejelentkezett a térdfájás is, a bal tenyeremben reménytelenül begörcsölt valami izom – de nagyon jól érzem magam. Ez a jól végzett munka érzete, az egészséges fáradtság. Pihenni meg ráérek majd a repülőgépen.
Mondjuk, lassan már el kellene kezdenem csomagolni.

A képek:

Nagyítás Nagyítás

Balra a feltört ugar. Solohov sír. Jobbra pedig ugyanez, fűmaggal megtömve, elgereblyézve, ledöngölve, körbekerítve.

Nagyítás Nagyítás

Ami persze korántsem csak abból a négyzetből állt, tulajdonképpen az egész udvar szélességében végigkezeltem ezt az elvadult, gyomos területet. Ha jobben megnézed a bal oldali képet, elkaphatod, amint a csajok madzagozzák a karókat. Jobb oldalon pedig a hársfák alatti szakaszt láthatod, szintén befűmagozva, elgereblyézve, ledöngölve.

Nagyítás Nagyítás

Nagyítás Nagyítás

És persze a nagy-nagy kapkodásban azért ne felejtsük el, hogy tavasz van. Mondjuk, nehéz is lenne, ha az ember egész nap ezek között a növények között mozog.

Nagyítás

Végül a nap csúcsképe, az elültetett macska. A pillanat elkapása Barna érdeme.